Hipszterharcos az MMA legújabb sztárja

Emlékeznek Prince Naseem Hamedre, aki párducmintás gatyában szekálta az ellenfeleit, majd olyan unortodox mozdulattal ütötte ki őket, amivel egy boksziskolából azonnal hazazavarták volna?

Na, a legnagyobb MMA-szervezetnél, az Ultimate Fighting Championshipnél biztosan emlékeznek, ugyanis megtalálták a hasonmását: Conor McGregort. A 26 éves ír pehelysúlyúnak verhetetlen az önbizalma, verhetetlen a rajongótábora, és egyelőre ő maga is verhetetlen. 

Átvesszük, miért beszél vasárnapi győzeleme óta az egész amerikai sportsajtó erről az úriemberről:

 1. Jó a bunyója

Azért enélkül nehéz érvényesülni. McGregor kiválóan bokszalapokkal rendelkezik, erre építette ügyes rúgásait. Sőt, bunyójába olyan egzotikus, a küzdősportokban ritkán látható elemeket is kevert, mint a capoeira, ami zavarkeltésnek és látványnak sem utolsó.

Fő technikai erősségei a mozgékonyság és a küzdőtávolság bemérése, taktikai szempontból pedig kellemetlen kullancs-stílusa: mozgásával és gesztusaival állandóan támadásra provokál, majd minden mozdulatot kőkeményen megkontráz. Így váltotta meg a UFC-be való jegyét is a magyar Buchinger Iván megalázásával  – a magyar srác pedig igen jó bunyós, hiszen azóta már az orosz M-1 szervezet világbajnoki övét is elhódította.

2. Jó a dumája

Ami sokak szerint sokkal jobb, mint a bunyója. Ma az egyéni sportokban amúgy is szinte behozhatatlan előny az, ha valaki ontja magából az Istagram- meg Twitter-posztokat, de McGregor nem csak ebben nagymester, hanem az állandó szövegelésben is. Persze ne gondoljunk érdekességekre vagy kifinomult angolos humorra, csak arra, hogy állandóan isteníti önmagát és ekézi a riválisait – a német Denis Sivert például lenácizta, pedig amellett, hogy nyilván nem náci, félig orosz. Ezen kívül előszeretettel fotózkodik egy hamis világbajnoki övvel, és egy reklám kedvéért simán pózol királyként:

Feltűnési viszketegségéhez hozzájárul még az is, hogy rákapott a hipszterpózokra, színes gorillatetoválása mellé elegáns öltönyt szabat, hetyke bajszot növeszt, és aranyórát villogtat.

 3. Jó a promóciója

Az tényleg tyúk vagy tojás, hogy McGregor találta-e ki magát a UFC-nek, vagy a UFC találta-e ki, hogy bajnokot farag McGregorból, de mindegy is. Az írnek viszonylag könnyű utat kellett bejárnia a valószínűleg május 25-én esedékes címmérkőzésig, ellenfelei között egyedül a novemberben kicsapott Dustin Poirier volt igazi top10-es bunyós. 

Sokan, és joggal vélik úgy, hogy Denis Siver vasárnapi legyőzése sem volt olyan tett, amivel hatodik számú pehelysúlyúként egyből a fő kihívó pozíciójába kellett őt katapultálni. A 36 éves Sivert  ugyanis már meccs előtt is több hellyel hátrébb jegyezték McGregornál, és az azért meglepő, hogy valaki úgy lépjen felfelé a ranglistán, hogy ahhoz ne egy felette állót kelljen letaszítania.

A kritikusok ráadásul előszeretettel mutatnak rá, hogy a UFC gondosan megóvta az ugri-bugri McGregort attól, hogy igazán fasza birkózóval kelljen bunyóznia. Pedig a rangsorban előtte állók közül legalább hárman kiválóan birkóznak - ez a stílus-különbség az MMA-ban mindig is meghatározó párosításokat szült -, és nagyon meg tudnák sanyargatni a pályafutásának eddigi mindkét vereségét földharcban elszenvedő McGregort. De hát egy promóciós szervezet elsősorban pénzt fialó sztárokat akar építeni, és az UFC úgy gondolja, hogy a címmeccs után is ráér Mendest, Edgart vagy Lamast ráereszteni McGregorra.

4. Jó a származása

A UFC nagyon igyekszik, hogy az Egyesült Államokon kívül a regionális piacokon is kiépítse rajongótáborát. Brazília mellett nagyon igyekeznek a mexikói, a brit, a skandináv, a német és a kínai piacon is – ennek eszköze hagyományosan a hazai tehetségek felkarolása és a helyi gálákon futtatása. McGregor ebből a szempontból telitalálat, mert bár Írország nem túl nagy, de a küzdősportok támogatottsága annál nagyobb. Emellett az Egyesült Államokban több tízmilliónyi ír származású ember él – és ők gyökereiket általában jobban nyilvántartják, mint mondjuk egy harmadik generációs Puerto Ricó-i. Nem is csoda, hogy a ma már ír nemzeti hősnek számító - saját szememmel láttam Dublinban a polgárháborús hősöket idéző falfestményét - McGregor nem csak a dublini O2 Arénát tudta megtölteni, Bostonban is elcsábított 14 ezer embert, pedig közben a városban játszották a Patriots-Ravens NFL-főcsoportdöntőt is, amire rászervezni pedig több, mint merészség.

5. És mindennél jobb üzlet

McGregor már-már iróniába hajló - lehet, hogy vicces fizimiskája miatt, de én soha nem tudtam elhinni, hogy komolyan veszi azt, amit mond - önhype-ja nagyjából úgy működik, mint Orbán Viktor kommunikációja: nem baj, ha összevissza beszél, a lényeg, hogy utána hetekig ő legyen a téma. McGregor helyzete ráadásul egyszerűbb, hiszen Orbánnal ellentétben nem a szavazatokért, hanem a kattintásokért meg a jegyeladásokért küzd. És a szurkolók akár győzni, akár vérezni akarják látni, úgyis előfizetnek a meccseire. Ezzel a ténnyel maga McGregor is tökéletesen tisztában van, és nem habozott egyik magasabban jegyzett, de kevésbé eladható riválisa orra alá dörgölni.

Arcbamászós stílusa miatt már akkor is mindenki McGregorról beszélt, mikor még egyetlen meccse sem volt a UFC-ben. És ő mindig több lépéssel előre gondolkozik. Vasárnapi győzelme után az ESPN-től a CNN-ig (a Fox nem számít, mert eleve a UFC partnere) az egész amerikai sportsajtót is megnyerte magának azzal, hogy üvöltve belemászott a bunyóját az oktagon mellől figyelő, regnáló világbajnok sebhelyes arcába:

És itt jön az Aldo-faktor

Conor McGregor megkapta élete lehetőségét, de a trónról egy legendát kell majd letaszítania. Lehet, hogy az ír kiemelkedően tehetséges és magabiztos, de José Aldo korunk egyik legnagyobb bajnoka. A brazil utoljára 2005-ben veszített meccset, és már kilencszer védte pehelysúlyú vb-övét. Ráadásul bár elsősorban állóharcban jeleskedik, stílusa mégis rémálom lehet McGregor számára.

Ugyanis ahogy azt kedvenc szakírónk, Jack Slack is kifejti, az írre jellemző hosszú, keskeny állásokat kiválóan szét lehet bombázni a combot, a térdet, célzó rúgásokkal (ezeket hívják összefoglaló néven low kicknek). És hát José Aldo amellett, hogy a küzdelem minden területén brilliáns, technikás, szívós és taktikus; történetesen pont lábsorvasztó rúgásokban egyszerűen utolérhetetlen, ellenfelei gyakran kényszerülnek mankóra meccs után. Mint például Urijah Faber, aki le is fényképezte a saját lábát (kattintás csak saját felelősségre!), miután Aldo 2010-ben így megdolgozta:

McGregorra óriási szüksége van a UFC-nek, hiszen az elmúlt évben nehézsúlyú bajnokát sorozatos sérülések kínozzák, a félnehézsúlyt uraló bajnoka kokainbotrányba keveredett, a középsúly legendája horror-lábtörést szenvedett, a váltósúlyból pedig furcsa körülmények között vonult vissza az a Georges Saint-Pierre, aki hosszú évek óta a UFC arcának számított.

A szervezetet 2014-ben sérülések és rossz gálák kísértették, a csökkenő bevételek miatt 2007 óta először le is minősítette a Standard&Poor's. Egy új, fiatal, sokat dumáló és sokat meccselő sztár rengeteg pénzt hozhat az amerikai konyhára, de az ír erőltetése óriási lutri: a felfokozott várakozások, az eszement sztárolás után a kudarc és a blamázs is óriási lesz.