Pongrác
11 °C
27 °C

Újabb magyar dobogó a ralikrossz-Eb-n

2016.09.19. 11:53

Magyar dobogós helyezéssel zárult a ralikrossz-Eb újabb fordulója Barcelonában, ahol az 1600-asok között Lajos Gyulának, vagyis Luiginak sikerült megszereznie a második helyet. Az Eb-pontversenyben a spanyol hétvégéig vezető Szabó Krisztián is bejutott a döntőbe, de ott már a második kanyarban beszorult két versenyző, a litván Kasparas Navickas és az orosz Timur Sigabutgyinov közé.

A balesetben összetört a felnije, ami miatt nem is tudta befejezni a futamot. A győztes pont a legnagyobb Eb-riválisa, a dán Ulrik Linnemann lett, aki így át is vette a vezetést a pontversenyben, és az eddigi hétpontos hátránya után már hat ponttal vezet. Ez a hátrány tehát ledolgozható a tavalyi bronzérmes Szabó számára az utolsó, október 15-16-i németországi versenyen.

A döntőben Linnemann mögött Szabó csapattársa, Luigi lett a második, Navickas pedig a harmadik. Luigi a barcelonai jó eredményének is köszönhetően összetettben feljött a 8. helyre.

A Supercar kategóriában Kiss Pál Tamásnak és Kárai Tamásnak sem jött össze a döntő az Eb-mezőnyben, előbbi a hetedik, utóbbi a nyolcadik legjobb időt autózta az elődöntőben, így kimaradtak a hatfős döntőből, amit az idén eddig verhetetlen Kevin Hansen nyert meg, így már 30 ponttal vezeti az összetettet a svéd a norvég Tord Linnerud előtt, ezzel meg is nyerte az Európa-bajnokságot, ez a különbség ugyanis már behozhatatlan.

A világbajnoki sorozatban az összetettet vezető Mattias Ekström nyert.