Sorban harmadik versenyén sem engedik indulni Michelisz csapattársát
Kína és Japán után Makaón sem engedik versenyezni Tiago Monteirót, Michelisz Norbert csapattársát. A portugál pilóta még szeptember legelején szenvedett tesztbalesetet, két és fél hétig kórházban volt, az indulását pedig elővigyázatosságból nem engedélyezik az orvosok. Monteirónak a friss vizsgálatok szerint további idő kell, hogy teljesen rendbe jöjjön, miután a barcelonai 250 km/h-s bukás során vérrögök keletkeztek az agyában.
A Honda közleménye szerint Monteiro rettenetesen csalódott, hogy újabb esélyt szalaszt el a világbajnoki címért folyó harcban, főleg azért, mert imádja a világ egyik legnagyobb kihívásának tartott makaói pályát. "Úgy érzem, kész vagyok a visszatérésre, az edzésmunkámat is növelni tudtam, lényegében azon a szinten vagyok, mint a balesetem előtt. Ennek ellenére még mindig túl nagy kockázatot jelentene egy újabb erős becsapódás, úgyhogy tovább kell várnom, mire teljesen felépülök. Elmondani sem tudom, milyen érzés, ahogy egyre távolabb kerül tőlem a vb-cím esélye, csak annyit tehetek, hogy a lehető legkeményebben dolgozom, hogy Katarban segíthessek a Hondának a csapatösszetett megnyerésében.
Monteirót Japánhoz hasonlóan Makaón is az argentin Esteban Guerrieri helyettesíti majd, aki remek teljesítménnyel ugrott be legutóbb a Hondához, egy harmadik és egy negyedik helyet szerzett a számára addig teljesen ismeretlen autóval.
Két versenyhétvégével a szezon vége előtt így áll az összetett élmezőnye a WTCC-ben:
- Thed Björk – 228,5 pont
- Michelisz Norbert – 212
- Nicky Catsburg – 209,5
- Tiago Monterio – 200
- Tom Chilton – 184,5
- Mehdi Bennani – 184
- Esteban Guerrieri – 180