Nyernie kellene a svédnek a hetedik helyről indulva, ráadásul Michelisz Norbert egyetlen pontot sem szerezhet, más esetben még nem ünnepelhet előre Björk, de erről az eshetőségről ne is beszéljünk inkább.
Van, aki már ki is ért, Tom Coronel már nyitott ajtó mellett integet a kamerának.
Here we go! The BIG final of the 2017 #WTCC season. 👊🏻 pic.twitter.com/TZ0kXebTNQ
— WTCC (@FIA_WTCC) December 1, 2017
Fékbetét-csere, ragasztások, ilyesmikre kell gondolni, de még egy szélvédő-tisztítást is le kell jelenteni, mindent nagyon szigorúan vesznek.
És akkor is az, hogy Björk nagyon hátul, de lehetőleg a pontszerző helyeken kívül zárjon.
A főfutamon a svéd a negyedik helyről indul majd, Michelisz a 11. helyről, csoda, vagyis dobogós helyezés kell majd a Michelisz-előzéshez.
Ez a végeredmény:
Nem tudott a kör végén támadni Catsburg ellen.
1,5 köre maradt az előzésre.
A csapattárs Mehdi Bennanit előzte meg nagy csatában, a tét a privát bajnoki cím kettejük között.
A kilencedik helyre jön vissza a magyar.
Megúszták sérülés nélkül, pedig az ilyen kontaktokban mindig benne van a defekt veszélye.
Külön versenyt futnak a privát bajnoki címért küzdő pilóták.
Valahol eltűnt a Hondák csütörtöki és péntek délelőtti tempója, Guerrieri sem túl domináns.
Felért szorosan a negyedik John Filippi mögé, de nem tud támadni, abban bízik, hogy hibázik a francia valahol.
Egész hétvégén ő volt a leggyorsabb, de most valahogy nem találja a sebességet.
A négyszeres francia világbajnok tudatosan fogja vissza a tempót, hogy a vb-éllovas svéd kicsit megléphessen.
Michelisz próbál az argentin szélárnyékában felérni a párosra.
Az argentin próbál meg utat törni neki.
Chilton a második, ő is leszakította a többieket. Björk még mindig az ötödik, beragadt Gleason és Filippi mögé.
Guerrieri ajánlja fel, hogy megpróbálja megelőzni a hollandot, és közben áthúzza magával a magyart is.
A vezetést pedig Bennani vette át Gleasontől.
Ő védheti a többi Volvót, elég nehéz lesz rajta átjutnia, a holland szándékosan próbálja majd lassítani.
A csapattárs Guerrierit rajtolta le, elég sűrű a közepe, nem árt vigyázni.
Felálltak a rajthoz.
Mind a tizenhat pilóta gond nélkül elindult.
Björk a hetedik, Michelisz a tizenegyedik helyről indul majd. Michelisz a mezőny egyik legjobb rajtolója, kelleni is fog, hogy hamar megkezdje a felzárkózást.
Reméli, hogy mindenkinek jól telt a délutánja. Elég hullámvasút volt a 2017-es szezon, sajnos az időmérő ebből egy lejtmenet volt a fékhiba miatt, de reméli, hogy a legjobbat tudja kihozni magából a 11. helyről indulva. Nagy show-t ígért a futamra.
Csak az élmezőnyt mutatjuk, vagyis azokat, akiknek még matematikai esélye van a vb-címre, tehát 55 ponton belül vannak Björkhöz képest:
Kicserélték, a kocsi 100 százalékos lesz a futamokra, tudtuk meg a Hondától.