670 lóerős elektroszörnnyel támad a TCR

2018.03.08. 08:08

Attól, hogy a WTCC (túraautó-vb) és a TCR International Series összeolvadt a 2018-as és 2019-es szezonra (egyelőre) túraautó-világkupa néven, a TCR szellemi atyja nem dőlt hátra, és további újításokon ügyködik.

Most épp egy elektromos túraautó-sorozatot jelentett be Marcello Lotti, a TCR létrehozója, az azt kifejlesztő WSC Technology elnöke. Az első modell, amit kifejezetten az eTCR-re készítettek, a SEAT házi tuningcége, a Cupra által bemutatott e-Racer volt. A WSC viszont egyéb, a TCR-ben már felbukkant modellekhez is biztosít majd motort, váltót, akkumulátorokat és invertereket. Az akkumulátorok egyébként 65 kWh-s teljesítményre lesznek képesek, a kocsik pedig 300 kW-os folyamatos, 500 kW-os maximális teljesítménnyel bírnak majd. Ezt 12000-se fordulaton adják le. A benzines változat egyébként 6500-nál áll meg.

A genfi autószalonon bemutatott Cupra esetében ez 670 lóerős teljesítményt jelent, ami egy elektromos kocsitól elég jó.

Az e-Racer maximális sebessége 270 km/h, 0-ról 100 km/h-ra 3,2 másodperc alatt gyorsul.

Az akkumulátorai 6072 cellából állnak, 450 kilósak, ami a kocsi tömegének a harmada, a töltési idő viszont egészen remek, csak 40 perc.

cupra e-racer 001h

Az eTCR indulásáról egyelőre nincs bejelentés, de 2018-ban több promóciós és médiaeseményt tervez a WSC, a várható rajt pedig 2019-ben lesz.

Nem az eTCR lesz az első elektromos túraautó-sorozat, a csak Jaguar I-PACE-ekből álló eTROPhy a 2018-19-es szezontól száll be fiókbajnokságként a Forma-E-be.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár

Kerkez Milosékra a Manchester City vár

Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.

március 3., 08:46

  • Sport
Mbappé és Vinícius góljával előzött a Real Madrid a spanyol bajnokságban

Mbappé és Vinícius góljával előzött a Real Madrid a spanyol bajnokságban

Pont annyit futballozott a spanyol rekordbajnok, amire szükség volt a győzelemhez.

8 perce

  • Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott

Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott

Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.

március 3., 12:58

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.

március 3., 10:03

  • Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.

március 3., 07:27

  • Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.

március 3., 13:26

  • Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.

2 órája

  • Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.

március 3., 06:44

  • Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk

Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk

A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.

március 2., 20:26

  • Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.

2 órája

  • Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.

március 2., 20:19

  • Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.

március 3., 14:48

  • Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.

március 3., 20:13

  • Címlapon
Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Az utolsó napon jártunk ott.

1 órája

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

47 perce

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

6 órája

  • Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége

A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége

„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.

március 3., 20:51

  • Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában

Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában

Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.

március 2., 17:34

  • Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban

A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban

Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.

március 2., 19:12

  • Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk

Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk

Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.

március 2., 15:38

  • Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros

A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros

Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.

március 2., 15:04

  • Sport
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban

95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban

Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.

március 2., 09:25

  • Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.

4 órája

  • Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője

Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője

A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.

március 2., 15:19

  • Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.

március 2., 16:16