Michelisz-dobogó Szuzukában
További Autó-motor cikkek
- Talmácsi Gábor: Piszkosul sok lemondással jár az út, ami Magyarországról a MotoGP-be vezet
- Hivatalossá vált, újabb versenysorozat látogat el a Balatonhoz
- Ha így folytatja a kilencéves zsenipalánta, visszatérhet a legendás név a Formula–1-be
- Dobogó minden fordulóban: Számadó Máté remek debütálószezont futott
- Hamarosan eldől a jövője Molnár Martinnak, akire a topcsatok is felfigyeltek a brit F4-ben
Nem úszta meg koccanás nélkül a túraautó-világkupa mezőnye a második, fordított rajtrácsos futam rajtja után, Esteban Guerrieri Hondája kötött ki a sóderágyban rögtön az elején, ezért egy körre érkezett is a biztonsági autó. Guerrieri Mehdi Bennani Volkswagenjével ért össze, mielőtt kicsúszott volna.
A negyedik helyről induló Michelisz Norbert megtartotta pozícióját a rajt után, az élen viszont egyből gyors helycsere volt, Rob Huff előzte meg Pepe Oriolát már az első kanyar előtt. A safety car távozása után Michelisz majdnem gondba került, elmért egy kanyart és Aurélien Panis Audija szúrt be mellé kis híján, de nem sokkal később, még a harmadik körben ő használta ki Denis Dupont hibáját, és jött fel a harmadik helyre.
Michelisz egyből üldözőbe is vette a Huff, Oriola párost, akiket a hetedik körre utol is ért – illetve inkább csak Oriolát, aki kicsit leszakadt a 2012-es világbajnok Huff mögül –, de újabb előzésre nem volt erő a Cuprához képest 50 kilóval nehezebb Hyundaiban, de a Slovakia Ring-i futamgyőzelme után így is újra dobogóra állhatott a sima győzelmet arató Huff és Oriola mögött. A mezőnyben a 10. helyről induló Kevin Ceccon jött fel nagyot, ő a hatodik helyen zárt.
Tarquini kezében a vk-cím
Az élről rajtoló Alfa Romeo-pilóta Kevin Ceccon elizgulta a rajtot, és gyorsan visszaesett a negyedik helyre, ahonnan a második körre azért visszanyert két pozíciót, miközben a vezetést Tarquini vette át tőle. Nem sikerült jól a rajt Michelisz Norbertnek sem, aki a 7. helyről a 11. helyig csúszott vissza, de gyorsan visszaküzdötte magát a pontszerző helyekre, de addigra elment mellette Yvan Muller és Esteban Guerrieri is.
Az élen ezután nem is jött sok izgalom, a mezőny közepében viszont ádáz csata ment minden pontszerző helyért, főleg a 8-11. helyeken, utóbbit egy időre ismét Michelisz kapta meg, miután Huff egy kisebb lökés után megelőzte.
Ceccon nem hagyta annyiban az első helyért menő harcot, és a hetedik kör elején megelőzte Tarquinit, miközben kiderült az is, hogy Ceccon picit kilógott a rajtrácson felfestett helyéről, így 5 másodperc büntetést szedett össze – ekkora előnyt kellett volna kiharcolnia öt kör alatt, de ez nem sikerült neki, így a futamgyőzelem visszaszállt Tarquinire.
Közben hátrébb sem csillapodtak a kedélyek, az első vasárnapi futamon kieső Guerrieri tartotta fel a mezőnyt, az argentin mögött a teljes kocsisor összeállt, ami komoly lökdösődéseket eredményezett – ezekben többnyire Michelisz is benne volt a sikán környékén, ami miatt kisebb előrelépés után újra a 11. helyen találta magát.
Az utolsó három kör őrült kavarodást hozott: előbb Pepe Oriola kapott áthajtásos büntetést a sikán folyamatos levágása miatt, amivel a hatodik helyét bukta, majd Guerrieri mellett húzott el több pilóta, csak hogy aztán a nagy tülekedésben összeakadjanak a sikánban. Michelisz és Muller is visszaesett, de végül Oriola büntetésével a kilencedik helyen zárt.
A futamot Ceccon büntetésével Tarquini nyerte, Ceccont még a peugeot-s Aurélien Comte is megelőzte így minimális különbséggel, ők lettek a dobogósok. A futam után elég sok koccanást vizsgáltak a versenybírók, de végül csak az amúgy is elég hátul végzett Esteban Guerrierit büntették 10 másodpercre.
Szuzukai sikereivel Tarquini 39 pontos előnnyel várja a november 16-18. közötti makaói szezonzárót, az olasznak 291 pontja van, mögötte Yvan Muller jön 252-vel, majd Thed Björk 238-cal, tőle már csoda kellene a bajnoki címhez. Michelisz 212 ponttal a hetedik, a dobogótól 26 pont választja el.
A WTCR második szuzukai futamának végeredménye
Helyezés | Rajtszám | Pilóta | Csapat | Autó | Idő/Különbség |
1. | 12 | Rob Huff | Sébastien Loeb Racing | Volkswagen Golf GTI TCR | 23:21,959 |
2. | 74 | Pepe Oriola | Campos Racing | Cupra León TCR | +1,444 mp |
3. | 5 | Michelisz Norbert | BRC Racing | Hyundai i30 N TCR | +1,938 |
4. | 21 | Aurélien Panis | Comtoyou Racing | Audi RS 3 LMS | +7,685 |
5. | 30 | Gabriele Tarquini | BRC Racing | Hyundai i30 N TCR | +8,984 |
6. | 31 | Kevin Ceccon | Team Mulsanne | Alfa Romeo Giulietta TCR | +9,418 |
7. | 7 | Aurélien Comte | DG Sport Competition | Peugeot 308 TCR | +11,749 |
8. | 25 | Mehdi Bennani | Sébastien Loeb Racing | Volkswagen Golf GTI TCR | +12,186 |
9. | 68 | Yann Ehrlacher | Münnich Motorsport | Honda Civic Type R FK8 TCR | +13,894 |
10. | 48 | Yvan Muller | Yvan Muller Racing | Hyundai i30 N TCR | +14,127 |
11. | 22 | Frédéric Vervisch | Audi Sport Team Comtoyou | Audi RS 3 LMS | +14,594 |
12. | 11 | Thed Björk | Yvan Muller Racing | Hyundai i30 N TCR | +14,760 |
13. | 20 | Denis Dupont | Audi Sport Team Comtoyou | Audi RS 3 LMS | +15,960 |
14. | 69 | Jean-Karl Vernay | Leopard Lukoil Team | Audi RS 3 LMS | +17,632 |
15. | 18 | Tiago Monteiro | Boutsen Ginion Racing | Honda Civic Type R FK8 TCR | +18,135 |
16. | 42 | Timo Scheider | Münnich Motorsport | Honda Civic Type R FK8 TCR | +19,010 |
17. | 23 | Nathanaël Berthon | Comtoyou Racing | Audi RS 3 LMS | +19,803 |
18. | 52 | Gordon Shedden | Leopard Lukoil Team | Audi RS 3 LMS | +20,603 |
19. | 9 | Tom Coronel | Boutsen Ginion Racing | Honda Civic Type R FK8 TCR | +21,176 |
20. | 70 | Mat'o Homola | DG Sport Competition | Peugeot 308 TCR | +21,646 |
21. | 8 | Nagy Norbert | Zengő Motorsport | Cupra León TCR | +23,111 |
22. | 27 | John Filippi | Campos Racing | Cupra León TCR | +1 kör |
23. | 16 | Luigi Ferrara | Team Mulsanne | Alfa Romeo Giulietta TCR | +2 kör |
Kiesett | 66 | Szabó Zsolt Dávid | Zengő Motorsport | Cupra León TCR | +8 kör |
Kiesett | 86 | Esteban Guerrieri | Münnich Motorsport | Honda Civic Type R FK8 TCR | Köridő nélkül |
A WTCR harmadik szuzukai futamának végeredménye
Helyezés | Rajtszám | Pilóta | Csapat | Autó | Idő/Különbség |
1. | 30 | Gabriele Tarquini | BRC Racing | Hyundai i30 N TCR | 11 kör |
2. | 7 | Aurélien Comte | DG Sport Competition | Peugeot 308 TCR | +1,577 mp |
3. | 31 | Kevin Ceccon | Team Mulsanne | Alfa Romeo Giulietta TCR | +2,024 |
4. | 25 | Mehdi Bennani | Sébastien Loeb Racing | Volkswagen Golf GTI TCR | +3,140 |
5. | 21 | Aurélien Panis | Comtoyou Racing | Audi RS 3 LMS | +3,674 |
6. | 12 | Rob Huff | Sébastien Loeb Racing | Volkswagen Golf GTI TCR | +13,728 |
7. | 22 | Frédéric Vervisch | Audi Sport Team Comtoyou | Audi RS 3 LMS | +18,296 |
8. | 11 | Thed Björk | Yvan Muller Racing | Hyundai i30 N TCR | +19,963 |
9. | 5 | Michelisz Norbert | BRC Racing | Hyundai i30 N TCR | +20,694 |
10. | 69 | Jean-Karl Vernay | Leopard Lukoil Team | Audi RS 3 LMS | +23,015 |
11. | 18 | Tiago Monteiro | Boutsen Ginion Racing | Honda Civic Type R FK8 TCR | +23,259 |
12. | 27 | John Filippi | Campos Racing | Cupra León TCR | +23,660 |
13. | 42 | Timo Scheider | Münnich Motorsport | Honda Civic Type R FK8 TCR | +24,238 |
14. | 9 | Tom Coronel | Boutsen Ginion Racing | Honda Civic Type R FK8 TCR | +24,639 |
15. | 70 | Mat'o Homola | DG Sport Competition | Peugeot 308 TCR | +27,312 |
16. | 52 | Gordon Shedden | Leopard Lukoil Team | Audi RS 3 LMS | +27,956 |
17. | 8 | Nagy Norbert | Zengő Motorsport | Cupra León TCR | +28,654 |
18. | 74 | Pepe Oriola | Campos Racing | Cupra León TCR | +37,050 |
19. | 86 | Esteban Guerrieri | Münnich Motorsport | Honda Civic Type R FK8 TCR | +39,948 |
20. | 23 | Nathanaël Berthon | Comtoyou Racing | Audi RS 3 LMS | +1 kör |
21. | 48 | Yvan Muller | Yvan Muller Racing | Hyundai i30 N TCR | +1 kör |
Kiesett | 68 | Yann Ehrlacher | Münnich Motorsport | Honda Civic Type R FK8 TCR | +5 kör |
Kiesett | 20 | Denis Dupont | Audi Sport Team Comtoyou | Audi RS 3 LMS | +6 kör |
Kiesett | 16 | Luigi Ferrara | Team Mulsanne | Alfa Romeo Giulietta TCR | +6 kör |
Nem indult | 66 | Szabó Zsolt Dávid | Zengő Motorsport | Cupra León TCR | - |