Dobogó minden fordulóban: Számadó Máté remek debütálószezont futott
További Autó-motor cikkek
- Talmácsi Gábor: Piszkosul sok lemondással jár az út, ami Magyarországról a MotoGP-be vezet
- Hivatalossá vált, újabb versenysorozat látogat el a Balatonhoz
- Ha így folytatja a kilencéves zsenipalánta, visszatérhet a legendás név a Formula–1-be
- Hamarosan eldől a jövője Molnár Martinnak, akire a topcsatok is felfigyeltek a brit F4-ben
„Jó hétvége volt, megfelelő lezárása a szezonnak” – mondta a Career Brand Management hírlevele által idézett Számadó Máté, aki az összetett második helyén, minimálisnak tekinthető pontelőnnyel vágott neki az igencsak trükkös körülmények között, hol esős, vizes, hol száradó pályán rendezett fordulónak.
„A szombati időmérő volt talán a legtrükkösebb, vizes foltokkal tűzdelt, félszáraz pályán. De itt is sikerült a második helyet megszerezni a Stockban, összességében pedig – mivel a Superbike-mezőnyével közösen indultunk – a nyolcadik helyről rajtolni.”
Mint mesélte, az első futam jól sikerült, a verseny nagy részében a kategória harmadik helyén haladt, az utolsó két körhöz érve aztán sikerült megelőznie közvetlen vb-riválisát, az osztrák Max Melzert, így pedig a legutolsó verseny előtt 26 pontra növelni előnyét az ezüstért folyó csatában.
A HRE (Hungarian Racing Engineering) versenyzője vasárnapi futamán – gyengébb rajt után – ismét Melzerrel csatázhatott a dobogóért, és az utolsó körben reális esélye is nyílt az előzésre, de végül úgy döntött, inkább nem kockáztat.
Jobbnak láttam így. Hogy őszinte legyek, komoly nyomást éreztem magamon a hétvége előtt. Rendben, vezettem húsz-huszonegy ponttal, de azt is tudtam, ha bármilyen hiba van a hétvégémben, az teljesen eltűnhet. A végén már nem akartam felesleges kockázatot vállalni egy olyan előzéssel, ami az összetettre semmilyen befolyással nem lett volna. Fejben nagyon ott kellett lennem végig, de visszatekintve azt gondolom, jó döntéseket hoztam, és hoztam mindazt, amit előre elterveztünk
– fogalmazott
„Olyan volt a hétvége, mint a teljes szezon: még véletlenül sem könnyű, de rendkívül eredményes” – tette hozzá. Számadó előtt végül a szlovén Marko Jerman végzett az összetett élén, míg a már említett Melzer lett mögöttük a harmadik.
Számadó felidézte, tavasszal viszonylag nagy szintlépést jelentett számára, hogy a 300-asok közül rögvest az 1000-es kategóriába ült át, de a visszajelzések alapján gyorsan és jól tudott alkalmazkodni. Ennek megfelelően már az első hétvégén, Rijekában is dupla dobogót ünnepelhetett, s a folytatásban sem akadt olyan forduló, amikor legalább egyszer ne ért volna oda a top háromba.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne lettek volna mélypontjai, vagy a vártnál nagyobb kihívást okozó pillanatai.
Volt egymás után két-három olyan pálya, amiről tudtuk, sem a motornak, sem nekem nem fekszik majd igazán. Nehéz volt ezt kezelni, és fenntartani ugyanazt a lelkesedést és koncentrációt, miközben a bajnoki aranyról szőtt remény apránként elveszett ezeken a futamokon
– utalt a júliusi brnói és Slovakia Ring-i, valamint az augusztus eleji grobniki fordulókra.
„Grobnikban még beteg is voltam, ami visszavetette a teljesítményemet, de az összetett második helyén még ott is sikerült növelnem az előnyömet. Habár a bajnoki címért az utolsó hétvégén már nem voltam harcban, ezt a második helyet mindenképpen szerettük volna megszerezni” – hangsúlyozta a 19 esztendős magyar tehetség, aki a közösen elvégzett munkáért külön köszönetet mondott edzőjének, Szabó Jánosnak, valamint a szezont technikai és anyagi oldalról is menedzselő Holovatti Zoltánnak és Lévai Károlynak.
A hétszeres magyar bajnok, Szabó János „Bregyó” szerint Számadó ismét igazolta a tehetségét, olyan szezont futott már az első Stock 1000-es szezonjában is, hogy azzal letette névjegyét a mezőnyben.
Arról, hogy a következő szezont melyik kategóriában, milyen feltételek mellett teljesítheti a magyar tehetség, még zajlanak az egyeztetések.