Anand elmondta, miért jó sötéttel nyerni
További Sakk cikkek
- Portisch Lajos: Erre az eredményre nem lehetünk büszkék
- Erre a döntésre senki sem számított a budapesti FIDE-közgyűlésen
- A legjobb magyar férficsapat remizett, a női győzött
- Botrány a budapesti sakkolimpián: az oroszok visszakövetelik a pénzeket minden idők legjobbjától
- Gledura Benjamin sikere győzelmet ért a sakkolimpián a két éve ezüstérmes örmények ellen
„A világ legjobb férfi és legjobb női sakkozója egészen biztosan az Aquaprofit Nagykanizsát fogja erősíteni” – jelentette be Nádasi Tamás klubelnök. Erről csütörtökön írták alá a szerződést.
Hozzátette, a világbajnok indiai Vishwanathan Anand programjától függően akár két vagy három meccset is vállalhat, de egyet biztosan. Addig még versenyez Zürichben, Mainzban, Korzikán, a moszkvai Tal-emlékversenyen, utána a magyar bajnokcsapathoz jön. Anand már húsz éve ismeri a Polgár lányokat, egy hetet töltött itt, Judittal nemcsak sakkozott, pingpongozott is.
„Jól szeretnék játszani, és élvezni a sakkot” – mondta a közeljövőről a 39 éves klasszis. Jövőre a bolgár Veszelin Topalov lesz a kihívója a világbajnoki címért, de a döntő helyszíne és időpontja egyelőre még nem ismert. A Nagykanizsa 13,5 ponttal nyerte az idei bajnokságot, nyolc ország legjobbját igazolta le eddig. Ennek megfelelően a BEK-ben a dobogót is elérhetik.
Nádasi nagy álma, hogy a három Polgár lány – Zsuzsa, Zsófia és Judit –, akik kétszer nyertek olimpiát, egyszer egy csapatban szerepeljen. Az Egyesült Államokban élő Zsuzsa kivételével már játszottak a klubnál.
„Bármennyire is fájlalom, és tudom, hogy sokakat ez érdekel, nem árulhatom el, mekkora lesz a világbajnok tiszteletdíja” – mondta Nádasi. Arról viszont beszámolt, hogy szeretnének jövőre egy olyan szupertornát létrehozni, mint a linaresi vagy a dortmundi.
„Szeretnénk, ha Magyarország is bevonulhatna a történelembe. A szponzori pénzeket még össze kell szednünk, még nem tudjuk, Budapest vagy valamelyik fürdőváros lehetne a helyszín. Jó úton haladunk. Szeretném úgy reklámozni a sakkot, egyben az országot, hogy Judit és Anand a fürdővízben sakkozna.”
A hatéves Anandot édesanyja tanította – pillanatnyilag a felesége, Aruna a menedzsere –, együtt fejtették az összes feladványt. "Együtt küldtük be a megfejtéseket, a győztes könyvjutalmat kapott. A hónapok alatt jó sok jutalmat nyertem. A végén már azt mondták, vidd a könyveket, amelyiket akarod, de ne küldj be több megoldást” – emlékezett vissza.
Anand először 2000-ben lett világbajnok, előtte, 1995-ben a World Trade Center tetején mérkőzött a címvédő Garri Kaszparovval, előnybe került, de végül négyszer kikapott, veszített. Három évvel később Anatalij Karpov verte. 2000-ben azonban Teheránban ő győzte le Alekszej Sirovot, aki most csapattársa Nagykanizsán.
Játéka 2007-re teljesedett ki, a nyolc résztvevős mexikói világbajnokságot megnyerte. Egy évvel később Kramnyikot győzte le a németországi Bonnban, a harmadik és ötödik partiban újításokat alkalmazva, sötéttel hozta zavarba a rendkívül stabilan védekező orosz bajnokot, és lényegében behozhatatlan előnybe került. Sokan azt mondják, ő a legerősebb sakkozó sötéttel, világbajnoki címének ez a legfőbb titka. Illetve a sebesség, mert a nagy bonyodalmakat hozó állásokat igen gyorsan átlátja, megfelelő döntéseket is hoz.
„Valóban nagyon fontos volt a bonni partikban, hogy sötéttel tudtam nyerni. Nemcsak a védekezésre összpontosítottam, át tudtam venni a kezdeményezést. Egy világbajnoki döntőnek különleges feszültsége van, miután nyertem, felszabadultabb lehettem,. Egy világbajnoki döntőnek megint csak sajátossága, hogy egyszer legalább nyerni kell. Ekkor két dolgot teljesítettem egyszerre, ami komoly lélektani előny” – elevenítette fel az Indexnek.
Megerősítette, hatalmas önbizalomra tett szert utána, és lehet valami abban, hogy az igazán kiemelkedő játékosoknak sötéttel kell váratlan húzásokat alkalmazniuk, mert az sokkoló lehet.
Anandnak elképesztő fogadtatásban volt része a siker után a delhi reptéren, jelenleg vele és a krikettválogatottal azonosítják az országot. A válogatott gyémántgyűrűvel lepte meg nemrégiben, születésnapján. „Bízom benne, hogy Indiában nagyon népszerű lesz a sakk, ezért meg is teszek mindent, alapítványt hoztam létre. Már tízezer iskolában tanítják a játékot.”
Az Indiában játszódó, nyolc Oscar-díjat nyert Gettómilliomos című filmet látta, izgalmas és érdekes filmnek tartja, amely valóságosan mutatja be az indiai életet, de reméli, már nem annyira rossz a helyzet, mert sok befektetés érkezik az országba. Anand az agybénult gyermekek életének segítésén is fáradozik, szereti a sportot, a teniszt, Roger Federer a kedvence. Mivel Real Madrid-drukker, örült, hogy a brazil Kaká a csapat játékosa lett.