Polgár Judit bekötött szemmel Kokó ellen

2009.11.12. 09:02
A sakkozás csodája, így nevezte a Polgár lányok - Zsuzsa, Zsófia és Judit - újabb szimultánját a főszervező, Nádasi Tamás. A fiatalok mellett sok híres vendég is összeméri erejét velük pénteken.

Idén harmadszor rendezik meg az olimpiai bajnok sakkozó Polgár lányok budapesti szimultánját. Évente egyszer találkozik a három országban élő Zsuzsa, Zsófia és Judit, hogy együtt sakkozzon. Ezúttal a Magyar Telekom székházában lesz az esemény, pénteken délután.

A száztáblás szimultán mellett a női sakk világranglistát több mint 10 éve vezető Polgár Judit vállalta, hogy ötperces snellpartikban mérkőzik meg kihívóival.

Ezenkívül bekötött szemmel játszik még egy válogatottal, amelynek vezetője Vizy E. Szilveszter, az MTA volt elnöke, de elfogadta már a meghívást Jordán Tamás rendező, Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó is.

polgar judit

„Igazi ünnep ez az alkalom mindenkinek, akár játékos, néző, akár szervező. Ez a nap a sakkozás csodájáról szól, éppen ezért évről évre több fiatalt hívunk meg, hogy személyesen is találkozhassanak példaképeikkel” – mondta a rendezvény névadója, az Aquaprofit elnöke, Nádasi Tamás, aki maga is lelkes sakkozó, emellett a nagykanizsai sakkcsapatot is támogatja.