A sakkzseni édesapjának segélykiáltása

Rapport Richárdról tavaly márciusban írt a New York Times, amikor 13 évesen teljesítette a nemzetközi nagymesteri normát.

Édesapja, Rapport Tamás az esemény után azt nyilatkozta az Indexnek a sakkszövetségről: „az odafigyelést hiányolom, amikor teljesítette a fiam a nagymesteri normát, nem gratuláltak az elsők közt, és azóta sem kérdezték meg, miben segíthetnének. Remélem, nem lesznek amatőrök, és felfedezik a gyerek marketingértékét, és annak segítenek, akinek kell, aki megérdemli.”

Azóta új vezetése van a hazai szövetségnek, de a versenyző ügyeit intéző Felixpromotion levelet juttatott el hozzánk, amelyikből kitűnik, nincs változás.

Az édesapa érdeklődésünkre ennyit fűzött hozzá. „Segélykiáltásnak szánom ezt a levelet, ha meghallja az elnök úr, meghallja, ha nem, hát nem. Attól még ez a helyzet, ezzel ugyanakkor nem is akarok csesztetni senkit, ebben az állapotban vagyunk, így küzdünk. Nem rohan az ember olyan szekér után, amelyik nem veszi fel.”

Íme akkor a levél, amelyikben az édesanya is írt egy részt:

„Ricsi meghívót kapott a magyar bajnokságra, a legnagyobb hazai rendezésű versenyre, de sajnos nem tud asztalhoz ülni rajta. Ricsi mindenképpen szeretett volna játszani az ob-n, ha időben értesül róla. A versenyt szeptemberben akarták lebonyolítani, ebből lett november második fele. Most októbert írunk, de időközben már kialakult Ricsi versenyprogramja.

Négyen kvalifikálhatják magukat a bajnokságra, a többi hat versenyzőt pedig a ranglista alapján, sorrendben hívja meg a szövetség. Természetesen számítottunk, számíthattunk rá, hogy előbb-utóbb eljutnak Ricsiig, de erre nem lehet alapozni. Mert mi történik, ha nem? Mivel valaki lemondta a részvételt, szóba került Ricsi szereplése. Ha a szövetségben lenne szakmai munka, akkor nem kellett volna a meghívásra várni, hanem időben kiemelik, adnak neki egy szabadkártyát és indulhat a bajnokságon. Végül is az egész világ egyik legtehetségesebb ifjúsági sakkozója. Az előző elnökséggel sem voltunk éppen kebelbarátok, de ott egyből számítottak rá, pedig akkor még jóval kevesebb volt az Élő-pontja.

Az új, Seszták Miklós vezette elnökség májusban lépett hivatalba, azzal az ígérettel, hogy a KDNP-s politikus kapcsolatai révén több pénzt tud a sportágba áramoltatni. Munkássága el is indult, az apparátussal és a figyelemmel azonban adódnak gondok. Így történhetett meg többek között hogy a sakkszövetség által hagyományosan megrendezésre kerülő ifjúsági díjkiosztó idén elmaradt. A bajnokságon kívül itthon nincs nagy verseny, így promóció sincs. Azok a sakkozók pedig, akikre a promóciót építeni lehetne, különböző okokból nem lesznek ott a bajnokságon.

Romantikus alkat vagyok, de azt talán nem csupán én gondolom úgy, hogy Rapport Richárd nagyon tehetséges sakkozó. Tudom, hogy Lékó Péter, Polgár Judit és Almási Zoltán előttünk van a házi rangsorban, ez így is van rendjén. Utána viszont, Ricsi reklámértéke és a sportág népszerűsítése szempontjából is, szerintem velünk kellett volna tárgyalnia az elnök úrnak, mint ahogy ezt tette a fent említett sakkozók esetében.”

Rapport édesanyja, Erzsébet veszi át innen a fonalat, aki az elmúlt hónapokban fia ügyeit intézte, és aki tárgyalt is sakkszövetséggel.

„A személyes találkozó nem jött létre az elnök úrral. Helyette egy úgynevezett kapcsolattartóval folytatott, fura szájízzel záruló beszélgetésünk volt. Csörsz Ferenc úr, aki Seszták Miklós úr nevében tárgyalt velünk, úgy invitálta meg Ricsit, hogy legyen kerettagja az ifjúsági Európa-bajnokságon induló csapatnak, hogy még a verseny időpontját sem tudta. Szintén úgy szervezett egy közös edzést Ricsinek a csapat-világbajnokságra készülő Polgár Judittal és Almási Zoltánnal, hogy az érintettek erről semmit sem tudtak. Ezek alapján Csörsz Ferenc úr (aki egyébként elnökségi tag) szakmai hozzáértése megkérdőjeleződött számunkra. Egyébként jellemző volt az egész beszélgetésre egy kicsit sarokba szorító stílus, miszerint a sakkszövetség csak abban az esetben tudja támogatni Ricsit, ha kap is érte valamit, de például az, hogy Ricsi részt vett a márciusi felnőtt egyéni Európa-bajnokságon, ahova saját költségén utazott ki, és ott Polgár Judit mögött a második legjobb magyarként végzett, az nem számít, mert nem az új elnökség ideje alatt történt. Ezek után más elnökségi tagtól is kaptam személyes ígéretet arra, hogy tudnánk tárgyalni Seszták úrral, de ez azóta sem történt meg."

Innen visszakanyarodunk az édesapához. „Ricsi üstökösszerű berobbanása után már nemcsak a családi kasszából kellett finanszírozni sakkozását, hanem támogatók is segítik. Az egyik ilyen támogató Szombathely Város Önkormányzata, amelyik minden évben anyagi fedezetet biztosít egy Szombathelyen megrendezésre kerülő, Ricsinek szerveződő versenyre. Így idén november 29. és december 6. között már leszerveztek egy párosmérkőzést az osztrákok első számú játékosával, Markus Raggerrel, aki 2680 körüli értékszámával jelenleg magasabban jegyzett sakkozó, mint a 2550 Élő környékén járó Ricsi, akinek rengeteg fejlődési lehetősége rejlik ebben a nyolcjátszmás csatában.

Ha nézem Raggert és nézem a magyar bajnokságon indulók Élő-átlagát, akkor zongorázni lehet a különbséget. Természetesen Ragger megkérte az árát (a város által biztosított másfélmillió forintot az utolsó fillérig felhasználtuk), de Ricsi nyolc partit játszhat vele, ami előrelépési lehetőséget jelent neki. Azt pedig aligha kell mondanom, hogy egy párosmeccs mennyire más felkészülést igényel. Erre lehet és kell készülni, olyan, mint a profi boksz, amikor valaki két-három hónapja tudja, kivel és mikor bokszol, és a rendelkezésére álló időben csak arra figyel, hogy megismerje, kitapasztalja az erősségeit és a gyengéit.

Hollandiában hagyomány, hogy a tehetséges ifjúsági sakkozókat úgy segíti a sakkszövetség, hogy olyan tornákat szerveznek számukra, amelyek szakmai fejlődésüket elősegítik, legyen az párosmeccs, vagy meghívás egy zárt felnőtt bajnokságra. Magyarországon más a helyzet. A szövetség nem érdeklődik irántunk, nincs rá apparátusa és nincs benne szándék. Ismerve az ifjú Lékó Péter és Polgár Judit pályafutását, párhuzamot vélek felfedezni az akkori és a mostani sakkszövetség feltörekvő, ifjúsági sakkozókhoz való hozzáállásában. Ez arra vonatkozóan jó jel, hogy Ricsi is nagyon jó sakkozó lesz: hiszen aki jó sakkozó, azzal nincs jóban a szövetség. Így a mostani sakkszövetségre is igaz az a mondás, ami a francia királyokra volt igaz, miszerint semmit sem tanulnak és semmit sem felejtenek. Mostantól újra megpróbálom összefogni, irányítani Ricsi sakkozását. Az elmúlt fél évben nem tudtam rá úgy hatni, ahogyan szerettem volna. Ő járt egy utat, amiről azt gondolta, helyes, de beverte a fejét, és már újra meghallgat. És hiszem, hogy újra jönnek a sikerek is.”

Kállai Gábor korábbi kapitány - Kaszparovhoz hasonlította a tehetségét - így foglalt állást: „Nem töretlen Ricsi fejlődése mostanában, veszített pontszámából. Ukrán riválisa, Ilija Nyizsnyik visszaelőzte őt, mert jobban menedzselik. Ricsinek három éven belül a 2700-as Élő pontszám környékén kellene járnia. Ettől most százötvennel van lemaradva, nem lehetetlen, hogy utolérje magát, de fejlődni Wijk aan Zee-ben tudna, ahová jövőre sem hívták meg. Tudom, sokat dolgozik, de nem nemzetközileg sikeres edzőkkel. A remény ettől még mindenképp adott, hogy Ricsi 2014-ben az olimpiai csapat egyik játékosa legyen, de ehhez gondos szakmai tervezés és segítség kell. A szövetség másfélmillió forinttal támogatja őt egyébként minden évben, a jóindulat tehát megvan. Abban bízom, hogy olyan tehetős emberek kerültek be az elnökségbe, akik segíthetik a sakkozást, mert már nem az életben maradás a cél.”