Még Memphis és Kane remeklése is eltörpül Kocsis tette mellett

memphis
2021.11.17. 13:41
Memphis Depay és Harry Kane is szenzációs évet zárt a válogatottban, de még ezzel sem tudják megközelíteni Kocsis Sándor remeklését.

Kane rendkívül megnyomta az utolsó hetet, Albánia ellen a szünetig triplázott, San Marino ellen pedig már négyig jutott az első félidőben, a 2021-es évet így 16 góllal zárta, amivel óriási angol rekordot állított fel.

Memphis Depay kedden a 91. percben zárta le végleg a kérdéseket a norvégok elleni vb-selejtezőn, aminek megnyerése Hollandia kijutását eredményezte. A Barcelona támadója ebben a naptári évben ezzel a 17. gólját szerezte meg, amivel nem csak 2021-ben lett első, hanem történelmi viszonylatokban is parádésan szerepelt.

Ennél a mennyiségnél többet ugyanis csak ketten – Kocsis Sándor (1954-ben 14 meccsen 23 gól), illetve a francia Juste Fontaine (1958-ban 12 meccsen 18 gól) – szereztek egy naptári év alatt.

Az Aranycsapat legendás csatára két évvel korábban 16-ig jutott, Schlosser Imre pedig 1912-ben zárt ennyivel, ez Kane-nel holtversenyben a 4. legjobb mérleg.

Kiemelendő még Cristiano Ronaldo is, aki 2016-ban (13), 2019-ben (14) és idén (13) is top 10-es teljesítményt nyújtott – derül ki egy friss összegzésből.

   játékos nemzetiség gól meccs átlag év
1. Kocsis Sándor magyar 23 14 1,64 1954
2. Juste Fontaine francia 18 12 1,50 1958
3. Memphis Depay holland 17 16 1,06 2021
4. Schlosser Imre magyar 16 10 1,60 1912
   Kocsis Sándor magyar 16 12 1,33 1952
   Harry Kane angol 16 16 1,00 2021
7. Ole Madsen dán 14 9 1,56 1962
   Cristiano Ronaldo portugál 14 10 1,40 2019
   Romelu Lukaku belga 14 14 1,00 2018
10. Michel Platini francia 13 10 1,30 1984
   Cristiano Ronaldo portugál 13 13 1,00 2016
   Cristiano Ronaldo portugál 13 14 0,93 2021
   Miroslav Klose német 13 17 0,76 2006
Forrás: Reddit                 

(Borítókép: Laurens Lindhout/Soccrates/Getty Images)