Rájött, hogy nem menő kocsikkal kell villogni

A japán Kobajasi Rjoju lett a Négysáncverseny történetének harmadik síugrója, aki úgy nyerte meg az összetett versenyt, hogy mind a négy állomáson győzött. A 22 éves sportoló a világkupában is vezet, pedig a szezon előtt még a dobogó közelében sem nagyon járt.

1953 óta tartják meg minden évben a klasszikussá vált Négysáncversenyt, amit két német (Oberstdorf és Garmisch-Partenkirchen) és két osztrák (Innsbruck és Bischofshofen) helyszínen rendeznek az újév környékén. A bő egy hét alatt lezavart négy felvonás elég nehéz feladat elé állítja az ugrókat, folyamatos koncentrációra van szükség, gyorsan adaptálódni kell az új sánchoz és a környezeti viszonyokhoz. A fizikai csúcsforma nem is feltétlenül elég.

A verseny történetében nem véletlenül csak három embernek sikerült a Grand Slam, azaz a négy győzelem. 2001/2002-ben a német Sven Hannawald, tavaly a lengyel Kamil Stoch csinálta meg, idén a japán Kobajasi Rjoju, aki szinte a semmiből tűnt fel. Győzelme után szerény maradt, szerinte Hannawald és Stoch is kivételes képességű ugró, így nem hasonlítaná egyelőre magát hozzájuk.

Kobajasi sízőcsaládba született, apja síoktatóként dolgozott, az alapokat tehát volt kitől elsajátítania. A síugrást öt évvel idősebb bátyja, Dzsunsiró miatt választotta. (Egyébként húguk is síugrással foglalkozik.) A világkupa-sorozatba 2016-ban érkezett meg, de nem voltak különösebb sikerei. Egy hetedik hely elsőre kicsúszott tőle, ám a 30. és az 50. hely között kellett keresni a nevét a következő szezonban, nulla pontot hozott össze. Ez volt a fordulópont, ekkor ébredt rá, hogy a sikerekért keményen meg is kell dolgozni.

Társai is inkább laza életviteléről ismerték, mintsem teljesítményéről: Kobajasi szívesen DJ-zik és a gyors autók megszállottja. Nagy tehetségnek tartották már a kezdetektől, de ő maga is elismerte, hogy lustasága is akadály volt a jobb eredményekhez.

„Amikor Rjoju rájött, hogy többet kell annál tennie, mint hogy a Porschéjét vezeti, onnantól jó lett. Elég keményen hajtottam, hogy többet edzzen, mert sokáig ezt nem szerette" – mondta róla finn edzője, Janne Väätäinen, akinek 2012-ben tűnt fel Kobajasi, majd a veterán Kaszaj Noriaki mellett kezdett el vele később foglalkozni. A finn csak Nature Boy-nak hívja tanítványát, mert szerinte

A 2017/18-as szezonban Kobajasi már egyre többször szerzett világkupapontokat, tehát került a legjobb harmincba, de még ekkor sem lehetett gondolni, hogy a következő idényt már szinte nyomasztóan uralni fogja. A mostani évadban harmadik hellyel nyitott, majd a finnországi Rukában egymás után két győzelmet húzott be. Az oroszországi állomáson is szerzett egy harmadik és egy első helyet, majd a Négysáncra hangolva a svájci Engelbergben is nyert. Tizenegy versenyéből nyolcat hozott, kétszer volt harmadik, legrosszabb eredménye egy hetedik hely.

A Négysáncon is dominált, három edzést is megnyert, és szinte minden sorozatban övé volt a legnagyobb ugrás. A korábbi győztes rekorder, Hannawald szerint hosszú évek óta nem volt ilyen jó technikájú ugró a mezőnyben.

Kelemen Zoltán, korábbi síugró, az Eurosport állandó szakkommentátora szerint is kimagaslik a japán.

Nincs nálam a bölcsek köve, de a tévéközvetítéseken keresztül azt láthattuk, hogy óramű pontosságú Kobajasi elugrása, a kvalifikációkat is beleszámítva 12 ugrása volt, ezek közben 1-2 fokot változott a térdszöge. Az elugrás után a felső teste is jó szögben áll, paralell a sílécekkel.

Kelemen szerint Kobajasi most azzal is a többiek fölött áll, hogy rendkívül gyors, míg a többiek az elugrás után sebességet vesztenek, addig a japán növelni tudja azt. Az meg mindenkinek nyilvánvaló, hogy a jó repülési fázishoz sebesség kell.

Kobajasi a rukai világkupán sokkolta az ellenfeleket, amikor a japán kapitánnyal, Mihajira Hideharuval úgy döntött, hogy két beülővel lejebb, tehát rövidebb nekifutóval ugrik. A japán így is olyan messzire repült, amivel meg tudta szerezni a győzelmet. Erre mondta azt az olimpia bajnoki címvédő Andreas Wellinger, hogy „a mi kis japánunk úgy repült, mint egy papírlap."

Väätäinen elmesélte, megtanította Kobajasinak, hogyan érzékelje a testét, így tanítványa tudja, mitől jó egy ugrás és mitől nem. A finn szerint ezért tudott úgyis nyerni, hogy még nem igazán stabil, és tapasztalatlannak is számít a mezőnyben.

Az ellenfeleknek azt is nehéz lehet feldolgozni, hogy Kobajasi alacsonyabb sebességgel is méterekkel veri őket. Ekkor elkezdenek erőlködni, belerángatni az ugrásokba

– mondta szakértőnk.

Kobajasi formája vitathatatlanul erős, de az Kelemennek is talány, hogy miért estek vissza korábbi klasszisok. Wellinger is messze elmaradt a formájától, a négy évvel ezelőtti győztes Peter Prevc pedig két állomás után hazautazott, annyira nem ment neki. Kelemen pár kellemes meglepetést is kiemelt, mint a bolgár Zografszkit és a versenyről versenyre javuló, újra magára találó cseh Roman Koudelkát.

„Élvezi az életet, akármit is csinál, mindig ott van a csintalan mosoly az arcán" – mondta Kobajasiról edzője, még ha a versenyeken amúgy nem is látszik, hogy tanítványa az élet császára lenne. Mindig visszafogott, néhány szavas nyilatkozatokat ad, azt is csak japánul. Életéről sem sokat tudni, Oberstdorfban annyit árult el magáról, hogy szeret ruhákat és cipőket venni a neten. Az egyik sajtótájékoztatón még annyit árult el, hogy „neojapán vagyok, egy kicsit őrült japán", de amikor rákérdeztek, mit is jelent pontosan ez a definíció, arra már nem adott választ.

Az első három győzelmet Kobajasi elég könnyen behúzta, de Bischofshofenben már elég nagy volt rajta a nyomás, ráadásul az utolsó ugrása előtt csak a negyedik helyen állt. A japán viszont elbírt a teherrel. Edzője féltette is, a Négysánc előtt eldugta favoritként emlegetett versenyzőjét a média elől. Japánban készültek Kobajasi sikerére, de az újságírók elég lojálisok voltak hozzájuk, nem zavarták a felkészülésüket.

Az 1970-es években versenyző Toni Innauer szerint számíthatunk arra, hogy egyre gyakrabban lesz Grand Slam a Négysáncon, mert a sáncok profilja egyre jobban hasonlít egymásra, a váratlan helyzetek hatását pedig a pontozásban alkalmazott szél- és beülőkompenzációkkal ellensúlyozzák. Kelemen egyetért ezzel, illetve ő a nekifutó szerepét is hangsúlyosnak érzi. Korábban az ugrók maguk taposták, mélyítették a hóba húzott nyomott, míg most jégen és kerámián csúsznak le a versenyzők. Mivel ezeknek a felülete állandó, könnyebb tartani a pozíciót, így csak az elugrás időzítésével kell foglalkozni. Kelemen szerint ennek köszönhető, hogy ezen a Négysáncon nem láttunk rontott ugrás.

A síugrás eléggé kiszámíthatatlan, és nemcsak a külső körülmények miatt, a lelki tényezők is meghatározóak, nem túl sok olyan versenyző van, aki hosszú évekig tud dominálni. Ahogy mondják a sportágban: elmegy az ihlet. Kelemen ezért sem merne arról nyilatkozni, hogy Kobajasira milyen jövő vár. Az viszont már biztos, hogy örökre beírta magát a sporttörténelembe.