Ivett, Frida
6 °C
16 °C

Nadalt, Federert megközelíteni sem lehet

2010.12.06. 16:29

A vasárnap Belgrádban a franciák az utolsó két egyest bukták, 2-1-es vezetésről kaptak ki, a szerbek megérdemelten nyertek: a Davis-kupa-döntővel befejeződött a 2010-es szezon. Nem hozott nagy meglepetést az év, a férfi tenisz, ahogy már pár éve megszokhattuk, két sportolóról szólt.

Nadal és Federer az ATP döntőjében
Nadal és Federer az ATP döntőjében

Bár a világelső Rafael Nadal 10, a második Roger Federer 13 vereséget szenvedett 2010-ben, a négy Grand Slam és az ATP-világbajnoki címen e két teniszező osztozott. Nadal a Roland Garroson, Wimbledonban és a US Openen, Federer az Australian Openen és az ATP-vb-n lett első. Ketten együtt 12 tornát nyertek, Nadal csak két finálét bukott, a svájci négyszer kapott ki döntőben.

Rafael Nadal
Rafael Nadal

A két zsenit megszorítani sem nagyon tudták, az év végi világranglistán Nadal több mint háromezer ponttal előzi Federert, aki majdnem ennyivel a harmadikat, a szerb Novak Djokovicsot.

Nadal ebben a szezonban sikerei mellett számos csúcsot megdöntött. Áprilisban egymás után hatodszor nyerte a Monte-Carlo-i 1000-es tornát, amellyel a nyílt érában az első ilyen teniszező lett. Két héttel később hasonló versenyt nyert Rómában is, ez volt a 17. ezres diadala, amellyel utolérte Andre Agassit; 23 évesen és 11 hónaposan pedig meg is előzte, Madridban éppen Federert verte. Ezzel az ATP történetének az első olyan teniszezője lett, aki egy szezonban mindhárom salakos 1000-es tornát nyerni tudta.

A spanyol megnyerte a Roland Garrost is, 22-0-s győzelmi mutatóval zárta a salakszezont, Björn Borg után a második játékos lett, aki öt, vagy annál több bajnoki címet szerzett Párizsban. Első spanyol teniszező, aki kétszer nyert Wimbledonban. Pályafutása során először nyert US Opent, a kilencedik GS-győzelmét aratta, Rod Laver 1969-es sikere óta az első férfi teniszező, aki egy évben egymás után három kiemelt tornát nyert. Közben június elején a világranglistán is átvette a vezetést. Szezon végére kisebb sérülés hátráltatta és a fáradság is kijött, az ATP-vb döntőjében nagyon simán kapott ki legnagyobb riválisától, de még így is 14-8-ra áll Federerrel szemben.

Roger Federer öt tornát nyert 2010-ben, négyszer kapott ki a döntőben. Az Australian Open után három ezres tornán is meglepő vereségeket szenvedett, Indian Wellsben, Miamiban, Rómában is a verseny elején búcsúzott. A Roland Garroson és Wimbledonban is a negyeddöntőben esett ki, a US Openen Novak Djokovics verte az elődöntőben. Az évet viszont egészen kiváló játékkal, Nadalt is legyőzve zárta a londoni Mesterek Kupáján.

Roger Federer
Roger Federer

A svájcinak a melbourne-i viadal volt sorrendben a 41. Grand Slamje és az ötödik teniszező lett a történelemben, aki negyedszer nyert Australian Opent. Novemberi, bázeli győzelmével a 65. tornagyőzelmét aratta – a végén hatvanhattal zárt –, amellyel Pete Samprast megelőzve lett a negyedik legsikeresebb. A már említett ATP-vb győzelme pedig ötödik volt a sorban, erre korábban csak Lendl és Sampras volt képes.

Talán túlzó azt állítani, hogy a többiek a futottak még kategóriába tartoztak, de ha a két klasszishoz viszonyítjuk őket, nem állunk messze a valóságtól. Az évet harmadik helyen záró Djokovics két tornát nyert, Davis-kupa-sikerével pedig hihetetlen boldogságot okozott a szerb szurkolóknak. Andy Murray-nek az idei év sem hozott igazi áttörést. Tavaly augusztusban a második is volt, most mindössze két tornát nyert és negyedik helyen zárt.

Novak Djokovics
Novak Djokovics

A világranglista élmezőnyéből a szezont teljes egészében kihagyó argentin Juan Martin Del Potro és az orosz Nyikolaj Davigyenko esett ki. A legjobb húszban van viszont három fiatal, tehetséges amerikai, Mardy Fish, Sam Querrey és John Isner is. Utóbbi 15 helyet javított, a lett – de az Egyesült Államokban tanuló és készülő – Ernests Gulbis a 90. helyről jött fel a 24.-re, míg Fish pedig az 55.-ről ért fel a 16.-ra.

2010-ben összesen 64 ATP-tornát rendeznek, Nadal nyerte a legtöbbet (7), Federernek öt jutott, a már említett Querrey pedig négyszer lett első. Az egyes és páros eredményeket is összevetve, 27-27-szer nyert idén spanyol és amerikai tornát, 13-mal a szerbek a harmadikak. Csak tizenegyszer fordult elő, hogy az első kiemelt nyerjen, háromszor pedig szabadkártyás – igaz, ezek Robin Söderling, Fernando Verdasco és David Nalbandian voltak – végzett az első helyen. 11 teniszező tudta megvédeni 2009-es bajnoki címét. John Isner, Ernests Gulbis, Andrej Golubjov, Viktor Troicki és Mihail Kukuskin pályafutása első ATP-sikerét aratta idén.

Tizennégy játékos vonult vissza, legnagyobb név Carlos Moya, az első spanyol, aki vezette a világranglistát. 1998-ban Párizsban Grand Slamet, összesen húsz tornát nyert. Nagy visszatérő is akadt. Az osztrák Thomas Muster 43 évesen, a bécsi 250-es versenyre kapott szabadkártyát.

A szezonhoz egy rekord is fűződik. Wimbledonban játszották minden idők leghosszabb férfi meccsét. Június 22-én kezdték, és 11 óra öt perces játékidő után, június 24-én fejezték be a John Isner–Nicolas Mahut találkozót, amelyen az amerikai 6:4, 3:6, 6:7, 7:6 után 70:68-ra nyerte a döntő szettet, GS-tornán ugyanis a döntő játszmában nincs rövidítés.

Balázs Attila (Fotó: Magyar Tenisz Szövetség)
Balázs Attila (Fotó: Magyar Tenisz Szövetség)

Hosszú idő után megint van férfi játékosunk a legjobb 200-ban. Balázs Attila a 307. helyen kezdte a szezont, október 11-én már a 153. helyen is állt, végül a 191-ediken zárta az évet. Öt future-tornán lett első és ami még ennél is nagyobb eredmény, Palermóban a második vonalnak számító Challenger-tornát sikerült nyernie. Ekkora sikere kilenc éve nem volt a magyar férfi tenisznek. Balázs a US Open selejtezőjében is részt vett, de az első körben kiesett. A juniorok között ért el nagy sikert Fucsovics Márton, aki megnyerte a wimbledoni fiú egyest, az Australian Openen és a US Openen pedig elődöntős volt.

Az év legfontosabb meccsei

Australian Open

Egyes: Roger Federer–Andy Murray 6:3, 6:4, 7:6

Páros: Bob Bryan, Mike Bryan (amerikai)–Daniel Nestor, Nenad Zimonjics (kanadai, szerb) 6:3, 6:7, 6:3

Roland Garros

Egyes: Rafael Nadal–Robin Söderling (svéd) 6:4, 6:2, 6:4

Páros: Daniel Nestor, Nenad Zimonjics–Lukas Dlouhy, Leander Paes (cseh, indiai) 7:5, 6:2

Wimbledon

Egyes: Rafael Nadal–Tomás Berdych (cseh) 6:3, 7:5, 6:4

Páros: Jürgen Melzer, Philipp Petzschner (osztrák, német)–Robert Lindstedt, Horia Tecau (svéd, román) 6:1, 7:5, 7:5

US Open

Egyes: Rafael Nadal–Novak Djokovics 6:4, 5:7, 6:4, 6:2

Páros: Bob Bryan, Mike Bryan–Rohan Bopanna, Ajszam-ul-Hak Kuresi (indiai, pakisztáni) 7:6, 7:6.

ATP Mesterek Kupája

Egyes: Roger Federer–Rafael Nadal 6:3, 3:6, 6:1

Páros: Daniel Nestor, Nenad Zimonjics–Mahesh Bhupathi, Makszim Mirnyi (indiai, fehérorosz) 7:6, 6:4.

Davis-kupa, döntő

Szerbia–Franciaország 3-2