Babos: Mindig is a fejemmel volt a nagy baj

2012.03.21. 15:47

Babos Tímea, a jelenleg legelőkelőbb helyen álló magyar teniszező azt szeretné elérni, hogy bekerüljön a világranglista első ötven játékosa közé, és szerepeljen a londoni olimpián.

„Tudom, ehhez még nagyon sok munka kell, az olimpia mindig is a titkos álmaimban szerepelt, és most nagyon közel került a megvalósuláshoz" - mondta sajtótájékoztatóján a 18 éves Babos, aki tavaly januárban még a 268. volt a rangsorban, most pedig a 69. helyen áll.

A soproni születésű teniszező legnagyobb sikerét február 27-én érte el, amikor megnyerte élete első WTA-tornáját egyesben. A monterreyi diadal előtt - mely pályafutása negyedik profi versenye volt - a bogotai versenyen már elődöntőbe jutott. „Bogotában szinte azt sem tudták, hogy ki vagyok, alig találtam magamnak edzőpartnert. Azután Mexikóban, köszönhetően a kolumbiai sikereknek és az eredményeimnek, amint feliratkoztam a táblára, pillanatok alatt jöttek a jelentkezők."

Elmesélte, hogy sikerült levetkőznie a kezdeti elfogódottságát, és már egyáltalán nem foglalkozik azzal, ki áll a másik oldalon: „Mindig is a fejemmel volt a legnagyobb baj" - mondta mosolyogva. „Amikor a mexikói elődöntőben megtudtam, ki lesz az ellenfelem, szóltam Leventének (Barátosi Levente, Babos edzője), hogy most biztosan kikapok. Aztán, ahogy belelendültem, láttam, van esélyem Errani ellen, és azt gondoltam, ha már itt vagyok, akkor meg is nyerem a meccset. Így lett. Természetesen tudom, hogy ma már másképp néznek rám, hisz tornát nyertem, jó a ranglistám. Én továbbra is keményen szeretnék dolgozni, élni a számomra megnyílt lehetőséggel."

Barátosi elmondta, hogy Babos április második hetében Dániában lép pályára, aztán egy hét pihenő, majd Marokkó és a Budapest Grand Prix következik. „Ami most összejött, arról korábban álmodni sem mertünk: 150 ranglistapontot szerettünk volna összeszedni, hogy az első százba kerüljön, és 434 sikeredett. Így a program is megváltozott, hiszen korábban tíz- és huszonötezres tornákban gondolkoztunk, most viszont több nagy versenyen is kiemelt lehet, és alanyi jogon főtáblás a Grand Slam-viadalokon."

Babos Csaba, Tímea édesapja, aki Barátosival együtt irányítja a felkészülését, elmondta, hogy lánya Arn Grétával indul párosban a Budapest Grand Prix-n és a Roland Garroson, majd Wimbledonban is együtt játszanak. „Timi imádja Wimbledont, kedvenc borítása a füves pálya, két éve ott lett bajnok a juniorok között. Most a felnőttek között kell majd bizonyítania."

Babos, aki 1993. május 10-én született Sopronban, 2010-ben elképesztő sorozatot produkált már a juniorok között is: az Australian Openen, oldalán a kanadai Gabriela Dabrowskival döntőt játszott párosban, majd az amerikai Sloane Stephensszel megnyerték a  Roland Garrost, egy hónappal később a tenisz szentélyében, Wimbledonban, majd a US Openen is győztek.