A 2017 a magyar tenisz éve lehet

2016.12.26. 15:03
2017-ben először rendeznek Magyarországon egyszerre World Tour versenyt férfiaknak és nőknek is. Babos Tímea a legjobbak közé igyekszik, és az idén elképesztő sokat fejlődő Gálfi Dalma is odaérhet a legjobb százba idén. A férfiak a Davis Kupában vitézkedtek, és Fucsovics Márton sem adta még fel az álmait. A 2015-ben ifjúsági világranglista első Valkusz Máté elit akadémián készülhetett a felnőttek közé.

A tenisz is része annak a 16 sportágnak, amelyet állam kiemelten kezel. Ez az MTSZ-nek évi 300 millió plusz támogatást jelentett. Sikerült visszahozni Magyarországra a WTA 250 ezer dolláros  versenyét, a Rióból ideköltöző Hungarian Ladies Opent. Ez már a WTA hivatalos naptárában is szerepelt, ahogy az ATP 250 ezres torna, amelyet románok teniszlegendája, Ion Tiriac költöztetett Bukarestből Budapestre, ezt a tornát április 17. és 24. között rendezik. 

A sportág hazai fejlesztésének elengedhetetlen része a hazai rendezésű tornák lebonyolítása. Ezekhez viszont komoly forrásra van szükség, hiszen ezeknek a tornáknak a pénzdíjai határozzák meg az erősségüket. A nőknél 10 ezer és 100 ezer között, a férfiaknál 10 és 25 ezer között mozgott a pénzdíj 2016-ban. Természetesen az erősebb tornákon, több pont is járt a helyezésekért. 

A szövetség 2016-ban 17 különböző tornát rendezett.  A jövő évi két, 250 ezer dolláros International Tour kormánytámogatással valósul meg.

A régi Bányászati Vállalat teniszcentruma helyén elkészült a Nemzeti Edzésközpont épülete is. Az új, háromszintes, összesen 1230 négyzetméteres épület 504 millió forintból épült. A területet már 2012 óta a teniszszövetség üzemelteti, és számos ITF-tronának adott otthont.

Ami a magyar játékosokat illeti, a női és a férfi szakág is elégedett lehet, bár más és más szinten léptek nagyot. A legjobb játékosunk a még csak 23 éves Babos Tímea már megérkezett a világ elitjébe, ahogy egy korábbi sajtótájékoztatóján elmondta, még túl is teljesítette a 2016-ra kitűzött célokat. A 85. helyről indult és a 26. helyen ért célba az év végén. Eljutott az olimpiára, az év végén a Bajnokok Tornájára is.

Kapcsolódó
Babos hatszor javított karriercsúcsot, jövőre erre is rátenne

Babos hatszor javított karriercsúcsot, jövőre erre is rátenne

2016-os terveit még túl is teljesítette, de már elkezdte a felkészülést 2017-re.

Idén egyesben nem sikerült a tornagyőzelem, de történelmet írt azzal, hogy hatszor javított egyéni csúcsán, és nem mellesleg karrierje során először jutott Grand Slam-tornán (a US Openen) a harmadik fordulóba, de a másik három GS-versenyen is túlélte az első kört. 65 idei meccséből 37-et nyert meg.

  • A győzelem/vereség mutatója nála a világranglistán előrébb állók ellen: 10-19
  • A Győzelem/vereség mutatója nála a világranglistán hátrébb állók ellen: 27-7

Top10-es elleni eredménye: 0-6, viszont nagyon komoly meccse is volt. A két éve wimbledoni döntős Simona Halep ellen a US Openen 1-6, 6-2, 4-6. Szvetlana Kuznyecova ellen a moszkvai Premier-tornán 5-7, 7-6, 2-6, és ezt az eredményt félig sérülten érte el. 2016-ban egyszer döntőt, kétszer elődöntőt és négyszer negyeddöntőt játszott nemzetközi tornákon.

Ami pedig a még biztatóbb jövőt illeti, a tavalyi ifjúsági világranglista-1. Gálfi Dalma a WTA-nál is kezdte gyűjtögetni a pontjait. Nem is akárhogyan, a 336. helyről egészen a 160-ig repítette néhány kiváló eredmény. ITF-versenyeken gyűjtögette a pontjait, összesen 24-en indult el, amelyek közül két 25 ezrest megnyert, egy sokkal magasabb rangsorolásún, a tokiói 100 ezresen pedig döntős volt. Továbbá 5 elődöntőben és 4 negyeddöntőben szerepelt. Háromszor hazai versenyen szerepelt kiválóan.

Gálfi 2015-ben Stollár Fannyval nyert US Opent és junior Európa-bajnokságot. Stollár is elindult felfelé a világranglistán: a 2015-ös 523. helye után a 287-en zárta ezt az idényt. A Fed Kupában nem sikerült a továbbjutás.

Mi az az ATP, WTA, ITF?

Az ATP (Association of Tennis Professional) a férfi, a WTA (Women's Tennis Association) a női profi versenyek szervező szövetség. A Grand Slam tornák mellett a férfiaknál, World Tour Masters 1000-es, World Tour 500-es, és World Tour 250-es versenyeket rendeznek. Ezek a nőknél WTA Premier Mandatory, WTA Premier 5, WTA Premier és WTA International.

Mindegyik torna elnevezésében a legfontosabb az összesített pénzdíj és a megszerezhető pontok száma. Így például a budapesti versenyen majd 250 000 dollár lesz az összdíj és a győztes 160 WTA pontot kap. A férfiaknál szintén 250 ezer lesz a hazai torna összdíja és a győztes 250 pontot kap.

Az ITF (International Tenisz Federation) amelyet egyrészt felhozó versenyeknek tekintenek (a világranglistán hátrébb csúszott, vagy a juniorok közül felkeről teniszezők számára). A legmagasabb pénzdíj a férfiaknál 25 ezer, a nőknél 100 ezer dollár. Ezeken a megszerezhető pontok is jóval alacsonyabbak. A férfiaknál létezik az ATP Challenger (35 ezer és 150 ezer között). Ezeken a World Tourról ranglista helyük miatt éppen kimaradók indulnak, hogy minél közelebb kerüljenek az elithez.

Minden egyes ATP és WTA versenyen az aktuális ranglista szerint történik a kiemelés, de a főtáblán helyet biztosítva a selejtezőből érkező és a szabadkártyát kapó versenyzőknek.

Ha már a válogatott szóba került, a férfiak elemzését a Davis Kupa-csapattal kezdjük. Régóta történt olyan a magyar teniszsportban, ami az elmúlt időszakban. Tavaly még az Euro-Afrikai Zóna II. osztályában szerepeltünk, de három győzelemmel megnyertük azt a sorozatot és feljutottunk az első osztályba. Csak a tények kedvéért, itt szerepeltek a spanyolok, az osztrákok, az oroszok, a svédek, a románok, nálunk lényegesen erősebb tenisznemzetek. 

A sorsolásra sem panaszkodhatunk, legyőztük a jóval esélyesebb Izraelt, és így aztán négy meccset sorozatban nyertünk, végül a szlovákoktól kaptunk ki, így nem sikerült az óriási bravúr, lemaradtunk a Világliga osztályozójáról, amelyet aztán a szlovákok az ausztrálokkal szemben elbuktak. A szakvezetés szerint az I. osztályban maradás is már nagy kihívás volt, de két év alatt a III. osztályból jutottunk el idáig, és 2013 áprilisában Luxemburgtól kaptunk ki a Davis-kupában. 

Csapatunk jövőre is az osztályban maradást tűzi ki elsődleges célul, hiszen a csoportban a leggyengébb ranglista pontja nekünk van, jelenleg a 34. helyen állunk a rangsorban. A csapatunk legjobbja az a Fucsovics Márton volt, akinek idén nem sikerült a terve, a top100 közeli helyezés elérése, végül a 158. helyen zárta az évet.

Fucsovics a 2017-es évben is ugyanazzal a céllal indul harcba, a legjobb 128-ba kerüléssel már alanyi jogon jutna Grand Slam-torna főtáblájára, amellyel óriási előrelépést jelentene. A 24 éves játékos a 214. helyről indult, de nem sikerült annyit előre lépni, mint tervezte.  2016-ban a Grand Slam tornák – a US Openen jutott a legjobb 128 közé – mellett négy ATP-verseny selejtezőjében indult, de csak Barcelonában jutott főtáblára. Főleg Challenger tornákon vett részt - összesen 18-an - és háromszor volt elődöntős, egyszer döntős, ezek pedig nem hozták meg a kellő pontokat.

Visszatért a már 27 éves Balázs Attila, és ranglista pontok híján 10 ezres ITF tornákon indulva egészen a 375. helyig küzdötte vissza magát. Ő már a 153. helyen is állt a világranglistán. Ott van az ifjú tehetség Valkusz Máté, aki junior párosban már kétszer Grand Slam elődöntős volt, tavaly a legutóbbi szezon végén ő vezette a junior világranglistát, különböző korosztályokban már 16-szoros magyar bajnok. Az ő fejlődésének záloga lehet, az amit az MTSZ és a Rafael Nadal Akadémia kötött egymással, a tehetséges sportoló ősztől a 14-szeres Grand Slam bajnok akadémiáján készülhetett, jövőre már ő is a ranglista pontokat gyűjtögetheti.

A Magyar Tenisz Szövetség kimutatása szerint magyar teniszezők különböző versenyeken 131 tornagyőzelemmel zárták a 2016-os esztendőt.

A három-négy évvel ezelőtti 60-80 millió forintos állami támogatás jelenleg már 300 millió forint évente. Az összeg jelentős részét az utánpótlás-nevelésére fordítják. A hazai rendezésű versenyek és elsősorban a Pro Tour zálogai lehetnek az utánpótlás fejlesztésnek. Babos, Gálfi, vagy Fucsovics, Valkusz eredményei pedig inspirálóak. Egy év múlva kiderül, mennyire volt a magyar tenisz éve 2017.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.

február 6., 17:10

  • Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.

február 6., 16:29

  • Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.

február 6., 18:38

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

1 órája

  • Sport
Egyre zavarosabb az ügy, érvényben marad a wimbledoni bajnoknő edzőjének eltiltása

Egyre zavarosabb az ügy, érvényben marad a wimbledoni bajnoknő edzőjének eltiltása

A sportág berkeiből úgy hírlik, van, akiknek nem tetszik kettejük állítólagos „közelebbi viszonya”.

2 órája

  • Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.

február 6., 19:56

  • Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.

február 6., 18:02

  • Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.

február 6., 16:45

  • Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.

február 6., 17:48

  • Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.

február 6., 19:48

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool

Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool

Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.

február 6., 22:42

  • Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool

Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool

A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.

február 6., 20:08

  • Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.

február 6., 15:02

  • Sport
Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en

Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en

A teherautóra szerelt alkotás egy születésnapi ünnepségsorozat része.

február 6., 14:40

  • Sport
Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen

Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen

Ha már nem igazolt a szaúdiakhoz, hős lett Németországban.

február 6., 07:47

  • Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.

február 7., 06:29

  • Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon

Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon

Edzésen történt a baj.

február 6., 23:35

  • Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.

február 6., 13:33

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája

  • Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze

Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze

Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.

február 6., 10:09

  • Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára

Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára

Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.

február 6., 12:03

  • Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.

február 6., 10:44

  • Sport
Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt

Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt

A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.

február 6., 11:48

  • Sport
Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása

Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása

Az előző hétvégén átesett a tűzkeresztségen, ezúttal akár kezdő is lehet?

február 6., 13:20

  • Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

2 órája

  • Sport
Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése

Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése

Ha csütörtök este győz, az FC Barcelona lehet az elődöntős ellenfél.

február 6., 09:18

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

7 órája