Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Drámai csatában vertük a belga párost Davis-kupában

2018.02.03. 19:20
A magyar Davis-kupa-válogatott a páros megnyerésével szépítette a világcsoport nyolcaddöntőjében a belgák ellen. Fucsovics Márton és Balázs Attila úgy nyert 3-2-re, hogy 2-0-ra is vezetett, brékelőnye is volt, innen állt fel Belgium, de a slusszpoént a mienk lett.

Nagyon fontos meccsére készülődött a magyar válogatott Liége-ben, a Davis-kupa világcsoport nyolcaddöntőjében. A párosban muszáj volt győzni, hogy maradjon esély a párharc megnyerésére a vasárnapi, utolsó két egyesben. A belgák még az utolsó pillanatban cseréltek, és a Fucsovicsot legyőző Bemelmans került Joris de Loore mellé.

Az első szettben azonban ez a belga húzás sem tudta meglepni a mieinket. Bár Balázs Attila egy kicsit megilletődötten, néhány hibával kezdett, hamar megtalálta a helyes utat. Élményszámba mentek az emelései, jól használta ki ő is és Fucsovics is a páros másik tagjának, de Loorisnak a hibáit, jól működött az első szerva, és a nyerő ütésekkel is az ellenfél fölé kerekedtünk. A meccs közvetítése itt olvasható el újra.

A mieink kezdték, majd 3:1 után összejött az első brék, Ezt az előnyt pedig nagyon rutinosan megőriztük a végéig, és ezúttal Bemelmans sem volt olyan veszélyes, mint pénteken.

A második szett álomszerűen kezdődött, már az első gémben elvették Balázsék a belgák adogatását. Többször közel voltak Fucsovicsék az újabb brékeléshez, de több nem jött össze. A lényeg, hogy uraltuk a meccset és amikor nálunk volt a kezdés, azt könyörtelenül ki is használtuk. A pénteki pechsorozat után most több szerencsénk volt, a hálóról végre úgy pattant a labda, ahogy nekünk jó volt. Az is szembetűnő volt, ebben a játékrészben a pénteki nyerőember, Bemelmans sokat hibázott

A harmadik szett első gémje a belgáké volt, ezen a meccsen először vezetett a tavalyi döntős válogatott. Aztán 2:2 után jött a már szokásosnak is mondható magyar brékelőny. Azonnal jött rá a válasz, és utána kisebb-nagyobb küzdelmek árán mindkét csapat hozta a sajátját, így jutottunk el a 6:6-ig és a rövidítésig.

Ahogy pénteken Fucsovics meccsén, ezúttal sem sikerült a tie brék, 1-2 után nagyon elmentek a belgák, 6:2-nél négy labdájuk is volt a szépítéshez, aztán simán megcsinálta de Loore, aki ebben a szakaszban eksztázisban játszott, néhány pontja után úgy örült, mintha Davis-kupát érő pontja lett volna.

Jött egy nagyon fontos szett egy nagyon fontos kérdéssel, sikerül-e pszichésen ebben a helyzetben az eddigi játékunkba kapaszkodni? Jól kezdtük a játékot, aztán – bár mindenki hozta az adogatását – a mi szervajátékunk egyre csikorgósabb lett, egyre több lett a bréklabdája az ellenfélnek, amelyből egyet, 4:4 után ki is használt.

Aztán csak elvették az adogatásunkat a belgák, a legrosszabb lélektani pillanatban. Akkor, amikor már csak egy visszabrék segíthetett volna rajtunk. Ehhez labdánk is volt, de csak nem jött össze. A belgák a szurkolók támogatásával pedig behúzták a játszmát.

A lélektani és egy kicsit a fizikai előny is belgáknál volt, aztán 2:1-es vezetés után sikerült elvenni az adogatásukat. Egyből jött a visszabrék és két Fucsovics-ütésnél lehetett érezni, hogy borzasztó fáradtak a mieink, mind a kétszer nagyon csúnyán túlütötte a labdát. Az utolsó erőtartalékait mozgósította ekkor már a magyar páros

5:4-es vezetésnél és belga adogatásnál két meccslabdánk volt, de Bemelmansék egymás után négy pontot nyerve fordítani tudtak. Saját adogatás után megint a meccsért fogadhattunk. És most három meccslabdánk volt, az addig sokat hibázó de Loore megtáltosodott, és két ászt beütött, de a harmadikra már nem volt lehetősége, egy röptecsatát a mieink nyertek, ezzel 3-2-re a páros is a miénk lett. Jöhet a vasárnapi két egyes, a Fucsovics-Goffin főmeccsel.

„Nagyon magas színvonal volt végig, mindegyik szett egy-egy ponton múlt. Nem törtünk össze, az ötödik szettben még rá tudtunk kapcsolni. Egy Davis-kupa mindig kihozza az emberből a maximumot, akármi fáj, vagy beteg vagy, itt mindent kiraksz a pályára." - nyilatkozta Balázs Attila az M4 Sportnak.

Nem remegett meg a kezünk a végén, az első két szettben jól játszottunk, a harmadik-negyedikben is, de akkor belgáknak minden bejött." - mondta Fucsovics Márton.

Belgium-Magyarország 2-1

Második nap, páros

Ruben Bemelmans, Joris de Loore-Balázs Attila, Fucsovics Márton 2-3 (3:6, 4:6, 7:6, 6:4, 5:7)

Vasárnap Fucsovics Márton 13.30-tól játszik David Goffinnel, ha nyer, akkor Balázs Attila meccsén múlik a győzelem. A Davis-kupát az Index holnap is élőben közvetíti.