Gusztáv
3 °C
7 °C

Spanyolországban lecsaptak a teniszmaffiára

2019.01.10. 16:46

Tizenöt olyan embert tartóztatott le a spanyol rendőrség, akik feltehetően részt vettek fogadási csalásban. A hírek szerint a letartóztatottak között van egy a 2018-as US Openen induló játékos is.

Arról már tanulmányok is készültek, hogy a tenisz egyik legfertőzöttebb sportág a csalásokat tekintve, mert az alacsonyabb rangsorolású játékosok kevés pénzt keresnek a tornákon, így inkább eladják a meccset. Most Spanyolországban számoltak fel egy örmények által irányított hálózatot.

Az Europol azt közölte, 11 házkutatást tartottak, 167 ezer eurónyi készpénzt foglaltak le, ezen felül öt luxusautót, 50 elektronikai eszközt, hitelkártyákat, dokumentumokat és egy vadászpuskát is elkoboztak. Negyvenkét bankszámlát befagyasztottak.

Az Europol azt is elárulta, hogy az örmény csoport egy játékost használt arra, hogy közvetítsen köztük és a többi teniszező között. Az eredményeket kisebb tornákon (ITF és challenger) manipulálták, az örmény maffia egy-egy tagja általában meg is jelent a meccseken, hogy nyomatékosítsák a játékosoknak a feladatot. 

A hálózat a spanyol rendőrség szerint legalább 2017 februárja óta működött, az Europol adata szerint legalább 97 meccset manipuláltak. 

A tizenöt letartóztatás mellett még 68 ember ellen folyik nyomozás, eddig egyetlen nevet sem hoztak nyilvánosságra. 

(via BBC)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!