Piroska
-3 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Babos kikapott a selejtezőben, mégis főtáblás lesz

2020.01.12. 13:31

Babos Tímea szerencsés vesztesként (vagyis egy másik játékos visszalépése miatt) jutott főtáblára az Adelaide-ben zajló, 848 ezer dollár (255 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán, miután a selejtező második fordulójában kikapott a svájci Viktorija Golubictól.

A verseny honlapja szerint a világranglistán 87. magyar játékos 46 perc alatt szetthátrányba került, majd a második játszmában rövidítés végén egyenlített. A döntő szett nagy küzdelem után dőlt el, a svájci (79.) javára. Babos hét szervagémjét bukta el az összecsapás során, miközben ötször tudott brékelni. A mérkőzés 2 óra 33 percig tartott.

Babos ellenfele az első fordulóban az ukrán Dajana Jasztremszka (22.) lesz majd.

Eredmény, selejtező, 2. forduló:

Viktorija Golubic (svájci, 6.)-Babos Tímea (8.) 6:4, 6:7 (4-7), 6:4

Szintén vasárnap a cseh Karolina Pliskova megvédte címét a 652 ezer dollár (193 millió forint) összdíjazású brisbane-i keménypályás női tenisztornán, miután a vasárnapi döntőben három szettben legyőzte az amerikai Madison Keyst.

A második helyen kiemelt Pliskova 2 óra 10 perces mérkőzésen bizonyult jobbnak nyolcadikként rangsorolt ellenfelénél. A cseh játékos karrierje 16. WTA-tornagyőzelmét aratta, Brisbane-ben (2017 és 2019 után) már harmadszor nyert.

Eredmény, döntő:

Ka. Pliskova (cseh, 2.)-Keys (amerikai, 8.) 6:4, 4:6, 7:5