Ez nem az NFL, Brady elveszítette az AusOpen-döntőt
![oszaka](https://kep.index.hu/1/0/3675/36759/367594/36759445_26f47fd91bf98ae348703e9e1f11b18f_wm.jpg)
A felek első találkozását – még 2014-ben – Brady nyerte meg, de a 2018-as charlestoni tornán, majd a tavalyi US Open-elődöntőben Oszaka örülhetett, utóbbiban döntő szettben harcolta ki a finálét.
A 2018-as és 2020-as US Opent, valamint a 2019-es Australian Opent megnyerő Oszaka a negyedik fordulóban szetthátrányból nyert Garbine Muguruza ellen, de ezt leszámítva még Serena Williams sem tudott játszmát lopni tőle! Brady az első Grand Slam-fináléjára készülhetett, neki honfitársa, Jessica Pegula (aki amúgy a Bills- és Sabres-tulaj Kim Pegula lánya!) és Karolína Muchová ellen is három szettre volt szüksége a sikerhez.
![Ha GS-torna-döntő, akkor Oszaka-siker](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3675/36759/367596/36759605_3589691ffe495698c4d844baac79a337_wm.jpg)
A nagy szélben kezdődő találkozón parádésan kezdtek az adogatók, az első hét labdamenetet megnyerték, ekkor viszont Brady kissé megingott, és bár ezt a szervajátékát még hozni tudta, a következőt két kettős hibával Oszakának adta (3:1).
Az amerikai nem adta fel, rögvest visszabrékelt, egyenlített, sőt fogadóként is jól kezdett (15:30), de fordítani nem tudott. A következő három játékban egyaránt eljutottak bréklabdáig a fogadók, de csak a harmadik – kissé szerencsésen alakuló – labdamenet után hibázott a szerváló, Bradynek viszont ez rögtön a játszmába került (6:4).
Ahhoz képest, hogy az amerikai lánynak 4:4-nél labdája volt az 5:4-es előnyéhez, nem sokkal később már azt kellett szomorúan konstatálnia, hogy sorozatban a hatodik gémet veszíti el, egy óra játék után pedig Oszaka a 6:4, 5:0-ért adogathatott.
Hiába volt ehhez labdája is 40:30-nál, Brady kozmetikázni tudott, majd adogatását hozva 4:2-re kapaszkodott, de a követező szervájánál így is a mérkőzésben maradásért kellett küzdenie. Ha nem is könnyen, de sikerrel járt (5:3), ezzel együtt Oszaka előtt állt a lehetőség, hogy adogatóként a negyedik GS-torna-győzelmét bebiztosítsa, és élt is vele (6:3).
Jennifer Bradynek tehát nem jött össze az, ami két héttel ezelőtt névrokonának,– megnyerni a finálét.
AUSTRALIAN OPEN
NŐI EGYES, DÖNTŐ
Oszaka (japán, 3.)–Brady (amerikai, 22.) 6:4, 6:3
Borítókép: David Gray / AFP