Babos Tímea: Mladenovic cserben hagyott, nincs ezen mit szépíteni

Babos Tímea februárban szakított korábbi páros partnerével, Kristina Mladenoviccsal. A magyar–francia kettős négy Grand Slam-tornát nyert meg együtt, ám az idei Australian Open előtt Mladenovic jelezte, visszalép a párostól, mert az egyesre kíván koncentrálni.
A 27 éves soproni teniszező végül nem talált olyan partnert, akivel meglátása szerint esélyes lehetett volna a végső győzelemre, így nem indult el a melbourne-i torna páros versenyén.
Babos azóta az orosz Veronyika Kugyermetovával az oldalán párosozik, és úgy érzi, Mladenovic cserben hagyta.
Nincs ezen mit szépíteni, cserben hagyott. Könnyebben megértettem volna az álláspontját, ha úgy kommunikál velem, ahogy barátok között szokás, ám ez sajnos nem így történt. Játékosként tudom, hogy mit és miért tesz, ez egy profi sportág, és az embernek joga van meghozni ezeket a döntéseket. Természetesen szurkolok neki, hogy valóra váltsa az álmait, de barátként azért csalódott is vagyok, mert ezt másképp is lehetett volna intézni
– fogalmazott a molcsapat.hu-nak Babos.
Nincs szó arról, hogy megutáltuk volna egymást. Nyilván volt már jobb is a kapcsolatunk, de annak mindenképpen örülök, hogy barátként tudtunk kijönni ebből a helyzetből. Az idő sok mindenre választ ad
– mondta a magyar teniszező, akinek jó első benyomásai vannak orosz partneréről.
Madrid sajnos kimarad, de Rómában és a Roland Garroson biztosan együtt fogunk játszani. Kedvelem Verót, nagyon kedves, intelligens lány, és pont olyan céltudatos, amilyen én vagyok. De nem azért játszom vele, mert aranyos lány, hanem azért, mert kiváló teniszező. Bár nem áll rosszul a páros ranglistán sem, ő azért elsősorban egyéni játékos, sokat kell még tanulnia a párosról, de akar fejlődni, és ez nagyon fontos. Hogy mennyire egészíti ki a játékunk egymást, azt egyelőre nehéz megmondani, majd ha több torna lesz mögöttünk, meglátjuk.
(Borítókép: Julian Finney / Getty Images Hungary)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A világelső botránya után új időszámításnak kell kezdődnie a doppingellenes küzdelemben
Nagyon nehezen hihető a világsztár indoklása, elmagyarázzuk, miért.
február 25., 14:05
- Sport
A CAS negyedszer is elhalasztotta az ítélethozás határidejét Kenderesi Tamás ügyében
Egy hónap híján két év elteltével születhet végső döntés.
február 25., 11:35
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
49 perce
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
2 órája
- Címlapon
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: mostantól a kormány kezeli az önkormányzatok pénzét
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
58 perce
- Sport
Szoboszlai Dominik parádéja nem csak a Liverpoolnak hozott hatalmas sikert
A találkozó a legnézettebb kábeltévés műsor lett a múlt héten.
február 25., 09:09
- Sport
Könnyeivel küszködött a 19 éves lány, miután elképesztő országos rekordot döntött
Sulyán Alexa immáron felnőtt rekordernek mondhatja magát.
február 25., 10:04
- Sport
Véget ért Fucsovics győzelmi sorozata, másodjára már nem bírt olasz riválisával
Kilenc győztes meccs után szenvedett vereséget a magyar teniszező.
február 25., 13:34
- Sport
Marco Rossi: Szoboszlai Dominik Európa legjobb csapatának a vezéregyénisége
A szövetségi kapitány büszke a magyar válogatott középpályásra, de van, amiben fejlődnie kell még.
február 25., 10:41
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
4 órája
- Címlapon
Telefonon tárgyalt Orbán Viktor és Donald Trump
A miniszterelnök és az amerikai elnök régóta jó viszonyt ápol egymással.
13 perce
- Címlapon
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
43 perce
- Sport
Történelmi fordítás a ligaelső ellen az NBA-ben – 79 év alatt először fordult elő ilyen
Megdicsőült Rátgéber László sztáredző cimborája.
február 25., 09:32
- Sport
A hetedik percben belőtt büntető döntött, vereséggel kezdett hazai pályán a magyar válogatott
Szarvas Alexandra együttese így két forduló után három ponttal áll a Nemzetek Ligájában.
február 25., 20:23
- Sport
Főpróbát tartottak a magyar indulók, mielőtt jégre lépnének a jövő bajnokai ellen
Junior műkorcsolyázóink komoly megméretés előtt állnak.
február 24., 20:39
- Mindeközben
Mindössze két utassal szállt fel egy repülő Amerikában, elsőosztályú élményben volt része a fiatal lányoknak
5 órája
- Mindeközben
Mindenki imádja a havasi nyulat, amelyik vicces pofákat vágva bújik elő az odújából
7 órája
- Sport
A manchesteri gála után Szoboszlai Dominik bekerült az angol bajnokság álomcsapatába
Góllal és gólpasszal vette ki a részét a címvédő City legyőzéséből.
február 24., 19:38
- Sport
Ezért volt Szoboszlai Dominik a bajnoki címet megelőlegező diadal hőse
A szakemberek a magyar világklasszisról áradoznak.
február 24., 10:13
- Sport
Rémisztő jelenet a futballpályán: nyakmerevítővel, hordágyon vitték kórházba a csatárt – videó!
Ápolása után visszatért a gyepre, de nem sokkal később összeesett a pályán.
február 24., 09:35
- Sport
Mesterhármas 40 évesen, karnyújtásnyira a világcsúcs
Alekszandr Ovecskin még idén tavasszal ledöntheti Wayne Gretzkyt a trónról.
február 24., 07:21
- Sport
Egyre nagyobb a baj a Manchester Unitednél, újabb kétszáz dolgozóját küldi el a klub
Az anyagi problémák lassan az égig érnek.
február 25., 16:42
- Sport
Kokó nem aprózza el: a világ legjobb bokszedzőjét hozhatja el szövetségi kapitánynak
Még hárman esélyesek a posztra, döntés jövő kedden.
február 25., 19:39
- Címlapon
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
2 órája
- Mindeközben
Tóth Vera a szórakoztatóiparról: Nagyon el kell gondolkodnunk a B terveken mostanában
tegnap, 20:00
- Mindeközben
Kiderült, miért nincsen egyetlen ablak sem a félelmetes, 29 emeletes felhőkarcolón
tegnap, 18:25
- Címlapon
Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben
Hiába a korszerű technológia, az azonosítás tényleg csak nagyon ritkán megy úgy, mint a karikacsapás.
1 órája
- Címlapon
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
tegnap, 17:22
- Címlapon
Dróntámadás érte az oroszok egyik kulcsfontosságú létesítményét, 1400 kilométeres mélységben csaptak le az ukránok
7 órája
- Sport
Óriási tömegverekedést provokáltak ki szerb fiatalok a Vasas elleni U14-es hokimeccsen
Volt, hogy egyszerre három-négy szerb játékos ütött egy magyar jégkorongozót, összesen 489 perc büntetést osztottak ki.
február 25., 15:25
- Sport
Marozsán két helyet javított, Fucsovics négyet rontott a világranglistán
Az élen változatlanul a doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner áll.
február 24., 10:19
- Sport
A kor csak egy szám: a Real Madrid 40 évesen is megtartaná aranylabdás varázslóját
A 2026-os világbajnokságon is szeretne szerepelni a kiváló középpályás.
február 24., 13:48
- Sport
A Real Madrid klasszisa két év után visszatér a válogatottba
A szövetségi kapitány leváltása után ismét csatlakozik a kerethez.
február 24., 13:10
- Címlapon
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
48 perce
- Címlapon
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
7 órája