18 éves brit kislány lett New York új úrnője!

raducanu trófea
2021.09.12. 00:19
A 18 éves brit Emma Raducanu nyerte meg a 2021-es amerikai nemzetközi teniszbajnokságot (US Open), mivel a döntőben 6:4, 6:3-ra legyőzte a 19 éves kanadai Leylah Fernandezt. Ő az első játékos az Open-érában, aki a selejtezőből indulva nyert meg egy Grand Slam-tornát!

Tinicsata – 22 év után

Hát azzal nehezen lehetett volna vádolni a feleket, hogy rutinos rókák lennének, hiszen az ecuadori és filippinó–kanadai felmenőktől Montrealban született kanadai Leylah Fernandez hétfőn lett 19 éves, a román és kínai gyökerekkel bíró, torontói születésű brit Emma Raducanu pedig november 13-án lesz még csak 19.

Ezt megelőzően a két tinédzser legutóbb 1999-ben csapott össze a US Open fináléjában, akkor a még épp 17 éves Serena Williams két szettben legyőzte a még 18 éves Martina Hingist a szeptember végén születettek csatáján.

Ami az eddigi legjobb szereplésüket illeti, Fernandeznek egy 3. forduló jött össze a Roland Garroson, Raducanu pedig júniusban hazai pályán, Wimbledonban szabadkártyásként indulva mutatkozott be GS-tornán, és rögvest a 4. körig száguldott.

Selejtezőből szettveszteség nélkül vs. nagyágyúkat kiütve

A wimbledoni tornát még a világranglista 338. helyezettjeként kezdő Raducanu hiába kapaszkodott fel a 150. helyig, így is selejtezőt kellett vívnia a főtáblára jutásért, három meccset megnyerve viszont olyan lendületbe jött, hogy szettveszteség nélkül jutott be a fináléba!

A 73. helyen álló Fernandez dolga sem volt épp könnyű, a 3. fordulóban a volt világelső, négyszeres GS-torna-győztes, US Openen címvédő Oszaka Naomit, egy körrel később az Australian Openen, Wimbledonban és US Openen is tornagyőztes, ugyancsak volt ranglistavezető Angelique Kerbert, majd a nyolc között az ötödik kiemelt Elina Szvitolinát, az elődöntőben pedig a 2. kiemelt Arina Szabalenkát is három szettben gyűrte le.

Fernandez felállt a gyenge kezdésből, de Raducanué az első szett

A meccset a rendkívül gyors és agresszív teniszt játszó Raducanu kezdte erősebben, könnyed adogatójátéka után 0:40-nél három bréklabdához jutott, de a maratoni gém során végül a hatodik fogadóesély hozta meg az áttörést (2:0).

A rendkívül technikás Fernandez fokozatosan javult fel, a következő játékban pedig már ő került előnybe, a negyedik bréklabdáját kihasználva szépített, adogatóként egyenlített, ezt pedig óriási csata követte, amelyben egyik szerváló sem adott igazából túl sok esélyt a másiknak. Egészen Raducanu 5:4-es előnyéig, amikor 15:40-nél két szettlabdához jutott, majd még kettőhöz, a negyedikkel pedig már élni is tudott (6:4).

Nem mondhatjuk, hogy kiemelkedő hatékonysággal dolgozott volna, hiszen 10 bréklabdából sikerül összehoznia a két sikeres fogadójátékot, viszont az is tény, hogy amikor volt erre esélye, végül el is vette ellenfele szervagémjét.

Hiába a korai brékelőny, beindult az úthenger – és egy kis dráma a végére

Igazából az előzményeket figyelembe véve eddig nem történt semmi meglepő, hiszen Raducanu zsinórban a 19. szettet is megnyerte a 2021-es US Openen (hatot a selejtezőben, 12-t a döntőig tartó úton), Fernandez pedig az előző négy meccsén is veszített egy felvonást.

A játszma pedig ugyanúgy indult, mint az előző, Raducanu sima szervajátéka után 0:40-nél három bréklabdához jutott a fáradni látszó Fernandez ellen, aki ezúttal nemcsak egyenlíteni, hanem fordítani is tudott innen, sőt egy hálón szerencsésen megpattanó labda miatt már neki volt két fogadóesélye, és bár ezeket még a brit hárította, a harmadikkal már fordított a kanadai (1:2).

A 18 éves lány ettől sem tört meg, rögvest visszabrékelt, majd hozta a saját adogatását is, egy parádés nyerővel pedig már 4:2-t mutatott az eredményjelző, hogy aztán az újabb Raducanu-szervajáték után Fernandeznek 5:2-nél a meccsben maradásért kelljen következnie.

A kanadai 30:40-nél meccslabdát hárított, majd még egyet, a gémet megfordítva szépített, és fogadóként brékesélyhez jutott 30:40-nél, amikor ápolás miatt meg kellett szakítani a játékot, mivel Raducanu elcsúszott, és masszívan vérzett a lába.

Az ápolási szünetet egyre kevésbé bírta türelmesen kivárni Fernandez, aki el is csapta a bréklabdáját, majd a brit még egyet hárított, mielőtt harmadszor is meccslabdához jutott. 

Ezt már egy káprázatos ásszal meg is oldotta Raducanu, aki így élete első US Openjén elindulva rögtön bajnok lett (6:4, 6:3)!

A 18 éves brit az itt gyűjtött 2040 pontjával 2571-gyel áll majd hétfőtől a világranglistán, amelyen így a 23. helyig kapaszkodik, míg Fernandez 2254-gyel a 28. helyig kúszik fel.

A World Trade Center tragédiájáról is megemlékeztek

A közönség óriási támogatását élvező Fernandez meghatódva nyilatkozott a vereséget követően.

Tényleg hihetetlen volt ez a torna. Nehéz bármit is mondani, de Emma káprázatos volt. Büszke vagyok magamra, arra, amit elértem az elmúlt két hétben. A közönség szenzációs volt, köszönöm a biztatást, New York. Köszönöm mindenkinek, aki hitt bennem, akkor is, amikor nehéz időket éltem, vagy szenvedtem valamitől. Remélem, valamikor még visszatérhetek ide, és akkor én vihetem el a trófeát

– mondta a végén már nevetve Fernandez, aki a 20 évvel ezelőtti tragédiára kis kitért.

Tudom, hogy New York számára ez egy nagyon nehéz nap, ahogyan mindenkinek az Egyesült Államokban. Remélem, én is tudok olyan erős lenni, mint a New York-i emberek

– utalt a World Trade Center napra pontosan 20 évvel ezelőtti lerombolására a kanadai játékos.

Először is szeretnék Leylah-nak gratulálni, csodálatos játékkal verte meg az elmúlt hetekben a világ legjobbjait, remélem, sokszor találkozunk még egymással, talán döntőben is. Ez a három hét, amit itt töltöttem, hihetetlen volt, köszönöm mindenkinek az elmúlt években nyújtott támogatását

– mondta ezt már az új GS-torna-győztes, Emma Raducanu.

Rengeteg jó játékos van a mezőnyben, bárki megnyerheti bármelyik tornát. Reméljük, a mi generációnk eléri, amit az elődeink. 1977-ben nyert legutóbb brit női játékos GS-tornát, az akkori győztes, Virginia Wade itt volt a lelátón, ez rengeteget jelentett nekem, ahogyan az is, hogy a szintén legendás Tim Henman is itt szurkolt

– tért ki honfitársaira.

A hétszeres GS-torna-elődöntős Henmannel szemben neki britként már össze is jött a diadal – méghozzá úgy, hogy a három hét alatt játszott 10 meccse során egy szettet sem engedett az ellenfeleknek!

A döntő összefoglalója

US OPEN 2021

NŐI EGYES, DÖNTŐ

Raducanu (brit, selejtezős)–Fernandez (kanadai) 6:4, 6:3

(Borítókép: Elsa / Getty Images)