Világranglista pontok nincsenek, rekordösszegű díjazás viszont lesz Wimbledonban

GettyImages-1233925233
2022.06.09. 15:58
A szervezők csütörtöki bejelentése szerint rekord pénzdíjat osztanak szét a június 27-én kezdődő wimbledoni teniszbajnokságon, a férfi és női egyes győztese egyformán kétmillió fontot (körülbelül 922 millió forintot) kap.

Az összdíjazás 40,35 millió fontot tesz ki, ez a tavalyi összeghez képest 11,1 százalékos emelkedés. A koronavírus-járvány miatt egy éve csökkentett nézőszámmal üzemelhettek csak a pályák, a legutóbbi, normál körülmények között megrendezett tornán, 2019-ben 5,4 százalékkal volt kevesebb a pénzdíj.

A sajtó korábban azt feltételezte, hogy az orosz és belorusz teniszezők kizárása miatt hozott döntés, mely szerint ezen a viadalon nem osztanak világranglista-pontokat, az összdíjazásban is éreztetni majd a hatását. Ez azonban nem igazolódott be, miután a szervezők végig telt házzal és a torna történetében először a "középső vasárnapon" is tervezett játékkal számolnak.

Az egyelőre még bizonytalan, hogy a „pontok nélküli” játék hány teniszezőt tart majd vissza a részvételtől, a pénzdíj azonban várhatóan ellensúlyozza ezt és sokak számára vonzó lesz. A főtábla első fordulójában kiesők 50 ezer fontot kapnak, a döntő vesztesei pedig több mint egymillióval vigasztalódhatnak.

A 2022-es wimbledoni teniszbajnokság június 27-én kezdődik, és július 10-én ér véget. 

(MTI)

(Borítókép: Getty Images)