Állampolgárságot váltott az orosz teniszező, hogy elindulhasson Wimbledonban
![GettyImages-1236251491](https://kep.index.hu/1/0/4391/43914/439148/43914872_3351160_31c7df50cbfea30311807146d8afe226_wm.jpg)
Az egy hét múlva rajtoló londoni Grand Slam-torna szervezői (AELTC) az ukrajnai háború miatt kitiltották az orosz és fehérorosz játékosokat (erre válaszul az ATP és a WTA közölte, hogy Wimbledon után senki sem kap világranglistapontokat). Ezt az ítéletet tudta megkerülni a napokban a 29 éves Dzalamidze, aki párosban a szerb Aleksandra Krunic oldalán immár grúzként nevezett a füves pályás viadalra.
Az AELTC annyit fűzött a játékos lépéséhez, hogy az a hatáskörén kívül esik, és az ügy a WTA-hoz, illetve a nemzetközi szövetséghez tartozik.
A moszkvai születésű Dzalamidze igazi párosspecialista – egyesben csak a 245. helyig jutott –, összesen 33 tornát nyert ebben a műfajban. Ezek között két-két WTA- és challenger, valamint 29 kisebb ITF-verseny szerepel.
A 2022-es wimbledoni teniszbajnokság június 27-én kezdődik, és július 10-én ér véget.
MTI
(Borítókép: Getty Images)