Gálfi és Serena Williams továbbjutott a US Openen, Bondár nem

gálfi
2022.08.30. 08:50
Gálfi Dalma két játszmában legyőzte a spanyol Nuria Párrizas Díazt az amerikai nemzetközi teniszbajnokság hétfői nyitónapján, ezzel a 64 közé jutott – adta hírül az MTI.

Az első négy gémben mindketten hozták a saját szervájukat, a következő ötben viszont egyszer sem. A világranglistán 91. Gálfi a szett végén aztán újra jól adogatott, és 35 perc alatt előnybe került. A második játszmában megint együtt haladtak a felek, ekkor 3:3-nál jött a Gálfi-brék, és innen már a magyar teniszező nem engedte ki kezéből az 1 óra 22 percig tartó csatát.

Gálfi a következő fordulóban a brit Harriet Dart és az orosz Darja Kaszatkina párharcának győztesével találkozik.

Bondár Anna szettelőnyről kikapott az olasz Camila Giorgitól, így nem jutott a 64 közé. A világranglistán 55. magyar teniszező nagyot küzdött az első szettben, melynek közepén háromszor is a fogadó nyerte a játékot. Mivel ebből kétszer ő örülhetett, brékelőnybe került, amit a szett végéig meg is őrzött. A második játszmában 2:2 után a magyar teniszező el tudta nyerni riválisa szerváját, de nem tudta kihasználni helyzeti előnyét, riválisa rögtön javított, majd 4:3 után ismét elnyerte Bondár adogatását és kiszerválta a szettet.

Az egyenlítés után Giorgi lendületben maradt, Bondár rögtön hátrányba került, és számára már nem volt visszaút az 1 óra 43 perces mérkőzésen.

Medvegyev gond nélkül a második fordulóban

A világranglista-vezető orosz Danyiil Medvegyev három sima játszmában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Stefan Kozlovot.

A háromszoros Grand Slam-tornagyőztes brit Andy Murray – aki első GS-sikerét tíz éve éppen New Yorkban aratta – a 24. helyen rangsorolt argentin Francisco Cerundolót búcsúztatta.

A női mezőnyben a harmadik helyen kiemelt görög Maria Szakkari játszmát veszített a német Tatjana Mariával szemben, de a zárószettet nullára nyerte. A korábbi világelső, hetedik kiemelt román Simona Halep viszont nem bírt az ukrán Darija Sznigurral, így kiesett.

Serena Williams továbbjutott, Cicipasz nem

A korábbi világelső Serena Williams megnyerte első fordulós mérkőzését egyesben a US Openen, melyet követően visszavonul.

A 40 éves, egyéniben 23-szoros Grand Slam-bajnok sztár hullámzóan játszott az első szettben a montenegrói Danka Kovinic ellen, első három adogatójátékából kettőt elveszített, 2:3 után azonban a fontos pontokat rendre ő nyerte, és 6:3-ra behúzta a szettet. A másodikban Williams könnyedén hozta szervajátékait és kétszer is brékelt, így végül magabiztos győzelmet aratott.

A nyitónap legnagyobb meglepetését a világranglistán 94. kolumbiai Daniel Elahi Galan Riveros szolgáltatta, aki négy játszmában, összességében simán legyőzte a negyedik kiemelt Sztefanosz Cicipaszt. Az ATP rangsorában ötödik görög teniszező azzal a tudattal kezdte el a tornát, hogy akár a világranglista első helyére is ugorhat a végén, aminek minimumfeltétele az volt, hogy döntőbe jusson. Ám már az első akadálynál elbukott.

US OPEN

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ

Medvegyev (orosz, 1.)–Kozlov (amerikai) 6:2, 6:4, 6:0

Ruud (norvég, 5.)–Edmund (brit) 6:3, 7:5, 6:2

Berrettini (olasz, 13.)–Jarry (chilei) 6:2, 6:3, 6:3

Wolf (amerikai)–Bautista Agut (spanyol, 16.) 6:4, 6:4, 6:4

Murray (brit)–Cerundolo (argentin, 24.) 7:5, 6:3, 6:3

Davidovich Fokina (spanyol)–Nisioka (japán) 6:3, 7:5, 6:3

Tabilo (chilei)–Majchrzak (lengyel) 6:1, 6:4, 6:7 (37), 6:1

Paul (amerikai, 29.)–Zapata Miralles (spanyol) 4:6, 6:3, 2:6, 6:0, 7:5

Rinderknech (francia)–Halys (francia) 4:6, 7:6 (74), 6:3, 6:2

Korda (amerikai)–Bagnis (argentin) 5:7, 7:6 (73), 7:5, 6:1

Vu (kínai)–Baszilasvili (georgiai, 31.) 6:3, 6:4, 6:0

Van Rijthoven (holland)–Cseng (kínai) 3:6, 6:7 (47), 7:6 (119), 6:1, 6:4

Nava (amerikai)–Millman (ausztrál) 7:6 (97), 4:6, 7:6 (74), 1:6, 6:1

Moutet (francia)–Wawrinka (svájci) 6:4, 7:6 (97)-nél Wawrinka feladta

Grenier (francia)–Etcheverry (argentin) 4:6, 6:2, 6:3, 6:4

Galan (kolumbiai)Cicipasz (görög, 4.) 6:0, 6:1, 3:6, 7:5

Auger-Aliassime (kanadai, 6.)Ritschard (svájci) 6:3, 6:4, 3:6, 6:3

Holt (amerikai)Fritz (amerikai, 10.) 6:7 (37), 7:6 (71), 6:3, 6:4

Carreno Busta (spanyol, 12.)Thiem (osztrák) 7:5, 6:1, 5:7, 6:3

De Minaur (ausztrál, 18.)Krajinovic (szerb) 7:5, 6:2, 6:3

Van de Zandschulp (holland, 21.)Machac (cseh) 3:6, 7:6 (73), 6:1, 3:6, 7:5

Kyrgios (ausztrál, 23.)Kokkinakis (ausztrál) 6:3, 6:4, 7:6 (74)

Hacsanov (orosz, 27.)Kudla (amerikai) 3:6, 6:1, 6:2, 6:2

Borges (portugál)Shelton (amerikai) 7:6 (86), 3:6, 7:6 (75), 6:7 (810), 6:3

Monteiro (brazil)Molcan (szlovák) 6:4, 4:6, 6:4, 6:1

Garin (chilei)Lehecka (cseh) 3:6, 7:6 (73), 7:5, 6:1

Bublik (kazah)Gaston (francia) 6:4, 6:4, 6:4

Draper (brit)Ruusuvuori (finn) 6:4, 6:3, 6:3

Thompson (ausztrál)Sonego (olasz) 2:6, 1:6, 6:2, 6:4, 6:4

Cachin (argentin)Bedene (szlovén) 6:4, 6:3, 5:7, 1:6, 7:6 (86)

Bonzi (francia)Humbert (francia) 7:6 (71), 6:1, 5:7, 3:6, 6:2

KORÁBBAN

Fucsovics Márton–Maxime Cressy (amerikai, 30.) 6:7 (47), 7:5, 5:1-nél Cressy feladta

NŐI EGYES

Gálfi Dalma–Nuria Párrizas Díaz (spanyol) 6:4, 6:3

Camila Giorgi (olasz)–Bondár Anna 4:6, 6:3, 6:1

Szakkari (görög, 3.)–Maria (német) 6:4, 3:6, 6:0

Sznigur (ukrán)–Halep (román, 7.) 6:2, 0:6, 6:4

Gauff (amerikai, 12.)–Jeanjean (francia) 6:2, 6:3

Haddad Maia (brazil, 15.)–Konjuh (horvát) 6:0, 6:0

Garcia (francia, 17.)–Rahimova (orosz) 6:2, 6:4

Kugyermetova (orosz, 18.)–Vekic (horvát) 7:5, 6:3

Riske-Amritraj (amerikai, 29.)–Yu (amerikai) 6:2, 6:4

Kalinszkaja (orosz)–Peterson (svéd) 6:4, 6:3

Osorio (kolumbiai)–Li (amerikai) 1:6, 6:3, 6:1

Andreescu (kanadai)–Tan (francia) 6:0, 3:6, 6:1

Zanevska (belga)–Vandeweghe (amerikai) 6:1, 7:5

Mandlik (amerikai)–Zidansek (szlovén) 5:7, 7:6 (73), 6:4

Kontaveit (észt, 2.)Cristian (román) 6:3, 6:0

Dzsabőr (tunéziai, 5.)Brengle (amerikai) 7:5, 6:2

Dart (brit)Kaszatkina (orosz, 10.) 7:6 (108), 1:6, 6:3

Fernandez (kanadai, 14.)Dodin (francia) 6:3, 6:4

Keys (amerikai, 20.)Jasztremszka (ukrán) 7:6 (73), 6:3

Krejcikova (cseh, 23.)Contreras Gomez (mexikói) 6:0, 6:4

Rogyina (orosz)Trevisan (olasz, 27.) 7:5, 6:1

Suaj (kínai)Teichmann (svájci, 30.) 6:4, 6:2

Rogers (amerikai, 31.)Rus (holland) 3:6, 6:3, 6:4

S. Williams (amerikai)Kovinic (montenegrói) 6:3, 6:3

Hszi-jü (kínai)Parry (francia) 5:7, 6:3, 6:3

Tomljanovic (ausztrál)Muchova (cseh) 6:3, 7:6 (75)

Ruse (román)Saville (ausztrál) 3:6, 6:2, 6:4

Schmiedlova (szlovák)Podoroska (argentin) 6:3, 6:2

Krunic (szerb)Avaneszjan (orosz) 6:4, 6:4

Szamszonova (orosz)Bejlek (cseh) 6:3, 6:1

Kuzmova (szlovák)Sorribes Tormo (spanyol) 6:3, 6:4

Marino (kanadai)Frech (lengyel) 6:2, 6:3

(Borítókép: Gálfi Dalma továbbjutott – Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images)