Folytatódik az utolsó tánc, szenzációs mérkőzésen győzött Serena Williams
![GettyImages-1419759472](https://kep.index.hu/1/0/4504/45046/450462/45046246_3436212_5ce5fad8ac65c28d33e13efd2a127b42_wm.jpg)
Serena Williams immár nem favoritként lépett pályára az Arthur Ashe Stadionban, így a publikum fel volt arra készülve, hogy a mai este látja utoljára a pályán egyéniben a legendás teniszezőt. Ellenfele a világranglista másodikja, Anett Kontaveit volt, de ennek ellenére az első szettet Williams húzta be rövidítés után. A második szettben már az észt érvényesítette akaratát, 6:2-re hozta el a játszmát, így következhetett a mindent eldöntő felvonás.
A döntő szettben Williams hamar elhúzott 2:0-ra, de innen még egy játékra vissza tudott kapaszkodni Kontaveit. Innen már viszont nem volt ellenszere az amerikai legendára, és
a 40 éves Williams elképesztő játékkal 6:2-re behúzta a harmadik játszmát, és továbbjutott.
A 23-szoros GS-győztes teniszező utolsó tánca így folytatódik, a harmadik fordulóban Alja Tomljanovic lesz az ellenfele.
(Borítókép: Getty Images)