- Sport
- Tenisz
- tenisz
- szabanin natália
- billie jean king kupa
- magyar válogatott
- bondár anna
- gálfi dalma
Győzelemmel kezdett a 19 éves teniszező, nyert a magyar válogatott
A nemzeti csapat 1993 óta már kilencszer találkozott a balti állam legjobbjaival, és ebből hatot megnyert.
Csütörtökön a tizedik párharc első meccsén Palágyi Miklós kapitány az újonc Szabanint küldte ki a Megasaray Tennis Academy salakjára, a háló túloldalán Diana Marcinkevica állt. A világranglistán 249. magyar játékos esélyesként kezdett a 146 hellyel mögötte álló rivális ellen, és 0:1 után sorozatban hét gémet hozott. Ezután a balkezes Szabanin kissé megtorpant, 6:5-nél nem tudta kiszerválni a mérkőzést, de a rövidítésben már egyértelműen ő volt a jobb. A találkozó 1 óra 24 percig tartott.
A folytatásban Jani Réka (129.) következett Daniela Vismane (299.) ellen, de a magyar teniszező két szettben vereséget szenvedett nála alacsonyabban rangsorolt ellenfelével szemben.
A párharc döntő mérkőzésén Bondár Anna és Gálfi Dalma nyert párosban, így a magyarok 2–1-es összesítéssel legyőzték a letteket.
A szombatig tartó tornán Palágyi Miklós kapitány együttese kedden az egyiptomiak legyőzésével rajtolt, szerdán kikapott a házigazda törököktől, pénteken pedig a hollandokkal csap össze.
A két csoportgyőztes automatikusan továbbjut – de a pozíciók meghatározása miatt megmérkőznek egymással a zárónapon –, a két csoportmásodik pedig rájátszást vív a harmadik továbbjutó helyért.
Eredmény, A csoport, 3. forduló:
Magyarország–Lettország 2–1
Bondár Anna, Gálfi Dalma-Diana Marcinkevica, Daniela Vismane 6:1, 6:2
korábban:
Jani Réka–Daniela Vismane 2:6, 3:6
Szabanin Natália–Diana Marcinkevica 6:1, 7:6 (7–2)