Fucsovics nyert, Udvardy Panna kiesett a Roland Garros első fordulójában
A salakpályás Grand Slam-torna vasárnapi játéknapján a világranglistán 83. magyar teniszező négy játszmában, 3 óra 13 perces mérkőzésen győzte le a hazai közönség előtt szereplő, szabadkártyás Hugo Grenier-t (122.).
A 31 éves Fucsovics a második körben a 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes, a Roland Garroson 2016-ban és 2021-ben is győztes Novak Djokoviccsal kerülhet szembe
– ehhez az kell, hogy a korábbi világelső az első körben legyőzze az amerikai Aleksandar Kovacevicet.
A világranglistán 95. Udvardy Panna a rangsorban 211. fehérorosz Irina Simanoviccsal csapott össze vasárnap, és az első szettet, melyben már 5:2-re is vezetett, rövidítésben nyerte meg. Ebben a játszmában a két fél négy-négy adogatójátékot veszített el, a másodikban viszont a selejtezőből érkezett Simanovics e tekintetben feljavult, így egyenlíteni tudott. A harmadik szakaszban a fehérorosz teniszező már csak egyszer nem tudta hozni adogatását, Udvardy viszont csupán ezt az egy gémet – az elsőt – tudta megnyerni. A mérkőzés 2 óra 17 percig tartott.
A kaposvári születésű Udvardy február végén súlyos bokasérülést szenvedett Mexikóban. Két és fél hete tért vissza, de azóta nem tudott meccset nyerni.
Roland Garros
1. forduló
férfi egyes:
Fucsovics Márton-Hugo Grenier (francia) 6:3, 5:7, 6:1, 6:3
női egyes:
Irina Simanovics (fehérorosz)-Udvardy Panna 6:7 (6-8), 6:3, 6:1