Marozsán Fábián tornagyőzelmet ünnepelhet, hétfőtől belép a TOP100 mezőnyébe

2023.06.18. 22:36
Marozsán Fábián nyerte a Perugiában rendezett, 145 ezer euró (mintegy 54 millió forint) összdíjazású salakpályás challenger besorolású tenisztornát, sikerének köszönhetően pedig hétfőtől bekerül a legjobb 100 közé az ATP világranglistáján.

Tökéletes hetet zárt a 23 esztendős magyar teniszező az olaszországi Perugiában rendezett 125-ös kategóriájú challenger-tornán, miután a fináléban legyőzte a hazai pályán szereplő Edoardo Lavagnót.

A vasárnapi döntőben a világranglistán 289. helyezett riválisa ellen Marozsán hamar előnybe került, mivel rögtön az első három játékot megnyerte. A megszerzett előnye a szett végéig kitartott, sőt, további egy alkalommal elvette ellenfele adogatását, 6:2-re behúzva a nyitó játszmát.

A folytatásban is a magyar teniszező akarata érvényesült, hamar megint brékelőnybe került, 4:1-nél pedig már karnyújtásnyira volt a tornagyőzelem. Ekkor Marozsán kicsit megremegett, első alkalommal a mérkőzésen elveszítette a szerváját, de rögtön utána vissza is brékelt, 

így 6:3-ra megnyerte a második szettet, és lezárta ezzel a mérkőzést.

Marozsán – aki májusban a római mesterversenyen világszenzációt okozott azzal, hogy legyőzte a spanyol szupersztár Carlos Alcarazt – pályafutása harmadik challenger-versenyén diadalmaskodott, tavaly Banja Lukában, idén márciusban pedig Antalyában nyert. Sikerének köszönhetően pályafutása során első alkalommal lép be a legjobb 100 mezőnyébe a világranglistán, előreláthatólag a 91. helyen lesz rangsorolva hétfőtől.

Eredmény, döntő:
Marozsán Fábián–Edoardo Lavagno (olasz) 6:2, 6:3