Mind a hat magyar játékos vereséget szenvedett a selejtezőben

2023.07.15. 18:13

A viadal közösségi oldala szerint közülük szettet egyedül csak Nagy Adrienn tudott nyerni, aki a kvalifikációban elsőként kiemelt görög Valentini Grammatikopulutól kapott ki. A többi magyar játékos, Bíró Melinda, Stolmár Rebeka, Bartha Panna és Varga Viktória nyert játszma nélkül búcsúzott.

A WTA 250-es viadal hétfőn rajtoló főtáblás küzdelmeiben így öt hazai játékos – Babos Tímea, Bondár Anna, Szabanin Natália, Stollár Fanny és Tóth Amarissa – szerepel majd.

Márky Jenő versenyigazgató és a HUNGP szakmai partnere, a magyar szövetség vezetése közösen döntött arról, hogy az idén is csak magyar játékosok kaphattak szabadkártyát a versenyre. A játékosok kiválasztásánál az elsődleges szempont a ranglistahelyezés volt. Ennek megfelelően a főtáblára Babos, Szabanin és Stollár került fel szabadkártyával. 

A főtábla sorsolása értelmében Bondár Anna és Babos Tímea egymás ellen játszik az első fordulóban, Stollár Fanny selejtezőből érkező ellenféllel, a spanyol Irene Burillo Escorihuelával kezd. Az öt magyar közül a szabadkártyás Tóth Amarissa kapta a legnehezebb feladatot, a 2. kiemelt kínai Csang Suaj ellen játszik, míg Szabanin Natália az ukrán Katerina Baindllal kezd.

Amennyiben Tóth és Szabanin Natália is sikerrel veszi az első fordulót, akkor a nyolcaddöntőben egymással találkoznak, így biztos lenne magyar negyeddöntős.

Az Magyar Távirati Iroda közlése alapján a sorsolás után alig egy órával az olasz Camila Giorgi értesítette a szervezőket, hogy mégsem jön Budapestre, így az argentin Nadia Podoroska került a 3. kiemelt helyére.

Tavaly hét magyar (Bondár Anna, Gálfi Dalma, Udvardy Panna, Jani Réka, Szabanin Natália, Babos Tímea és Stollár Fanny) szerepelt a 32-es főtáblán. A legjobb teljesítményt Bondár nyújtotta, a Hajdúszoboszló SE sportolója az elődöntőig menetelt, ahol a későbbi bajnok amerikai Bernarda Pera állította meg.

A verseny 1996 óta íródó történetében – közben 2014 és 2020 között Bukarest volt a helyszín – Szávay Ágnes nevéhez fűződik a legjobb hazai eredmény, aki 2009-ben és 2010-ben is elhódította a trófeát.

A Hungarian Grand Prix teniszversenyt jövő héten rendezik a Római Teniszakadémián.

Eredmények, selejtező, 1. forduló:

  • Valentini Grammatikopulu (görög, 1.)–Nagy Adrienn 6:2, 3:6, 6:4
  • Irene Burillo Escorihuela (spanyol, 3.)–Bíró Melinda 6:2, 6:2
  • Astra Sharma (ausztrál, 7.)–Stolmár Rebeka 6:1, 6:0
  • Jana Fett (horvát, 8.)–Bartha Panna 6:4, 6:4
  • Katerina Volodko (ukrán, 10.)–Varga Viktória 6:0, 6:4
  • Valerija Sztrahova (ukrán, 11.)–Kántor Anna 6:1, 6:1

Az eddigi döntők:

  • 1996: Ruxandra Dragomir (román)Melanie Schnell (osztrák) 7:6 (8-6), 6:1
  • 1997: Amanda Coetzer (dél-afrikai)Sabine Appelmans (belga) 6:1, 6:3
  • 1998: Virginia Ruano Pascual (spanyol)Silvia Farina Elia (olasz) 6:4, 4:6, 6:3
  • 1999: Sarah Pitkowski (francia)Cristina Torrens Valero (spanyol) 6:2, 6:2
  • 2000: Tathiana Garbin (olasz)Kristie Boogert (holland) 6:2, 7:6 (7-4)
  • 2001: Magdalena Maleeva (bolgár)Anne Kremer (luxemburgi) 3:6, 6:2, 6:4
  • 2002: Martina Müller (német)Myriam Casanova (svájci) 6:2, 3:6, 6:4
  • 2003: Magüi Serna (spanyol)Alicia Molik (ausztrál) 3:6, 7:5, 6:4
  • 2004: Jelena Jankovic (szerb)Martina Sucha (szlovák) 7:6 (7-4), 6:3
  • 2005: Anna Smashnova (izraeli)Catalina Castano (kolumbiai) 6:2, 6:2
  • 2006: SmashnovaLourdes Dominguez (spanyol) 6:1, 6:3
  • 2007: Gisela Dulko (argentin)Sorana Cirstea (román) 6:7 (7-2), 6:2, 6:2
  • 2008: Alize Cornet (francia)Andreja Klepac (szlovén) 7:6 (7-5), 6:3
  • 2009: Szávay ÁgnesPatty Schnyder (svájci) 2:6, 6:4, 6:2
  • 2010: SzávaySchnyder 6:2, 6:4
  • 2011: Roberta Vinci (olasz)Irina-Camelia Begu (román) 6:4, 1:6, 6:4
  • 2012: Sara Errani (olasz)Jelena Vesznyina (orosz) 7:5, 6:4
  • 2013: Simona Halep (román)Yvonne Meusburger (osztrák) 6:3, 6:7 (7-9), 6:1
  • 2014–2020: Bukarestben rendezték a tornát
  • 2021: Julija Putyinceva (kazah)Anhelina Kalinyina (ukrán) 6:4, 6:0
  • 2022: Bernarda Pera (amerikai)Aleksandra Krunic (szerb) 6:3, 6:3

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.

február 8., 20:48

  • Sport
Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira

Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira

Jimmy Butler levezényelte az NBA történetének egyik legnagyobb fordítását.

február 9., 09:10

  • Sport
Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!

Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!

Vannak, akik már most látják a jövőt.

február 8., 20:04

  • Sport
Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

A The Black Eyed Peas és a Maroon 5 sem alkotott maradandót.

február 9., 07:04

  • Sport
Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Carlo Ancelotti csapatára kedden újabb nagy kihívás vár a Bajnokok Ligájában.

február 8., 23:17

  • Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.

február 8., 19:28

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait

A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait

A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.

február 9., 07:37

  • Sport
Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

A magyar küldöttség ezzel már négy éremnél jár a georgiai tornán.

24 perce

  • Sport
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.

február 8., 06:22

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Sport
Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes

Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes

Összejöhet a történelmi triplázás.

február 9., 10:21

  • Sport
Már nincs B opció, csak a győzelem ér olimpiai kvótát női hokisainknak

Már nincs B opció, csak a győzelem ér olimpiai kvótát női hokisainknak

Az egyetlen út a házigazda németeken vezet Milánóba. A magyar válogatottban többen is életük meccsére készülnek.

február 9., 10:08

  • Sport
Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Hármuknak már van olimpiai tapasztalata, közülük kettőnek duplán.

február 9., 11:02

  • Sport
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.

február 8., 06:21

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Sport
Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában

Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában

Magas színvonalú vívást mutatott be a párizsi olimpia bronzérmese.

február 8., 19:08

  • Sport
A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni

A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni

A magyar válogatott korábbi irányítója próbálta meg megtanítani nekünk az alapokat.

február 8., 17:06

  • Sport
Először játszott a Fradiban a decemberben megszerzett BL-győztes futballista

Először játszott a Fradiban a decemberben megszerzett BL-győztes futballista

A beszámolók szerint jól mozgott a Tiszafüred elleni edzőmeccsen.

február 8., 15:49

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája

  • Sport
Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!

Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!

Puskásékat kellett csodálnunk ahhoz, hogy erre rádöbbenjünk.

február 8., 10:51

  • Sport
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Az új sztár neve Jhon Duran.

február 8., 07:35

  • Sport
Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban

Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban

A magyar játékos végigjátszotta pályafutása második La Liga-meccsét.

február 8., 16:06

  • Sport
Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában

Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában

A harmadosztályú Leyton Orient nagyon megszorongatta Pep Guardiola csapatát.

február 8., 15:13

  • Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

1 órája

  • Sport
A 25. perctől emberhátrányban játszott, mégis szerzett egy pontot a Szpari az NB I-ben

A 25. perctől emberhátrányban játszott, mégis szerzett egy pontot a Szpari az NB I-ben

Nagy volt a csontzene Nyíregyházán.

február 8., 16:51

Neked ajánlott