Három magyart legyőzött az ukrán, az orosszal már nem bírt Budapesten

2023.07.23. 19:16
A 19 éves orosz Marija Tyimofejeva nyerte meg a budapesti női tenisztornát, mivel a döntőben legyőzte az ukrán Katerina Baindlt.

A pályafutása első felnőtt döntőjét játszó orosz játékos kezdett jobban, bár ellenfelének 3:2-es előnyénél három bréklabdája is volt, Tyimofejeva mindegyiket hárította, ezzel pedig olyan lendületbe került, hogy játékot sem engedett ellenfelének (6:3).

Az első három fordulóban Szabanin Natáliát, Tóth Amarissát és Stollár Fannyt búcsúztató ukrán játékos a második felvonásban 1:1-nél újabb fogadóesélyt hagyott ki, de 2:2-nél már elvette tíz évvel fiatalabb riválisa adogatását, a sajátját bréklabdáról hozta, majd a szett utolsó nyolc labdamenetét megnyerve egyenlített (3:6).

A világranglistán ellenfelét 146 hellyel megelőző Baindl (100./246.) azonban a lélektani előnyével nem tudott mit kezdeni, rögvest elbukta az adogatását, majd a következőt és a harmadikat is, miközben fogadóként sem tudott mit kezdeni 19 éves riválisával, aki rendkívül simán zárta le a fordulatos finálét – és nyerte meg pályafutása első WTA-tornáját (6:0).

A párosok versenyében magyaros siker született, Stollár Fanny lengyel partnerével ért fel a csúcsra.

Kapcsolódó
Stollár Fanny párosban újra megnyerte a budapesti tenisztornát

Stollár Fanny párosban újra megnyerte a budapesti tenisztornát

Két éve román, most lengyel partnerrel nyert.

WTA BUDAPEST

EGYES, DÖNTŐ

Tyimofejeva (orosz)–Baindl (ukrán) 3:6, 6:3, 6:0

PÁROS, DÖNTŐ

Piter, Stollár (lengyel, magyar)– Aney, Sisková (amerikai, cseh) 6:2, 4:6, 10–4

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak

A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak

Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.

február 27., 09:31

  • Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.

február 27., 07:12

  • Sport
Szoboszlai Dominik az újabb gólja után elárulta, mi tenné igazán boldoggá

Szoboszlai Dominik az újabb gólja után elárulta, mi tenné igazán boldoggá

A magyar labdarúgót választották a meccs emberének a Newcastle ellen.

február 27., 00:14

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Mindenért is köszönetet mondott az ukrán elnök, Trump erős vezetésére vágyik.

tegnap, 17:29

  • Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.

február 27., 07:21

  • Sport
Karnyújtásnyira került a Real Madrid attól, hogy bejusson a Spanyol Kupa döntőjébe

Karnyújtásnyira került a Real Madrid attól, hogy bejusson a Spanyol Kupa döntőjébe

A mérkőzés egyetlen gólját a vendégek brazil csillaga, Endrick szerezte.

február 26., 23:29

  • Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.

február 27., 08:22

  • Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Meghódította a Premier League-et.

február 27., 06:30

  • Címlapon
Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Donald Trump beiktatása óta Európában talált fedezéket a levágott fejű csirkeként rohangáló progresszív hálózat.

tegnap, 15:57

  • Címlapon
Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Ritkán látott egységbe tömörültek az arab államok vezetői, hogy blokkolják a palesztinok kitoloncolását a Gázai övezetből.

tegnap, 18:09

  • Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.

február 27., 13:12

  • Mindeközben
MC Hawer nagyapa lesz

MC Hawer nagyapa lesz

tegnap, 17:22

  • Címlapon
Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére

Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére

A minisztert a USAID-pénzek kivizsgálásáért felelős kormánybiztos is elkísérte a látogatásra.

tegnap, 19:52

  • Sport
Az újabb gólt szerző Szoboszlai Dominik volt a rangadó hőse, a Liverpool már 13 ponttal vezet

Az újabb gólt szerző Szoboszlai Dominik volt a rangadó hőse, a Liverpool már 13 ponttal vezet

A Manchester City elleni hétvégi meccs után a Newcastle United hálóját is bevette.

február 26., 23:15

  • Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”

„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”

Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.

február 27., 17:47

  • Sport
Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott

Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott

Nagy meglepetés született a Német Kupa negyeddöntőjében.

február 26., 09:57

  • Címlapon
Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel

Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel

Az orvosok sem tudják megjósolni az egyházfő állapotát.

tegnap, 21:13

  • Címlapon
Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Szerdán és csütörtökön is diplomáciai eseményre várják a miniszterelnököt.

tegnap, 14:54

  • Sport
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér

Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér

A portugál sztáron nem fog az idő.

február 26., 09:12

  • Sport
A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól

A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól

Az arab világból akadnak kérői a támadónak.

február 26., 11:34

  • Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez

Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez

Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.

február 26., 13:05

  • Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye

Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye

Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.

február 26., 14:10

  • Címlapon
Hiába az Atlético álomgólja, a Real Madrid került közelebb a BL-negyeddöntőhöz

Hiába az Atlético álomgólja, a Real Madrid került közelebb a BL-negyeddöntőhöz

Az Arsenal 7–1-es gálával gyakorlatilag már a legjobb nyolc között.

tegnap, 22:54

  • Sport
Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is

Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is

Kell-e még 2025-ben magyar futballista egy magyar élklubba?

február 26., 15:03

  • Címlapon
Von der Leyen és Friedrich Merz késhegyig menő küzdelmet folytat Európa koronájáért

Von der Leyen és Friedrich Merz késhegyig menő küzdelmet folytat Európa koronájáért

Még mindig Angela Merkel a királycsináló.

tegnap, 20:23

  • Címlapon
Miért ilyen piszok drága nálunk az élelmiszer?

Miért ilyen piszok drága nálunk az élelmiszer?

Azt jártuk körbe, hogy csökkenhetnek-e az árak a boltokban, és áfacsökkentés helyett miért csak a nyugdíjasoknak jön áfa-visszatérítés.

tegnap, 19:00

  • Sport
Folytatódik Szoboszlai Dominik szenzációs szériája: meglehet a tökéletes február

Folytatódik Szoboszlai Dominik szenzációs szériája: meglehet a tökéletes február

Az előttünk álló két és fél hét brutális menetrendje sem rettentette el edzőjét.

február 26., 20:11

  • Sport
Lekerültünk a nemzetközi tenisztérképről, újra el kell költöznie a rangos tornának

Lekerültünk a nemzetközi tenisztérképről, újra el kell költöznie a rangos tornának

Ez további kérdéseket vet fel egy lehetséges budapesti nyári olimpiával kapcsolatban.

február 26., 15:47