Már több mint 13 milliárd forintnál tart a Magyar Teniszszövetség konszolidációja

Markovits László az Indexnek adott exkluzív interjúban kitért még arra is, hogy:

• három éve folyamatosan küzdenek a múlt ügyeivel, azok megoldásával;
• a konszolidáció még jelenleg is tart, annak nincs vége;
• miért áll vesztésre az MTSZ az elindított perek némelyikében;
• miben járnak mégis előrébb, mint néhány eredményes tenisznemzet;
• a teniszt miért nem szabadna itthon az állami sportfinanszírozási rendszerben a többi olimpiai sportághoz sorolni, azokkal egyszerre mérni;
• miként látja a jelenlegi magyar élversenyzők helyzetét;
• melyek azok a területek, amelyeken történt előrelépés az elmúlt években.

Több mint három éve, 2020. július végén választották meg a magyar szövetség új vezetőségét, amelynek mandátumából szűk egy év maradt még hátra. A szervezet szakmai alelnökeként mennyire elégedett az eddig eltelt időszak eredményeivel?

Beszéljünk világosan, sajnos elég messze vagyunk attól, amit megválasztásunkkor kitűztünk célul, azoktól az átfogó intézkedésektől, amelyek a teniszsportágat érdemben előre tudnák lendíteni. Ennek vannak objektív okai, mint a pénzügyi források hiánya, és erkölcsi okai is, azok a terhek, amiket a múltból cipelünk a hátunkon. Ettől függetlenül a kormány szándékának megfelelően és hathatós pénzügyi segítségével döntő részben sikerült konszolidálnunk a szövetséget. Ezzel egyidejűleg pedig a kötelezettségünknek megfelelően minden esetben megtettük a szükséges jogi lépéseket, a nyilvánosságot bevonva, vállalva ennek a folyamatnak valamennyi, kizárólag hálátlan hozadékát. Ennek köszönhetően a szervezet megmenekült a teljes csődtől, a sportág pedig kapott még egy esélyt. Rendszerszintű fejlődési pályáról azonban egyelőre még nem beszélhetünk.

Vannak még elvarratlan szálak

Figyelmük és energiájuk mekkora részét emésztette fel ez a konszolidáció?

Gyakorlatilag három éve folyamatosan küzdünk a múlt ügyeivel, azok megoldásával, ami nem mellesleg sok-sok adófizetői milliárdba is került. Egy biztos, elfogadhatatlan helyzet, hogy egy sportszervezet, amely 2013 és 2019 között több mint tízmilliárd forintos állami támogatást kapott a programjaira, utána 2020 és 2023 között több mint tízmilliárd forintos konszolidációra szorul. Még ha nagyon jóhiszeműek is szeretnénk lenni, akkor is biztos, hogy valaki vagy valakik felelőtlen döntéseket hoztak a múltban, és olyan jelentős pénzügyi kötelezettségeket vállaltak, amikre nem volt fedezetük. Többen próbálják úgy beállítani, hogy mi boszorkányüldözést folytatunk, de sajnos ezek megkérdőjelezhetetlen tények. Anno egyébként a Tiszta Tenisz mozgalommal, amelynek néhányan tagjai voltunk a mostani vezetésből, végig névvel, arccal és konkrétumokkal vállaltuk a véleményünket az előző vezetés működése kapcsán, ez a mai napig visszakövethető a mozgalom Facebook-oldalán. Azóta pedig bebizonyosodott, hogy minden, amire felhívtuk a figyelmet, jogos volt, sőt pénzügyi szempontból sokkal súlyosabban érintette a sportágat, mint gondoltuk.

Szűcs Lajos korábbi MTSZ-elnök sem titkolta, hogy anno 3,5 milliárdos mentőövet kért a még Szabó Tünde vezette sportállamtitkárságtól…

Jelenleg már több mint 13 milliárd forintnál tartunk, de ha csak ezt a 3,5 milliárd forintot kellett volna konszolidálni, az is érthetetlen és szomorú dolog lett volna. Ez egyértelmű visszaélés a kormány jóindulatával, és egyben mindent elárul a szervezet korábbi gazdálkodásáról és erkölcsi állapotairól.

Hogyan lehetséges mégis, hogy mindezek ellenére sincsenek jogi konzekvenciák, nincsenek felelősök? Ellenben arról viszont hallani, hogy az MTSZ vesztésre áll az elindított perekben.

Fontos tisztázni és elválasztani egymástól azt a számos büntetőfeljelentést, amelyet a felmerülő ügyek kapcsán kellett megtennünk, illetve a munkaügyi pereket, amelyeket a szövetség korábbi vezető tisztségviselői ellen indítottunk. Előbbiek kapcsán még nincs semmilyen végkövetkeztetés, ezek folyamatban vannak, információnk szerint jellemzően a tanúk meghallgatása és a leadott dokumentumok elemzése zajlik. A két munkaügyi pert illetően pedig az egyiktől valóban visszaléptünk, mert menet közben jogilag okafogyottá vált az érvelésünk, hiszen az állam átvállalta a perben érintett teljes adósságot, így a szövetséget végül direkt módon nem érte kár. Természetesen ez egy abszurd helyzet, hiszen a károkozás ettől még megtörtént, ezt senki nem is vitatja, és azt valakinek, jelen esetben az adófizetőknek meg kellett fizetniük. A másik, még folyamatban lévő pernél hasonló érvelés mentén, tehát amiatt, hogy nem érte közvetlen kár az MTSZ-t, első fokon részben elutasították a keresetünket, ott ráadásul úgy ítélték meg, hogy a volt főtitkár nem töltött be vezető tisztséget a szervezetben, így az aláírásával tett kötelezettségvállalása a hatályos munkajogi szabályok értelmében csak korlátozott felelősséggel terheli. Szerintünk a gyakorlat és a különböző dokumentumok, elnökségi határozatok nem ezt támasztják alá, és emiatt fellebbezni is fogunk.

Nyitott ügyekről beszélünk, tehát ezek szerint igazak a hírek, hogy a konszolidációs folyamatnak még koránt sincs vége?

Valóban vannak még elvarratlan szálak, a büntetőügyek alakulásán például sok múlik majd. Azt gondolom egyébként, hogy igencsak sokatmondó, hogy van egy Lázár János-kaliberű elnökünk, de még az ő tapasztalatával, határozottságával és bátor stratégiájával sem sikerült maradéktalanul pontot tenni a múlt valamennyi visszás ügyére. És ez semmiképpen sem az ő, az elnökség, vagy az operatív vezetés hibája… Nem véletlen, hogy utólag többször beszéltünk egymás között, hogy talán hagyni kellett volna, hogy végigmenjen a szövetség felszámolása, mert így mi is hálásabb helyzetbe kerültünk volna, és a csődeljárás során a károk mértéke is sokkal korábban kézzelfoghatóbbá vált volna. Nem is beszélve arról, hogy mi pedig minden energiánkat az építkezésre fordíthattuk volna…

Már amennyiben lenne forrás az építkezésre… Sokszor hallani ugyanis a közgyűléseken, vagy olvasni a beszámolókból, hogy nem jut elegendő keret a szakmai és egyéb céljaikra. Mi a helyzet ilyen téren?

Több mint két éve már, hogy a szakma Sávolt Attila szakmai igazgató vezetésével elkészítette a Körmöczy Zsuzsa Teniszprogramot. Mi ebben a koncepcióban látjuk a magyar tenisz jövőjét, ehhez viszont éves szinten 1,5 milliárd forintnyi forrásra lenne szüksége a szövetségnek. Enélkül csúnya szóval csak vegetálni tud a sportág, nincs lehetőségünk érdemben terheket levenni a klubokról vagy a teniszszülőkről, és a szakembereinket sem tudjuk kellően megbecsülni. Fontos itt is megjegyeznem, hogy a Körmöczy-program kapcsán kifejezetten merítettünk az MTSZ korábbi, több mint tízéves időszakának értékes szakmai anyagaiból, tudásából is. A Mérföldkő program például ilyen, amit 2013-ban indított el az akkori szakmai vezetés, és kisebb módosításokkal a mai napig eredményesen működik. Ennek keretében a 12–24 éves játékosok a nemzetközi versenyeken elért eredmények alapján részesülnek szövetségi támogatásban. Ennek a gyümölcse be is érett, Marozsán Fábián például 2017-ben kapcsolódott be a programba, mint ahogy számos mostani top 200-as játékosunk megemlíthető még ezen a téren. Ilyen támogatási rendszer, különösen a felnőtt játékosok tekintetében, még az eredményes tenisznemzeteknél sincs mindenhol, ebben például sokaknál előrébb járunk. A másik fontos láb a szakmai mellett az infrastrukturális téren történő fejlesztések lennének, ennek kapcsán is készült egy javaslatcsomag, szintén még 2021-ben, amely több mint 20 milliárd forint értékű létesítményfejlesztést hozna magával országos szinten, kiemelten figyelembe véve a vidéki tenisz fellendítését. Nagyon komoly, átgondolt előkészítő munka, országjárás előzte meg az anyag véglegesítését és a konkrét fejlesztési elképzelések kijelölését. Ebben oroszlánrészt vállalt Bardóczky Kornél fejlesztési igazgató, Vágó László elnökségi tagtársam, valamint az infrastruktúráért felelős bizottság összes tagja és vezetője, Kosztoványi Roland, aki most májusban lett megválasztva elnökségi tagnak.

Látnak reális esélyt arra, hogy hozzájussanak a programok elindításához szükséges forrásokhoz?

A jelenlegi állami sportirányítás egy újabb hosszú távú finanszírozási rendszer kialakításán dolgozik 2024-től kezdődően. Persze tudjuk pontosan, és empátiával vagyunk annak kapcsán, hogy nehéz idők járnak, előbb a Covid, most pedig a háborús helyzet befolyásolják, hogy ilyen mértékű állami pénzügyi hozzájárulásban részesüljön a sportág, de bizakodóak vagyunk, hogy változhat a helyzet, hiszen a kormány a lehetőségeihez mérten eddig is mindent megtett, és hosszú ideje kiemelt ágazatként kezeli a magyar sportot. Éppen ezért is nagyon elszomorító, hogy a korábbi időszakban, a magyar sport 2013 és 2019 közötti aranykorszakában sok-sok milliárd forintból építkezhetett volna a teniszsportág, de az akkori kedvező helyzet nem lett kihasználva. Szerintem ez a legnagyobb bűne a volt vezetésnek.

Másfajta állami finanszírozásra lenne szükség

A közelmúltban Marozsán Fábián világraszóló bravúrt ért el, amikor legyőzte a spanyol Carlos Alcarazt, aki már előtte és közvetlen azóta folyamatosan vezeti a világranglistát. A fantasztikus siker után adott nyilatkozatában ön azzal érvelt, hogy a teniszt nem klasszikus olimpiai sportágként kellene kezelni finanszírozás szintjén. Tartja ezt a véleményét azóta is?

Maximálisan. Továbbra is úgy gondolom, hogy a magyar teniszt finanszírozási és egyéb szempontokból külön kellene kezelni a hagyományos olimpiai sportágaktól. A magyar sportban ugyanis a kiemelkedő olimpiai eredményesség a viszonyítás pont, ami nehezen illeszthető be a teniszsportágba. Pedig egy olyan siker, hogy Fábián legyőzte a világelső Carlos Alcarazt, a legkiemelkedőbb sportteljesítmények között említendő. Ugyanígy Fucsovics Marci korábbi wimbledoni negyeddöntője és Babos Timi páros Grand Slam-, illetve világbajnoki sikerei is felérnek egy-egy kimagasló ötkarikás eredménnyel. Ezzel azt akarom mondani, hogy minden sportágat a saját, sportvilágban betöltött súlyán és a specifikus versenyrendszere alapján kell megítélni. Vannak olyan sportágak, amelyek hallatlan, kiemelkedő teljesítményét ötkarikás szemüveggel kell nézni és elismerni, de vannak olyan sportágak is, mint a tenisz, vagy éppen a csapatsportágaknál a labdarúgás, amiket teljesen más szemmel kell figyelni és dotálni, hozzásegítve ezzel a sikerekhez. Nem véletlen, és ezeknek a sportágaknak az erejét mutatja, hogy mekkora nemzetközi sajtóvisszhangot kapott Fábián sikere vagy Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása.

Ezért gondolja úgy, hogy az állami sportirányítás részéről fontos lenne többet és másképpen befektetni a teniszbe?

A tenisz gyerekkortól kezdve nagyon költséges sportág. Kevés család engedheti meg magának, hogy bizonyos korosztály és szint elérése után évente előteremtse azt a 20-30 millió forintot, amellyel elkezdődhet egy profi karrier felé vezető út. Ráadásul néhány egészen kivételes klasszist leszámítva nagyjából 23-26 éves korra tehető, amíg egy tehetség elér a profi szint tetejéig, a top száz kapujába, addig pedig több száz millió forintra is rúgnak a költségek. Mondanom sem kell, hogy ezt az átmenetet milyen nehéz finanszírozni, közben pedig a játékosoknak mentálisan és fizikailag is nagyon stabilnak kell lenniük, hogy lépésről lépésre haladva kibírják ezeket az éveket. Személy szerint ezért is támogatom nagyon, hogy a tehetségeink közül legyenek olyanok, akik élnek azzal az opcióval, amit az amerikai ösztöndíjprogramok kínálnak. Ez ugyanis az egyik legjobb alternatíva ennek az átmeneti időszaknak az abszolválására. Pénzügyileg is jóval kevesebb ráfordítással jár, és kellő időt ad a játékosoknak a fejlődésre, a megérésre. Ráadásul az ottani egyetemi bajnokság ma már rendkívül magas szinten, szoros együttműködésben áll az ATP-vel. Az egyetemről kijövő játékosok bizonyos eredményesség után több szabadkártyát kapnak olyan ATP-tornákra, ahol világranglistapontokat tudnak szerezni. Ezzel könnyebben és hamarabb tudnak integrálódni a profik világába, amellett, hogy közben egyetemi diplomát is szereznek.

Hogyan látja a jelenlegi magyar élversenyzők helyzetét?

Ha csak megnézem a vezető európai tenisznemzeteket, mondjuk, a spanyolokat, az olaszokat, a franciákat, és azt, hogy ott milyen hagyományokkal, lehetőségekkel rendelkeznek, mekkora a lakosság, mennyien teniszeznek, vagy hány versenyt rendeznek, és ahhoz képest mennyi topjátékosuk van, akkor arányaiban egyáltalán nem állunk rosszul. Óriási dolog, sőt mondhatom, hogy kisebb csoda, hogy a jelenlegi adottságok és lehetőségek mellett a lányoknál nemrég még három top százas játékosunk volt, de az is nagyon figyelemreméltó, hogy Babos Timi egy ilyen pályafutás és sikerek után még mindig tele van motivációval, és mindent megtesz, hogy egyéniben újra sikeres legyen. A fiúknál ugye Fucsovics Marci stabilan, régóta bent van a százban, rendkívüli teljesítményeket nyújtva, Marozsán Fábián mellett pedig Piros Zsombor is egyre előrébb lépked ilyen téren, de Valkusz Mátét se felejtsük el, aki véleményem szerint szintén egy óriási tehetség, és ő is arra hivatott, hogy top százas játékos legyen. Különben csak az tudja átérezni és igazán értékelni, hogy az előbb említett játékosok eredményei mögött micsoda munka, teljesítmény és nehézségek állnak, aki maga is benne van vagy benne volt korábban a teniszvilágban.

A legnagyobb tehetségeket a Nemzeti Edzésközpontban (NEK) terelik össze. Ezek szerint a központosításé a jövő – vagy inkább már a jelen is?

Bár a tenisz egyéni sportág, de csak csapatban, közösen készülve lehet igazán eredményesnek lenni, a megfelelő feltételek biztosítása mellett. Különösen igaz ez egy kisebb merítéssel rendelkező ország teniszére, mint a mienk. Így tehát a központosítás szükséges és mindenképpen cél is, ahogy ez egyébként már a korábbi érában is így volt. Sávolt Attiláék a válogatott edzőkkel közösen folytatták ezt, és szerintem nagyon jól és lelkiismeretesen dolgoznak. Az más kérdés, hogy a központosítás kapcsán nem szabad elfelejteni a nevelőedzőket sem, az ő megfelelő megbecsülésüket. Ennek érdekében már történtek apró előrelépések, de van még bőven teendőnk a megfelelő struktúra megtalálása kapcsán, hogy minden fél megfelelően érdekeltté váljon és megbecsülve érezze magát a rendszerben. A Körmöczy-program bevezetése és elindítása ilyen szempontból is elengedhetetlen lenne.

Bár véleménye szerint nem olimpiai szemüvegen keresztül kell figyelni a magyar teniszt, azért a párizsi játékokra vár sportági képviselőt honfitársaink közül?

Valóban, az olimpiának teljesen más presztízse van teniszben, mint a Grand Slam-tornáknak. Ha egy versenyzőt megkérdeznek, hogy mi az álma, olimpiát vagy Wimbledont nyerni, egészen biztos, hogy az utóbbit fogja mondani. Ettől még komoly rangja van az olimpiának is a teniszben, és a magyar versenyzőink is fontos megmérettetésnek tekintik. Jelenleg hat-nyolc teniszezőnknek van reális esélye a kvótaszerzésre a különböző számokban, tehát benne van a pakliban az is, hogy rekordlétszámban lesznek magyar teniszezők az olimpián. Ez is jól mutatja, hogy mennyi remek éljátékosunk van, és a sportág ilyen téren biztosan nem áll rosszul.

Azért történt pozitív változás is

Visszatérve regnálásuk eredményeire… Összességében a hiányérzete mintha erősebb lenne, de akad olyan terület is, amelyen történt előrelépés az elmúlt években?

Az eddig említett néhány pozitív változáson túlmenően még három területet mindenképpen említenék. Az egyik az edzőképzés, amely kapcsán Sávolt Attila és Papp Sándor vezetésével nagyon fontos és előremutató lépéseket sikerült tenni az elmúlt években. Bevezettük az MTSZ-licenszrendszert, amely a Testnevelési Egyetemmel, Nemes Gábor hathatós segítségével a jövőben egységesíti a legmagasabb szintű teniszedzőképzés metodikáját Magyarországon, valamint akkreditálni tudja azt a nemzetközi szövetségbe, így az külföldön is elfogadottá válik. Ezen kívül pedig elindult az MTSZ e-learning online edzőképző platformja is, amelyen már most több mint száz oktatóanyag érhető el az MTSZ edzői tagságra regisztrált, fejlődni vágyó szakembereink számára. A másik terület a fogyatékossággal élők teniszének megbecsülése és fejlesztése, amely szerintem nagyon komoly hangsúlyt kapott a megválasztásunk óta, és ezért különösen sokat tett elnökségi kapcsolattartóként Noszek Péter, valamint operatívan Orbán-Sebestyén Kata, Bor Péter és a FÉT-bizottság. Ehhez kapcsolódóan szeretném kiemelni Máthé Gábor legutóbbi siketlimpián szerzett ezüstérmét, ami nagyon komoly teljesítmény. Az ő edzője egyébként legendánk, Temesvári Andrea, minden idők egyik legjobb magyar teniszezője, aki más fontos szerepet is betölt, és itt át is térnék a harmadik területre. Ő vezeti ugyanis a női bizottságot, elnökségi kapcsolattartóként Schmitt Gréta hathatós segítségével, ami szintén példaértékű kezdeményezés. Azt gondolom, nagyon fontos célokért dolgoznak, a nők szerepének, befolyásának növelése a sportéletben kulcsfontosságú, nem véletlen, hogy az ITF és a NOB is intenzíven foglalkozik ezzel a témával a nemzetközi sportéletben. Egyébként összességében azt gondolom, minden elnökségi tagunknak köszönet jár, aki adja az arcát és idejét azért, hogy fejlődjön a sportág és a szövetség, hiszen elnök úrral együtt ezt mindannyian társadalmi munkában tesszük.

Hangsúlyos elem volt az előző vezetésnél a nagy nemzetközi versenyek rendezése. Ilyen téren mi a mostani vezetés stratégiája?

Az a koncepció, hogy minimum egy nagy nemzetközi verseny mellett legyenek kisebb, világranglistapontokat adó tornák. Általunk is teljes mértékben támogatható, ez korábban is jól működött, nem is ezzel volt bajunk a korábbi vezetés versenyrendezési gyakorlata kapcsán. Amit mi kifogásoltunk, az a pazarló költségvetés volt, és az, hogy többször nem a teniszhagyományokhoz kapcsolódó létesítményekben, hanem teljesen ideiglenes, zöldmezős helyszíneken rendeztek tornákat, nagyon-nagyon sok pénzért. Emellett az egyetlen magyar jogtulajdonnal rendelkező versenyt sem támogatták, ahogy például a Római Teniszakadémián található Asbóth József-centerpálya továbbfejlesztésére sem költöttek.

Az önök éráját tekintve a közelmúltban Tatabányán is rendeztek Davis-kupa-meccset, most pedig Keszthely került be a naptárba. Mik a tapasztalatok?

Úgy gondolom, hogy a franciák elleni tatabányai találkozó a rendezés szempontjából és a visszacsatolások alapján is egy példaértékű, közös sikerünk volt, egyben nagy eredmény az MTSZ-iroda részéről is. A korábbiaknál lényegesen kisebb költségvetésből sikerült lebonyolítani egy nagyon színvonalas, telt házas eseményt, és azt se felejtsük el, hogy mindezt kizárólag saját forrásból tettük, tehát a viadal nem terhelte az állami költségvetést. Már csak a csapat győzelme tehette volna szebbé azokat a napokat. A következő Davis-kupa-találkozó helyszíne, Keszthely is minden bizonnyal remek házigazda lesz, a vidék, a balatoni turizmus és egy nemrégiben fejlesztett teniszlétesítmény erre garancia lehet. Közben pedig dolgozunk egy együttműködésen a Római Teniszakadémiával is, hiszen az Asbóth-centerpálya jelenleg az egyetlen olyan szabadtéri komplexum az országban, amely 1250 fős fix lelátóval rendelkezik, így mindenféleképpen alkalmas lehet arra, hogy a szövetség a jövőben egy partnerség keretében a nagyobb események során rendszeresen igénybe vegye.

Már nincs napirenden egy nagy teniszcentrum megépítése, amely a sportág magyarországi otthonául szolgálhatna?

A már említett infrastrukturális program mellett szerintem ez is egy fontos távlati cél lehet, amit nyilvánvalóan különösen meghatároznak a gazdasági lehetőségek és a sportág helyzete. Talán elfogultság nélkül mondhatom, hogy anno, még a megválasztásunk előtt a kormány felkérésére a Vasas vezetésével kidolgoztunk erre egy igencsak részletes koncepciót, rengeteg szakember bevonásával. Azt gondolom, ez egy jó kiindulópont lehet, ha a források majd rendelkezésre állnak, de előtte még vannak sokkal fontosabb prioritások.

Az eddig kifejtettek alapján, valamint a meglévő anyagi lehetőségeik tükrében milyen célok elérésére lehet elég a mandátumukból még hátralévő kevesebb mint egy év? Mivel lenne elégedett, ha a komplett ciklusukat kellene értékelnie?

Ezt a kérdést a közelmúltban már az elnökség, a főtitkár asszony és a szakmai vezetés is napirendre tűzte. Természetesen továbbra is meghatározóak lesznek a pénzügyi lehetőségeink, hogy miből fog 2024-ben a teniszsportág gazdálkodni, de egy biztos, nem kérdés, hogy szeretnénk, ha a konszolidáció levezénylésénél és a beszélgetés során említett pozitív változásoknál több történne, és céljainknak megfelelően a kidolgozott és elfogadott programjaink legalább részben el tudnának indulni.

(Borítókép: Fucsovics Márton. Fotó: Papajcsik Péter / Index)