Ez gyors volt: kilenc óra alatt zárta le karrierjét az ászkirály

2023.09.01. 10:20
Befejeződött a karrierje John Isnernek, aki hazai közönség előtt, az amerikai nyílt teniszbajnokság második fordulójában búcsúzott.

A 38 éves játékos honfitársától, Michael Mmoh-tól kapott ki kétszettes előnyről, három órával később pedig párosban is vereséget szenvedett. Isner már korábban jelezte: az idei US Open lesz pályafutása utolsó állomása.

Egyes mérkőzése 4 óra 1 percig tartott, párosban 1 óra 51 percet töltött a pályán.

Isner karrierje legjobb időszakában nyolcadik volt a világranglistán, 16 ATP-tornán diadalmaskodott, 489 meccset nyert a profik között, 14 471 ász szervájával jelenleg ő a rekorder, és 829 rövidítést játszott.

Isner leghíresebb meccsét 2010-ben vívta Wimbledonban, amikor három nap alatt, 11 óra 5 perces találkozón verte meg a francia Nicolas Mahut-t.

Emiatt a maratoni összecsapás miatt változtatták meg később a londoni szervezők a szabályokat, hogy rövidítsék a mérkőzéseket.

A csütörtöki játéknapon két másik nagy veterán is pályára lépett, a 2016-os bajnok, 38 éves svájci Stan Wawrinka bejutott a harmadik fordulóba, miután négy szettben verte a 30. helyen kiemelt argentin Tomas Martin Etcheverryt, viszont a 2012-es győztes, 36 esztendős brit Andy Murray három szettben alulmaradt a 19. helyen rangsorolt bolgár Grigor Dimitrovval szemben.

A címvédő spanyol Carlos Alcaraznak nem jelentett gondot a dél-afrikai Lloyd Harris, mint ahogy a nyitófordulóban Balázs Attilát legyőző, 2021-es bajnok orosz Danyiil Medvegyevnek sem az ausztrál Christopher O'Connell.

(MTI)