A véletlen is közrejátszott az új világelső sportági belépésében
További Tenisz cikkek
-
Doppingvétség miatt három hónapra eltiltották a világelső teniszező Jannik Sinnert
- Fucsovics Márton két sima szettben győzött, és jutott a bahreini tenisztorna fináléjába
- Továbbra is remekül teniszezik, elődöntőbe jutott Fucsovics Márton Bahreinben
- Ő maga sem gondolta volna, hogy ekkora sikerekre képes aprócska teste
- Egyre zavarosabb az ügy, érvényben marad a wimbledoni bajnoknő edzőjének eltiltása
Hétfőtől Arina Szabalenka neve áll a női teniszezők egyéni világranglistájának első helyén, a 25 éves fehérorosz – aki a US Open női egyesversenyének szombati döntőjében játszmaelőnyről kapott ki az amerikai Coco Gaufftól – a rangsor 29. első helyezettje. A pozíciót a 22 éves lengyel Iga Swiatektől „örökölte meg”, aki 75 hétig állt az első helyen. Az új névként listavezetők közül ez volt a harmadik leghosszabb sorozat a német Steffi Graf és a svájci Martina Hingis után, előbbi első nekifutásra 186, utóbbi 80 hetet töltött megszakítás nélkül az élen.
Egy újabb beteljesült amerikai álom
Világelsőséggel vigasztalódhat a vesztes.
A sportág egy véletlennek köszönheti az új világelső érkezését. Szabalenka éppen édesapjával, az egykori jégkorongozóval autózott el egy teniszközpont mellett, ami nagyon megtetszett a kis Arinának, aki aztán rövid úton ott is kötött ki. A kérdés költői: ha nem arra megy a család, vagy a gyerek akkor éppen a másik oldalra néz a gépjárműben, esetleg – már a mai világ valóságát megidézve – az okostelefonját nyomkodja, akkor a női tenisz szegényebb lenne egy világelsővel?
Nem tudhatjuk, hogy Szabalenka egyéb úton is odatalált volna a teniszhez vagy sem, az viszont már tény, hogy 2014-ben a minszki akadémián ütögetett. Nem csinálhatta rosszul a dolgát, mert 2015-ben, 17 éves korában a sportág nemzeti szövetsége már arról győzte meg, hogy a korosztályos versenyek kihagyásával, azok átugrásával inkább kisebb, alacsonyabban rangsorolt profi tornákon induljon. Nem volt rossz ötlet megméretni őt a felnőttek között.
A nemzetközi tenisztérképre gyors átfolyással került fel Szabalenka neve: 2017-ben Aljakszandra Szasznovics oldalán már döntős volt a Fed Kupában. Hollandia negyeddöntős és Svájc elődöntős legyőzését követően az Egyesült Államokkal szemben 3–2-re bukták el ugyan a finálét – az előző két párharchoz hasonlóan Minszkben játszhattak –, de az egyik hazai győzelmet éppen ő szállította azzal, hogy Sloane Stephenst múlta felül három szettben. Szabalenka részéről azonban megtörtént az áttörés, először került be a top százba, és ma már aligha kell őt bemutatni bárkinek, a női topversenyek egyik állandó (fő)szereplője.
Fiatal kora ellenére már 19 tornán győzött: 13–at egyéniben, hatot pedig párosban nyert. Emellett további 13 alkalommal volt döntős, 11–szer egyéniben, kétszer pedig párosban.
Szabalenka az idén mind a négy Grand Slam-tornán eljutott legalább a legjobb négy közé: a Roland Garroson és Wimbledonban az elődöntőig, a US Openen a döntőig, az Australian Openen pedig első GS-torna-győzelmét is megszerezte. 2023-ban hat WTA-viadalon jutott döntőbe, ezeken három győzelem és három vereség a mérlege. Kiegyensúlyozott, jó teljesítmény, ami a világranglista első helyéig repítette.
![Arina Szabalenka 2023. szeptember 11-én New Yorkban](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5087/50874/508742/50874211_68841a1943f4777c24f150fe330828d2_wm.jpg)
A fehérorosz sportoló 2018-ban és 2019-ben a világranglista 11. helyén zárt, a két évvel ezelőtti két GS-torna (Wimbledon, US Open) egyéni elődöntős szereplését követően viszont már felkúszott a lista második helyére, a tavaly visszavonult ausztrál Ashleigh Barty mögé. Szabalenka azonban akkor még nem nyújtott folyamatosan jó szereplést, azért kellett küzdenie, hogy egyáltalán megtartsa a pozícióját a legjobbak között: a 2022-es versenyévadot az ötödik helyen zárta.
Jó kimondanom, hogy világelső lettem, de nagyon szeretném, ha az évet is világelsőként zárnám – mondta most Szabalenka.
"It's good that I can say I have been World No.1, but I really would like to finish the year as World No.1. That's why I'm still positive, and I'm still motivated."
— WTA Insider (@WTA_insider) September 10, 2023
Aryna Sabalenka has her eyes trained forward after tough #USOpen loss.
Read: https://t.co/4RHD4rvlOP pic.twitter.com/B9ZpFCR6Wu
A US Openen 2016-ban mutatkozott be, de a következő évhez hasonlóan nem sikerült a főtáblára kerülnie. 2018-ban viszont már három győzelmet aratott a főtáblán, ahol csak egy későbbi világelső, a japán Oszaka Naomi állította meg. Míg 2019-ben és 2020-ban csak egy-egy meccset tudott nyerni, a következő szezontól már folyamatos volt a jelenléte a legjobb négy között. A mostani döntős fellépése előtt mindkétszer három szettben kapott ki az elődöntőben: két éve a kanadai Leylah Fernandeztől, tavaly pedig Swiatektől.
Az elmúlt hat esztendőben hét új név került a világranglistára, előtte 41 év alatt 22
A női teniszben 1975 óta jegyeznek világranglistát, és mindig akadt olyan időszak, amikor valaki egyeduralomra tett szert, hosszabb ideig tudott az élén maradni, de az elmúlt hat évre azért már közel sem ez a jellemző. A lista első helyén kis túlzással egymásnak adták a stafétát a játékosok: a cseh Karolina Pliskova nyolc héten át volt az élen, őt követte a spanyol Garbine Muguruza csupán 28 napig, majd a világranglista 25. vezetőjeként a román Simona Halep következett, aki a dán Caroline Wozniacki egy hónapos szereplését követően – utóbbi akkor már harmadszor volt világelső – újra visszatért a csúcsra.
Itt lépett képbe a már említett Oszaka, majd Barty, aki a világjárvány okozta leállásig 28 héten át vezetett egyhuzamban. Az ausztrál az újraindulást követően majdnem két éven át volt a tenisz királynője, és amikor már szinte úgy nézett ki, hogy „na, megérkezett az a játékos, aki tényleg hosszabb időszakra kibérli magának a lista első helyét”, váratlanul bejelentette visszavonulását. Akkor még nem töltötte be a 26. életévét!
Tegyük hozzá, amennyiben Oszakának nincsenek mentális problémái – de voltak –, képességei alapján akár a japán játékos is lehetett volna stabilan világelső hosszabb időszakra, vagy legalább olyan, aki állandó nyomást képes helyezni Bartyra.
Tavaly tavasszal aztán a lengyel Iga Swiatek lett a világelső, aki Arina Szabalenka előre töréséig vezette a listát.
Érdekesség, hogy 23 év után először fordult elő a női teniszezőknél, hogy a világranglistán egyszerre történt váltás egyéniben és párosban is.
És a női világranglista történetében nyolcadszor fordult elő az, hogy egy napon került új név az egyes és a páros világranglista élére.
Amíg egyesben Szabalenka 75 hét után vette át az első helyet Swiatektől, a páros listán a Coco Gauff és Jessica Pegula duó lépett a rangsor élére. A párosoknál a legutóbbi egy évet a cseh Katerina Siniakova töltötte az élen. Amúgy Gauff és Pegula a US Open női párosversenyében negyeddöntős volt, amit előbbi az egyéniben aratott győzelmével überelt.
![Coco Gauff 2023. augusztus 30-án](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5088/50885/508850/50885029_fc5cbbf8259e443c349204571d8af849_wm.jpg)
Gauff 2010. július 26. óta az első játékos lett, aki ugyanazon a héten párosban a világranglista első helyezettje és egyéniben a top háromban szerepel. (Most amúgy a karriercsúcsot jelentő harmadik helyen áll az utóbbi rangsorban.) Ezt a bravúrt akkor a Williams nővérek érték el, akik párosban holtversenyben voltak elsők, egyesben pedig Serena az első, Venus a harmadik helyet foglalta el.
„Időnként nem kell foglalkozni azzal, ki mit mond”
Apropó, a 19 éves Gauff. Első négy US Open-szereplése során háromszor volt főtáblás, a négy alkalom után három győzelemmel és négy vereséggel állt. Tavaly aztán 12. kiemeltként a 17. helyen rangsorolt francia Caroline Garcia állította meg őt a negyeddöntőben, kétszettes ütközetet követően. Idén viszont sorra aratta a sikereit, ha nem is mindig meggyőzően. Az első, majd a harmadik fordulóban is játszmahátrányból fordított – a német Laura Siegemund, majd a belga Elise Mertens ellen –, a nyolcaddöntőben a volt világelső, ezúttal szabadkártyás Wozniackit is három szettben gyűrte le. A meccs zárása mondjuk a 6:1-s szett volt...
A negyeddöntőben a lett Jelena Ostapenkót lelépte, majd a cseh Karolina Muchova sem okozott túl sok fejfájást az elődöntőben. A Szabalenka elleni döntőben pedig az első játszma után talált annyira magára, hogy onnan nem volt kérdéses a sikere.
Ez egy óriási eredmény, de őszintén mondva már 15 éves korom óta készültem erre. Biztos, hogy ezek után az elvárások még az eddigieknél is nagyobbak lesznek velem szemben, de készen állok erre a kihívásra. Tisztában vagyok azzal, hogyan őrizzem meg a belső egyensúlyomat, és azzal is, hogyan kezeljem a körülöttem lévő dolgokat. A rám nehezedő nyomás most kicsit csökkent, de a motivációm megmaradt, és további sikerekre vágyom. Most viszont csak szeretném picit kiélvezni ezt a sikert, és megpróbálok nem a jövőbe nézni. Mostanában már elfogadok minden pozitív és negatív véleményt, amit rólam mondanak. Tudom, hogy az emberek különbözők, és időnként nem kell foglalkozni azzal, ki mit mond
– nyilatkozta bölcsességet sem mellőzve a még mindig csak 19 éves Gauff a győzelmét követően.
A többi GS-tornát tekintve először 2019-ben szerepelt főtáblán, Wimbledonban rögtön a 16-ig jutott, és ott csak a román Simona Halep állította meg, akit dopping vétsége miatt már egy éve felfüggesztettek, most pedig megkapta négyéves eltiltását.
De vissza Gauffhoz, aki azt követően egyetlen kihagyással ott volt a majorviadalokon, első negyeddöntős szereplésére azonban 2021-ig várt (Roland Garros). A párizsi salakon 2022-ben aztán már döntőbe jutott, ott Swiatek múlta felül, majd tavaly negyeddöntős volt a US Openen is.
Idén egyedül a wimbledoni versenye nem sikerült, ott rögtön az első körben „elhasalt”, miközben Melbourne-ben nyolcaddöntős, Párizsban pedig negyeddöntős lehetett. Az egyes világranglistán elfoglalt harmadik helye mellett a párosoknál holtversenyes elsőként jegyzik. Nem véletlenül, keményen megdolgozott érte.
Idén egyesben négy, párosban két tornát nyert, utóbbiakat Pegulával. Egyesben hétszer volt döntős karrierje során, ezek közül csak egyet veszített, a már említett tavalyi Roland Garrost.
Lustasággal aligha vádolhatja bárki Gauffot: az egyes mellett rendszeresen szerepel párosban is, ahová egyáltalán nem azért jár, hogy bejárassa magát, játékba lendüljön. Párosban 12 döntőt követően 8/4-es a győzelmi mutatója, idén négyszer jutott fináléba párosban, és ahogyan a két győztes döntőben, úgy a két vesztesen is Pegula volt az oldalán.
A közösségi oldalra felkerült egy videó, ahogyan Gauff még gyerekként a lelátón, majd fiatal felnőttként már győztesként ünnepel a US Openen. Sorsát már akkor megírták?
Coco Gauff went from being a kid in the stands to a US Open champion.
— US Open Tennis (@usopen) September 9, 2023
Anything is possible. pic.twitter.com/1kce1ANO6E
Az Egyesült Államok legrangosabb teniszbajnoksága 136 éves múltra tekint vissza, az Open-éra 1968-ban vette kezdetét. Utóbbit figyelembe véve Billie Jean King, Chris Evert, Tracy Austin, Martina Navratilova, Lindsay Davenport, Serena Williams, Venus Williams és Sloane Stephens után
Gauff már a kilencedik amerikai győztes a nőknél.
Közülük a rangsor élére Evert és Serena Williams kívánkozik, akik egyaránt hatszor nyertek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen
Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.
február 8., 19:28
- Sport
Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin
Carlo Ancelotti csapatára kedden újabb nagy kihívás vár a Bajnokok Ligájában.
február 8., 23:17
- Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait
A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.
február 9., 07:37
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
7 órája
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
4 órája
- Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához
Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.
február 8., 20:48
- Sport
Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira
Jimmy Butler levezényelte az NBA történetének egyik legnagyobb fordítását.
február 9., 09:10
- Sport
Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott
A sosnowieci Négy Nemzet Tornát veretlenül nyerte a házigazda.
február 9., 08:12
- Sport
Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!
Vannak, akik már most látják a jövőt.
február 8., 20:04
- Sport
Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak
Hármuknak már van olimpiai tapasztalata, közülük kettőnek duplán.
február 9., 11:02
- Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán
Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.
6 órája
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
47 perce
- Sport
Sokadszor röhögtette ki magát a Manchester United Liverpool-gyűlölő legendája
Valahogy nem jönnek be a 85-szörös válogatott hátvéd jóslatai.
február 9., 12:06
- Sport
Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben
A piros zászló nagy lehetőségtől fosztotta meg a tehetséges magyar versenyzőt.
február 8., 17:28
- Sport
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka
Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.
február 8., 06:21
- Sport
Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában
Magas színvonalú vívást mutatott be a párizsi olimpia bronzérmese.
február 8., 19:08
- Sport
Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes
Összejöhet a történelmi triplázás.
február 9., 10:21
- Sport
Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert
A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.
február 8., 18:24
- Sport
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat
Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.
február 8., 06:22
- Sport
Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában
A harmadosztályú Leyton Orient nagyon megszorongatta Pep Guardiola csapatát.
február 8., 15:13
- Sport
Tovább terjeszkedik a világ legkeményebb ligája, újabb országban debütál
A rekordbajnok fellépésével mutatkozik be a helyszín.
február 8., 11:15
- Sport
A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni
A magyar válogatott korábbi irányítója próbálta meg megtanítani nekünk az alapokat.
február 8., 17:06
- Sport
Sergio Ramos Mexikóban folytatja a pályafutását
A csapat jelenleg az élvonal 12. helyén áll.
február 8., 13:12
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Sport
Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban
A magyar játékos végigjátszotta pályafutása második La Liga-meccsét.
február 8., 16:06
- Sport
Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti
A MÖSZ új elnöke szerint mindenki tisztában volt a fenyegető veszély mértékével.
február 8., 14:32
- Sport
Először játszott a Fradiban a decemberben megszerzett BL-győztes futballista
A beszámolók szerint jól mozgott a Tiszafüred elleni edzőmeccsen.
február 8., 15:49
- Sport
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet
Az új sztár neve Jhon Duran.
február 8., 07:35
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
33 perce