Djokovicsnak a meccshez, a szerbeknek a döntőhöz volt három labdája

2023.11.25. 21:03

SIKLÓS ERIK (MÁLAGA)

Hiába állt  háromszor is  egyetlen pontra a finálétól Novak Djokovics, nem tudta fináléba vezetni a szerb férfitenisz-válogatottat, így vasárnap Olaszország–Ausztrália-döntő lesz a Davis-kupában. Jannik Sinner az egyesben és a párosban is legyőzte a világelsőt, és egyértelműen ő a málagai hős, aki időnként kozmikus atomteniszt játszik.

Az első mérkőzésen a Palacio Martin Carpena pályáján szombat déltől Lorenzo Musetti és Miomir Kecsmanovics játszott. Az olasz kapitány, Filippo Volandri valószínűleg azért szavazott bizalmat 21 éves játékosának, aki mentálisan közismerten instabil teniszező, mert korábban kétszer is legyőzte a 24 éves szerbet.

A nyitó játszma őt igazolta, de a folytatásban az történt, ami már elég sokszor megesett Musettivel. Nehezen értelmezhető módon 7:6, 2:2-ről kilenc gémet vesztett sorozatban, és végül elbukott. Az első szettben ugyan 3:5-ről harcolta ki a rövidítést, amit 1:3-ról fordítva nyert meg, de nem sokkal később teljesen összezuhant.

Másfél órán át látványos meccset játszottak, bámulatos megoldásokkal, de az alapvonalról stabilabb szerb fejben is erősnek bizonyult a döntő pillanatokban.

Jöhetett a két klasszis, a múlt vasárnapi ATP Finals döntőjének két hőse, az idei Davis Cup Finals két top tízes kiválósága. Jannik Sinner visszavághatott a hat napja Torinóban elszenvedett vereségért a világelsőnek, de neki volt több veszítenivalója, mert 0–1-nél ő már nem hibázhatott. A Davis-kupában 2011-ben kapott ki egyéniben Novak Djokovics, azóta 21 meccset nyert sorozatban. A legutóbbi három mérkőzésén – hat nap alatt – sorrendben Carlos Alcarazt, Jannik Sinnert és csütörtökön Cameron Norrie-t verte játszmavesztés nélkül, úgy, hogy brékelni sem tudták.

Ehhez képest Sinner leteniszezte, gyakorlatilag leütötte a pályáról az első szettben. Óriási akarat, lélekjelenlét, hit, erő, elszántság, rutin kellett ahhoz, hogy a 2:6 után ne szaladjon bele egy teljes K. O.-ba a szerb legenda. Talány, hogy honnan merítette az energiát a feltámadáshoz, de tény: a második játszmában sokkal jobban kezdett teniszezni, adogatóként újra dominált, mindössze négy pontot vesztett, és nyomás alatt tartva az olaszt, 6:2-vel egyenlített.

Bámulatos hangulat uralkodott az arénában, ahol egyértelműen többségben voltak az olaszoknak szurkolók – persze a szerbeket sem kellett félteni, néhány százan is képesek felvenni a versenyt bárkivel. A döntő játszmára Sinnernek vissza kellett találnia az első szettben mutatott pontos, agresszív játékához. Valamennyire ez sikerült is neki, de csak arra volt elég, hogy tartsa a lépést Djokoviccsal – 4–4-ig kettő fogadóelőnyt hárított, míg a szerb csak három pontot vesztett adogatóként. A dráma 5:4-nél fokozódott:

Djokovics váratlanul három meccslabdához jutott fogadóként (0:40), de Sinner a legnagyobbakra emlékeztető koncentráltsággal túlélte a halálzónát.

A következő gémben a kicsit megtört bajnok bizonytalankodott, amit az olasz ki is használt, és 6:5-nél már a diadalért szerválhatott. Nem adott újabb esélyt a szerbnek a fordításra, magabiztosan zárta le a 2 óra 35 perces csatát, 1–1–re módosítva a találkozó állását, a döntést a párosra bízva.

Miként várható volt, mindkét csapat módosított az előzetesen megadott párosok felállásán. A szerbeknél Dusan Lajovics helyett jött Miomir Kecsmanovics, az olaszoknál Jannik Sinner váltotta a 38 éves Simone Bollelit, és állt össze Lorenzo Sonegóval.

Így aztán a párosban újra összejött egy Djokovics–Sinner-ütközet.

Az olaszok az első szettben Djokovics adogatását nyerték el 3:2-nél, és miután a szerbek fogadóelőnyig sem jutottak, magabiztosan behúzták a játszmát (6:3). A folytatásban gyorsan újra brékelőnybe kerültek (2:1), ezúttal Kecsmanovics szerváját vették el, de Djokovicsék rögtön javítottak, és 3:2-nél 40:0-juk volt, amikor Sinner adogatott. Az olaszok innen jöttek vissza, miközben Djokovics teljesen érthetetlenül és feleslegesen hergelte a közönséget, mutogatott, vezényelt a szurkolóknak. A pályán elképesztő labdameneteket játszottak, Sinner brutális sebességgel lőtte a labdát, Sonego a hálónál villogott. Kecsmanovics adogatása 3:3-nál is sebezhetőnek bizonyult, és a másodszor is megszerzett előnyre már jobban vigyáztak az olaszok: 1 óra 36 perc alatt 6:3, 6:4-re nyertek, és így 2–1 nekik, ami Davis-kupa-döntőt ér.

Összesen nyolcadszor jutottak a Dk fináléjába, 1998 óta először és 1976 után másodszor hódíthatják el a sportvilág legértékesebb salátástálját.

Csak gratulálni tudok Olaszországnak a döntőbe jutáshoz. Megérdemelték. Igazán jól játszottak, különösen Jannik ellenem az egyesben és utána a párosban is. Ritkán hibázott az egész meccs alatt. Megemelem kalapom az ilyen teljesítmény előtt. Nekem ez óriási csalódás, enyém a felelősség. Három meccslabda, nagyon közel jártunk a győzelemhez. Ilyen a sport. Amikor a hazádért játszva veszítesz, az még fájdalmasabb. Tovább kell lépni, de ezt nehéz lesz megemészteni. Próbáltam felpörgetni, bátorítani magam egész héten, az első találkozón sikerült, de ma nem – magyarázta Novak Djokovics.

DAVIS-KUPA, elődöntő:

  • Olaszország–Szerbia 2–1
  • Lorenzo Musetti–Miomir Kecsmanovics 7:6 (9–7), 2:6, 1:6
  • Jannik Sinner–Novak Djokovics 6:2, 2:6, 7:5
  • Sinner, Lorenzo Sonego–Djokovics, Kecsmanovics 6:3, 6:4

pénteken játszották:

  • Ausztrália–Finnország 2–0

döntő, vasárnap:

  • Olaszország–Ausztrália 16:00

korábban, negyeddöntő:

  • Ausztrália–Csehország 2–1
  • Finnország–Kanada 2–1
  • Olaszország–Hollandia 2–1
  • Szerbia–Nagy-Britannia 2–0