Balázs Attila: Belebolondultam, hogy semmit nem tudok tenni a sérüléseim ellen

GettyImages-1646946994
2024.02.08. 13:24
Balázs Attilát karrierje csúcsán a világranglista 76. helyén jegyezték, visszavonulását 35 évesen, múlt szombaton jelentette be. A magyar teniszező elmondása szerint a koronavírus-járvány rengeteget elvett tőle – mivel akkor volt legjobb formájában –, illetve azt követően szinte belebolondult abba, hogy folyamatos sérülései miatt nem léphet pályára, miközben azok a játékosok, akiket legyőzött, hétről hétre teniszeznek. Balázs Attila megrendítő őszinteséggel mesélt pályafutásának nehézségeiről, hullámvölgyeiről.

Múlt szombaton, a Magyarország–Németország tenisz-Davis-kupa-világdöntő selejtezőjén jelentette be Balázs Attila Tatabányán, hogy befejezi aktív pályafutását, egyúttal visszavonul szeretett sportágától. A karrierje csúcsán ATP-tornákon elődöntőket, illetve Umagban döntőt játszó teniszező kifejtette, rengeteg hiányérzet maradt benne pályafutását illetően, mivel az utolsó években közel sem volt százszázalékos állapotban, így nem tudta tudása legjavát nyújtani a pályán. 

Úgy érzem, sikerült feldolgoznom és elfogadnom a kialakult helyzetet, ami persze nem újdonság, mivel az elmúlt egy-másfél évben a sérüléseim miatt már nem voltam igazán aktív. Meg is könnyebbültem, hogy hivatalosan ki lett mondva a dolog 

– nyilatkozta Balázs Attila visszavonulása körülményeiről az M4 Sportnak. A teniszező hozzátette, rengeteg nehézséggel kellett megbirkóznia karrierje során, amelyek többségét sérülései idézték elő. Mint elmondta, élete legjobb formájában éppen 2020 márciusában volt – amikor 76. helyen jegyezték a világranglistán –, de a koronavírus-világjárvány közbeszólt, a teniszélet leállt, amikor pedig újraindultak a versenyek, már súlyos sérülések hátráltatták. 

„Csúnya a megfogalmazás, és elnézést érte, de nálam többet talán csak azoktól vett el a járvány, akik nem élték túl. A karrierem szempontjából a Covid mindentől megfosztott, mert a csúcson voltam, éppen nem fájt semmim, a válogatottal DK-döntőbe jutottunk, jött volna a salakszezon, és nem volt sok védendő pontom sem. Ezt tetézte, hogy a következő sérülésemmel már nem tudtam mit kezdeni, orvosról orvosra jártam, elindult egy lavina, ami nem állt meg. Belebolondultam, hogy láttam azokat a játékosokat versenyezni, akiket korábban megvertem, miközben nekem egyre rosszabb lett a lábam. Van bennem hiányérzet és rossz szájíz, de túl vagyok rajta, ennek valamiért így kellett lennie. A pályafutásom vége felé a védett ranglistámmal már úgy játszottam, hogy nem voltam százszázalékos” – fejtette ki a 35 éves teniszező. 

A védett ranglistás versenyzésről Balázs elmondta, rengeteg negatív komment és támadás érte amiatt, hogy a legmagasabb pénzdíjjal kecsegtető tornákra leadta nevezését, de úgy gondolja, ezt nem úgy kell megközelíteni, hogy 74 perc alatt keresett nagyon sok pénzt – amikor tavaly szeptemberben Danyiil Medvegyev ellen kikapott ennyi idő alatt –, hanem 25 év kemény munkájának köszönhetően volt meg erre a lehetősége. 

Balázs Attila kiemelkedő eredményei közé tartozik 28 győztes mérkőzése az ATP-elitmezőnyben, az előbb már említett fináléja Umagban, illetve a riói és bukaresti ATP-torna elődöntője. Pályafutása során olyan világklasszis játékosokat győzött le, mint az orosz Andrey Rubljov és a lengyel Hubert Hurkacz. A Balázs Attilával készült teljes interjút ide kattintva tekintheti meg. 

(Borítókép: Getty Images)