Gálfi Dalma a korábbi US Open-bajnokkal már nem bírt el Hollandiában

2024.06.15. 18:15
Gálfi Dalma kikapott az elődöntőben szombaton a hollandiai 's-Hertogenbosch városában zajló füvespályás tenisztorna 267 ezer euró (105 millió forint) összdíjazású női versenyében.

A világranglista 138. helyezettje a 2021-es budapesti torna óta először jutott elődöntőbe WTA-viadalon, a négy között pedig a kanadaiak Grand Slam-bajnoka, Bianca Andreescu várt rá. A 2019-ben US Open-győztes rivális sérülések miatt jelenleg csak 228. a WTA-rangsorban, de öt éve negyedik is volt, és a hollandiai negyeddöntőben a négyszeres GS-bajnok japán Oszaka Naomit búcsúztatta.

GettyImages-2157058462
Fotó: Getty Images

Első találkozójukat a kanadai kezdte jobban, aki 2:0-ra meglépett, Gálfi csakhamar fordított (3:2), de 3:3-nál ismét elvesztette az adogatását, és ezt az előnyt a román származású ellenfél már nem herdálta el.

A második felvonásban a 25 éves magyar ismét brékhátrányba került, majd 1:2-nél ápolást kért fájó csípőjére. Andreescu ezt követően 5:1-re elhúzott, és innentől már csak egy gémet engedélyezett Gálfinak. A mérkőzés 1 óra 29 percig tartott.

Eredmény, elődöntő

  • Bianca Andreescu (kanadai)–Gálfi Dalma 6:4, 6:2