Marozsán Fábián helytállt és szettet nyert a világelső teniszező ellen

2024.06.20. 16:28
Marozsán Fábián három játszmában kikapott a világelső olasz Jannik Sinnertől a Halléban zajló, 2,2 millió euró (871,3 millió forint) összdíjazású füvespályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.

Első alkalommal nyert füves pályán, ATP-szinten mérkőzést Marozsán Fábián hétfőn azok után, hogy három szettben továbbjutott Roman Szafjulin ellen, akit a magyarnál öt hellyel előrébb jegyeznek a világranglistán. Nagyon fontos volt Marozsán számára a győzelem, mivel így értékes világranglista-pontokat gyűjtött, valamint a Roland Garros óta újra mérkőzést nyert. A második fordulóban viszont roppant nehéz rivális érkezett a magyar teniszezőnek, a háló túloldalán az újdonsült világelső Jannik Sinner állt. 

GettyImages-2157829240
Fotó: Getty Images

A világranglistán 45. magyar előzetesen 4-3-as győzelmi mérlegnél tartott top 10-es ellenfelekkel szemben, a legnagyobb skalpja a tavalyi római versenyen az akkor 2. helyezett – de az élő ranglistán már világelső – Carlos Alcaraz volt.

A szövetség tájékoztatása szerint magyar részről legutóbb Fucsovics Márton találkozott világelsővel: 2021 novemberében, Párizsban kikapott szerb Novak Djokovicstól. A világelső elleni győzelemig több mint 40 évet kell visszaugrani az időben, 1983 májusában Taróczy Balázs győzte le a legendás cseh Ivan Lendlt.

A magyar és a déltiroli játékos egyszer találkozott eddig, 2018 januárjában egy egyiptomi ITF Future-torna selejtezőjében Marozsán bizonyult jobbnak. Első felnőtt találkozójukon Sinner – aki 2019-ben Budapesten vívta első főtáblás ATP-meccsét – 1:1-nél elvette riválisa adogatását, csakhogy a Hajdúszoboszló SE sportolója pontos alapvonaljátékkal rögtön visszabrékelt. Mindketten precízebben szerváltak, a 24 éves Marozsán bemutatott egy védjegyének számító ejtést, majd 4:4-nél ismét elbukta az adogatását. A 22 éves olasz könnyedén hozta a szerváját, és 41 perc elteltével szettelőnyben volt.

A folytatásban mindkét játékos kiválóan szervált, bréklabdáig is csak 5:5-nél jutott el kétszer Sinner, de ezeket Marozsán hárította, aki végül rövidítésben 55 perc alatt egyenlített.

A döntő szett elején az ausztrál nyílt bajnokság idei győztese remekelt, 3:0-ra elhúzott, majd 4:1-nél ismét elvette Marozsán adogatását. A magyar játékos a végsőkig küzdött, brékkel és két mérkőzéslabdát hárítva visszajött 5:3-ra, ám a világelső végül 2 óra 17 perc alatt lezárta az összecsapást.

Az első számú magyar teniszező mielőtt a két hét múlva rajtoló wimbledoni teniszbajnokságon indulna, jövő héten Eastbourne-ben lép pályára a tervek szerint 250-es kategóriájú versenyen. 

ATP 500, HALLE, NYOLCADDÖNTŐ

  • Jannik Sinner – Marozsán Fábián 6:4, 6:7, 6:3