- Sport
- Tenisz
- wta
- babos tímea
- stollár fanny
- ellen perez
- katarzyna piter
- római teniszakadémia
- női páros
- tenisz
Stollár Fanny párospartnerével bejutott a budapesti tenisztorna döntőjébe
Az már csütörtökön eldőlt, hogy lesz magyar érdekeltség a szombati páros fináléban a Római Teniszakadémián, mivel Babosék és Stollárék is bejutottak a négy közé. Előbbiek első kiemeltként, utóbbiak pedig címvédőként léptek pályára pénteken az Asbóth József Stadionban.
![Stollár Fanny és Katarzyna Piter](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5735/57350/573504/57350471_0646435657d3dbce8b7239d2c9364123_wm.jpg)
A mérkőzés elején mindkét páros vesztett adogatójátékot, majd a szett közepén ismét, a hajrában pedig Stollárék harmadszor is brékelni tudtak, így 37 perc után előnybe kerültek. A második játszma elején rögtön Stollár és társa volt sikeres fogadóként, innen végig is vitte az előnyt, és újabb 42 perc elteltével lezárták az 1 óra 19 perces összecsapást.
A szombati páros döntőben Stollárékra a második helyen kiemelt Anna Danyilina, Irina Hromacsjova kazah, orosz duó vár. Utóbbi játékos az elmúlt hónapokban Babos partnereként versenyzett és együtt nyerték meg áprilisban a roueni tornát.
A páros finálé szombaton a délután 1 órakor kezdődő program harmadik mérkőzése lesz a centerpályán, tehát Stollárék nagyjából délután 5 órakor léphetnek pályára a Római parton, hogy megvédjék címüket.
WTA 250, Budapest
páros, elődöntő:
- Stollár Fanny, Katarzyna Piter (magyar, lengyel)–Babos Tímea, Ellen Perez (magyar, ausztrál, 1.) 6:3, 6:4