Stollár Fannyék idén is legyőzhetetlenek voltak a Római parton, megvédték címüket
A szombati fináléban Stollárékra a második helyen kiemelt Anna Danyilina, Irina Hromacsova kazah, orosz duó várt. Utóbbi játékos az elmúlt hónapokban Babos partnereként versenyzett és együtt nyerték meg áprilisban a roueni tornát.
A magyar-lengyel kettős júniusban elhódította a valenciai trófeát ugyancsak salakon, és a Római Teniszakadémián is repülőrajtot vett 3:0-val, és noha Stollár egyszer elvesztette az adogatását, magabiztosan hozta a 29 perces szettet. A második felvonásban egy brék döntött, s a stabilabban ütő ellenfél 37 perc alatt kiegyenlített, így a harmadik szettet helyettesítő bajnoki rövidítésre maradt a döntés.
A tíz nyert pontig tartó tie-breakben Stollárék remek fogadásokkal és a magyar játékos kiváló lecsapásaival 8-2-re elhúztak, innen pedig már nem engedték ki a kezükből a diadalt.
A találkozó 1 óra 17 percig tartott.
Ez a harmadik trófeánk együtt, köszönöm a partneremnek, hogy a korábbi kommunikációs problémák után sikerült megoldanunk a közös játékot. Ugyancsak köszönet Márky Jenő tornaigazgatónak, a magyar tenisznek sokat jelent ez a verseny
– mondta Stollár az Asbóth József Stadionban. Piter hozzátette, szinte már második otthona Budapest, és idén is rengeteg segítséget kaptak a közönségtől.
A 25 éves Stollár negyedik WTA-tornáján diadalmaskodott párosban, mindahányszor Budapesten ünnepelhetett, utóbbi két alkalommal Piter oldalán. Challenger-szinten 2019-ben Guadalajarában és idén Valenciában győzött. Érdekesség, hogy a Stollár, Piter páros együtt még nem vesztett mérkőzést, nyolcból nyolc találkozót, és három trófeát nyert meg.
WTA 250, Budapest, páros, döntő
- Stollár Fanny, Katarzyna Piter (magyar, lengyel)–Anna Danyilina, Irina Hromacsova (kazah, orosz, 2.) 6:3, 3:6, 10-3 – döntő rövidítés
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Sport
Három magyar csapat is indul az idén 100 éves Tour de Hongrie-n
A 46. viadalt május 14. és 18. között rendezik.
tegnap, 18:09
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt
Mindenért is köszönetet mondott az ukrán elnök, Trump erős vezetésére vágyik.
tegnap, 17:29
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Mindeközben
Millie Bobby Brown olyan keményen visszavágott a külsejét savazóknak, hogy ide érezni a füstszagot
tegnap, 18:22
- Sport
Karnyújtásnyira került a Real Madrid attól, hogy bejusson a Spanyol Kupa döntőjébe
A mérkőzés egyetlen gólját a vendégek brazil csillaga, Endrick szerezte.
február 26., 23:29
- Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben
A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.
február 27., 07:21
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
február 27., 09:31
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Címlapon
Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show-műsorra
Donald Trump beiktatása óta Európában talált fedezéket a levágott fejű csirkeként rohangáló progresszív hálózat.
tegnap, 15:57
- Mindeközben
Párra talált a Házasság első látásra Orsija is: „Szóba került a gyerek téma elég hamar”
tegnap, 16:00
- Mindeközben
Kovács Patrícia először szerepel címlapon 15 évvel fiatalabb kedvesével, Medveczky Balázzsal
tegnap, 14:05
- Címlapon
Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei
Ritkán látott egységbe tömörültek az arab államok vezetői, hogy blokkolják a palesztinok kitoloncolását a Gázai övezetből.
tegnap, 18:09
- Címlapon
Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére
A minisztert a USAID-pénzek kivizsgálásáért felelős kormánybiztos is elkísérte a látogatásra.
tegnap, 19:52
- Címlapon
Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel
Az orvosok sem tudják megjósolni az egyházfő állapotát.
tegnap, 21:13
- Sport
Szoboszlai Dominik az újabb gólja után elárulta, mi tenné igazán boldoggá
A magyar labdarúgót választották a meccs emberének a Newcastle ellen.
február 27., 00:14
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Sport
Az RB Leipzig egy büntetőből lőtt góllal ejtette ki Dárdai Bencééket a Német Kupából
Gulácsi a kispadról nézte végig, ahogyan csapata bejutott a négy közé a sorozatban.
február 26., 22:40
- Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott
Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.
február 27., 16:47
- Mindeközben
Demi Moore az Instagramján üzent Mikey Madisonnak, aki elvitte előle az Oscar-díjat
tegnap, 13:05
- Címlapon
Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet
Szerdán és csütörtökön is diplomáciai eseményre várják a miniszterelnököt.
tegnap, 14:54
- Címlapon
Hiába az Atlético álomgólja, a Real Madrid került közelebb a BL-negyeddöntőhöz
Az Arsenal 7–1-es gálával gyakorlatilag már a legjobb nyolc között.
tegnap, 22:54
- Sport
Az újabb gólt szerző Szoboszlai Dominik volt a rangadó hőse, a Liverpool már 13 ponttal vezet
A Manchester City elleni hétvégi meccs után a Newcastle United hálóját is bevette.
február 26., 23:15
- Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett
Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.
február 26., 10:48
- Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez
Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.
február 26., 13:05
- Címlapon
Von der Leyen és Friedrich Merz késhegyig menő küzdelmet folytat Európa koronájáért
Még mindig Angela Merkel a királycsináló.
tegnap, 20:23
- Sport
Folytatódik Szoboszlai Dominik szenzációs szériája: meglehet a tökéletes február
Az előttünk álló két és fél hét brutális menetrendje sem rettentette el edzőjét.
február 26., 20:11
- Sport
Kiesett a bajnokságban éllovas Puskás Akadémia a Magyar Kupából
A felcsútiak a Nyíregyháza ellen buktak el.
február 26., 10:08
- Címlapon
Miért ilyen piszok drága nálunk az élelmiszer?
Azt jártuk körbe, hogy csökkenhetnek-e az árak a boltokban, és áfacsökkentés helyett miért csak a nyugdíjasoknak jön áfa-visszatérítés.
tegnap, 19:00
- Sport
Lekerültünk a nemzetközi tenisztérképről, újra el kell költöznie a rangos tornának
Ez további kérdéseket vet fel egy lehetséges budapesti nyári olimpiával kapcsolatban.
február 26., 15:47
- Mindeközben
Zsidró Tamás együtt dolgozott Megan Foxszal, elárulta, milyennek látta a színésznőt
tegnap, 12:04
- Címlapon
Mérgező levegő okozta több tucat fogyatékos kisbaba születését
A Netflix új sorozata megtörtént eseményekkel sokkol.
tegnap, 18:21