Stollár Fannyék is elődöntősök Kínában

2024.10.24. 14:16
Stollár Fanny és a lengyel Katarzyna Piter párosa elődöntőbe jutott csütörtökön a 267 ezer dollár (98,8 millió forint) összdíjazású kantoni keménypályás női tenisztornán – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Stollárék a kínai viadal nyitókörében Ella Seidel és Kathinka von Deichmann német, liechtensteini duóját győzték le, a folytatásban pedig egy horvát, francia kettőssel csaptak össze.

A magyar, lengyel páros a nyolc között az első szettet nagy csatában, rövidítésben tudta megnyerni, majd a második felvonás már simábban alakult, így másfél óra alatt továbbjutott.

Stollár és partnere az elődöntőben a brit Emily Appletonnal és a kínai Tang Csien-hujjal találkozik.

A másik ágon Bondár Anna és a belga Kimberley Zimmermann már szerdán biztosította helyét a négy között, ahol az első helyen kiemelt cseh Katerina Siniakovával és kínai Csang Suajjal csapnak össze – tekintett előre az MTI.