Novak Djokovics elárulta, miért választotta nagy riválisát új edzőjének

murray djokovics
2024.12.02. 11:15
A 24-szeres Grand Slam-torna-győztes Novak Djokovicsnak természetes volt, hogy felfogadja edzőjének a brit Andy Murray-t, mivel korábbi vetélytársa nagyon jól ismeri őt – írja az MTI.

A szerb sztárteniszező a múlt héten jelentette be, hogy fél év után új edzővel bővül a szakmai stábja. Akkor a közvéleményt nagyon meglepte, hogy korábbi ellenfelét választotta trénerének.

Nagyon fiatal korom óta játszom ellene, és nincs sok olyan teniszező, aki több Grand Slam-címet is nyert

– mondta Djokovics Argentínában, ahol a visszavonuló Juan Martín del Potro elleni gálamérkőzésen szerepelt.

Andy Murray három Grand Slam-trófeát hódított el pályafutása során, és kétszer nyert olimpiát egyesben, valamint 2016-ban az ATP-világranglista élén zárt.

A Djokovicshoz hasonlóan 37 éves (riválisánál konkrétan egy héttel idősebb) brit klasszis augusztusban, a párizsi olimpia után vonult vissza. Kettejük párharca még juniorkorosztályban kezdődött, profi karrierjük alatt 36-szor csaptak össze, ebből 25-ször a szerb, 11-szer pedig a brit hagyta el győztesen a pályát.

„Tudja, mit játszom, és azt is, hogy mi mindenen mentem keresztül” – hangsúlyozta Djokovics, majd hozzátette, hogy minden egyes hibáját ismeri Murray.

Djokovics márciusban szakított főmunkaidős edzőjével, Goran Ivaniseviccsel.

A 2009-es US Open-győztes Del Potro 6:4, 7:5-re megnyerte a szerb világklasszissal szembeni búcsúmeccsét.

„A tenisz legnagyobb színpadán játszottunk egymással a pályafutásunk során, de a végén a barátságunk erősebb volt, mint a rivalizálásunk” – hangsúlyozta Djokovics, és azt is kiemelte, azért érkezett a Roca Parkba, hogy együtt ünnepeljék Del Potro pályafutását.

(Borítókép: Clive Brunskill / Getty Images)