Újabb őrületes produkció a brazil tehetségtől, játszi könnyedséggel jutott tovább Miamiban
Sőt, az előbb említett Indian Wells-i torna férfi egyesének négy elődöntőse, így Jack Draper, Holger Rune, Danyiil Medvegyev és Carlos Alcaraz is rögtön az első akadályban elbukott Miamiban.
Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán
Novak Djokovics viszont sikerrel vette az első akadályt.
Draper két szoros szettben esett Jakub Mensik áldozatává, Holger Rune pedig az amerikai óriás, Reily Opelkán nem talált fogást. Medvegyev legyőzője a spanyol Jaume Munar volt, Carlos Alcaraz pedig a remek napot kifogó, csúcstenisszel előrukkoló David Goffin ellen kényszerült korai búcsúra.
A főtábla második fordulójában a nemrégiben Phoenix-ben Challenger-tornagyőztes Joao Fonseca újabb remek produkciót nyújtott, és játszi könnyedséggel ejtette ki a 19. kiemelt Ugo Humbertet. A 18 éves brazil szupertehetség saját adogatása mögött mindössze négy pontot vesztett az egész meccsen, és 1 óra 11 perc alatt abszolválta a feladatot.
Fonseca ezzel zsinórban hetedik meccsét nyerte meg, a harmadik körben pedig a 10. kiemelt Alex De Minaur lesz az ellenfele. Pályára szólítják vasárnap a negyedik kiemelt Novak Djokovicsot is, aki szépen lassan esélyessé lép elő a riválisok búcsújával. A szerb teniszező pályafutása 100. trófeájáért küzd a napfényes Miamiban, a harmadik fordulóban pedig az argentin Ugo Carabelli ellen meccsel.