Éjfélkor Cseh Laci sem fog belealudni a medencébe
További Úszás cikkek
- A budapesti vb legjobb férfi úszója rátetováltatta a Lánchidat a karjára
- Hordágyon, oxigénmaszkban távozott Németh Nándor, a vb-je 47 mp-ig tartott, edzőjének az életéért küzdöttek
- Úszói kiállnak Virth Balázs mellett, mindenki tudja, hogy ő edzette Milák Kristófot
- Milák Kristóf majdnem az Év úszója lett a World Aquaticsnál
- Kós Hubert a második világbajnokunk, két századra a világcsúcstól
Az amerikai tv-társaságok a 2008-as pekingi olimpián is átíratták a megszokott programot, akkor helyi idő szerint délelőtt rendezték a döntőket. Azt sem volt könnyű elfogadtatni az úszókkal, óriási tiltakozás fogadta a tervezetet, ami aztán meg is valósult. Már az időeltolódás és a klíma megszokása is éppen elég lehet, a riói olimpia azonban újabb feladat elé állítja a versenyzőket.
A Swimming World Magazine szerint a legjobb fizikai és pszichológiai teljesítményre az úszók délután négy és este nyolc között képesek, a vb-k nagyjából ezt teljesítik is, ötkor vagy hatkor kezdődnek a délutáni futamok.
A Birminghami Egyetem két munkatársa, Elise Facer-Childs és Roland Brandstaetter kimutatta, hogy egy sportoló állóképessége és teljesítménye 11 százalékos ingadozást is mutathat attól függően, hogy milyen napszakban versenyez. Ha azt vesszük, hogy a londoni olimpia férfi száz gyors döntőjében - amelyet ideális napszakban tartottak - az első és az utolsó úszó között így is két százalék volt az eltérés, akkor láthatjuk, mekkora hatásuk lehet az eredményekre az éjszakázásnak.
Nemcsak az úszást érinti a kései kezdés, strandröplabdában, kosárlabdában is lesznek meccsek este tíz után, de atlétikában is döntőznek ilyen későn. Ha nem is este tíz után, de ezekben a sportágakban a legnagyobb versenyeket legalább este szokták tartani, és a csapatjátékok amúgy is kevésbé szólnak a fizikalitásról.
Amikor kikerült a program, óriási felháborodás fogadta. Több nagy úszónemzet megtámadta a menetrendet, és teljesen képtelen ötletnek minősítették. Leghevesebben az ausztrálok tiltakoztak, John Coates, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnöke a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felé is jelezte, hogy semmi sem indokolja az éjszakai úszást. A kritikák nemigen hatottak, a mostani állás szerint marad az eredeti terv, este tízkor kezdőnek a döntők.
Azért nem esett mindenki kétségbe az időrendtől. „Legalább tudjuk, hogy mikor kezdődik, és nem hat héttel azelőtt szólnak nekünk. Elég sok időnk van felkészülni erre. A sport üzlet is, az értelmes üzleti döntések és az ésszerű sportszakmai döntések között meg kell találni az egyensúlyt. Hogy megtalálták-e most a helyes egyensúlyt, nézőpont kérdése. A sport azonban csak úgy élhet tovább, ha onnan szerzünk pénzt, ahol van” – érvelt John Rudd, az olimpiai bajnok litván mellúszó, Ruta Meilutyte edzője.
A pénz pedig leginkább az NBC-től jön, az amerikai tv-társaság 2032-ig vette meg az olimpia közvetítési jogait, ezért 7,2 milliárd dollárt fizetett NOB-nak. Ezt a pénzt majd a nyilvánvalóan a reklámbevételekből gyűjti vissza az NBC. Az úszást éppen ezért kell olyan idősávba rakni, amikor sok nézőre és reklámozóra lehet számítani. A döntők a nyugati parton este hatkor, a keletin kilenckor kezdődnek helyi idő szerint.
Igazságos olimpia nincs
Teljesen igazságos sosem lehet egy olimpia, hiszen a résztvevők többségének több időzónát kell átlépnie, és hozzá kell szoknia az újhoz. Az azonban biztos, hogy az európai úszók, így köztük a magyarok is hátrányban lesznek az amerikaiakkal szemben. Először is át kell állniuk mínusz öt óráról a helyi időre, és aztán jön a következő feladat, az este tízes kezdésre tuningolhatják magukat. Az amerikaiak az előfutamokra is könnyebben ráállhatnak, mert az időeltolódást leszámítva majdnem ugyanakkor úsznak majd, mint otthon.
Az úszókat szinte lehetetlen helyzetbe hozzák, ha végeznek egy döntővel, még korántsincs vége a programjuknak. Úszás után doppingkontroll, eredményhirdetés, interjúk és utazás vár rájuk, így már majdnem reggel lesz, mire pihenni tudnak. Sokukra pedig még aznap várhat egy selejtező vagy egy másik döntő. Az olimpiai bajnok Cameron Van der Burgh azt is felvetette, nem nagyon hiszi, hogy ha hajnal kettőkor vagy háromkor visszatér az olimpiai faluba, ugyanolyan ellátást és ételeket kapna, mint napközben a többi sportoló.
Erre a helyzetre különböző stratégiával készülnek a csapatok. Az ausztrálok megpróbálják szimulálni, mi vár az úszókra az olimpián, így még az idén elutaznak Rióba egyhetes edzőtáborba, ami közben egy kétnapos versenyen is részt vesznek. Ez a verseny is éjfél körül végződik, így némi tapasztalatot tudnak szerezni az éjszakai úszásban. „Beszélhetünk erről mindörökké, de egyszer ki kell próbálunk, és megtudni, milyen érzés. Nincs lehetőségünk arra, hogy lemásoljuk az olimpia közegét és nyomását, de tiszta képet kell kapjunk az időbeosztásról, hogy a legjobban felkészítsük a csapatot” – mondta Jacco Verhaeren, az ausztrálok vezetőedzője.
„A 2008-as olimpián, Pekingben is alkalmazkodtunk ahhoz, hogy délelőtt voltak a versenyek, most is ezt tesszük, még ha este tíz után is kell csúcsteljesítményt nyújtani. Elfogadjuk, a televíziós közvetítésért meg kell ezt tenni. Ahogy Gyárfás Tamás mondani szokta,
nem azzal kell foglalkozni, mikor kell úszni, hanem azzal, hogy gyorsan ússzunk. Az biztos, nem volt még olyan nagy úszóverseny, amelyiken délelőtt ne kellett volna úsznia valakinek.
Most 13-kor kell először. Illetve az elődöntőben még egyszer este tízkor. A sanghaji vb előtt 2011-ben túl kevés időt voltunk kint, minden korábbi tapasztalatunkat igyekszünk beleépíteni. Egyelőre még korai arról beszélni, hogy a magyar bajnokság akkor lesz-e, de Kazany előtt itthon imitálták a kinti körülményeket" – mondta Kiss László, magyar úszókapitány.
Az alváson is sok múlhat
Frank Busch, az Egyesült Államok szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy Rio felé közeledve az edzőtáboraikban eltolják a tréningek kezdési időpontjait úgy, hogy azok minél közelebb legyenek az olimpia időrendjéhez. Az, hogy a szervezet mennyire képes adaptálódni az éjszakai kezdéshez, csak az egyik eleme a sikernek. Legalább ilyen fontos kérdés lesz az, hogyan és mennyit tudnak pihenni a versenyekre.
Az amerikaiak azt fontolgatják, hogy az úszókat az olimpiai falun kívül szállásolják majd el. Más csapatok pedig arról beszéltek, igyekeznek minél magasabb emeleten lévő szobákat foglalni, hogy legalább az utcáról ne szűrődjenek be a karneváli zajok. De lehet, hogy ez sem elég, a korábban említett Facer-Childsék arra is utaltak tanulmányukban, ahogy az éjszakai műszakba járóknál, úgy a sportolóknál is kevésbé pihentetőbb az alvás, ha kora hajnalban fekszenek le.