Gyurta nem reagál Széles semmilyen megkeresésére
Hétfőn elkezdték az edzéseket a Komjádi-uszodában, de Gyurta Dániel nem jelent meg a szezonnyitó edzésen, írja a Bors, amely megkérdezte Széles Sándor edzőt az okokról. Az Újpest úszója Rióban sikertelenül zárt, nem jutott a döntőbe egyik kedvenc számában sem, ezután szócsata kezdődött Széles és a Gyurtát az olimpiára felkészítő stáb között, amibe aztán az úszó is beszállt, és azt kérte mesterétől, hogy nézzen magába.
![Gyurta Dániel](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1273/12735/127356/12735690_88387b3c30566fdef89bd92a9ed41bdb_wm.jpg)
Széles reménykedett abban, hogy Gyurta elmegy az edzésre, de csak az öccse, Gyurta Gergely jelent meg az uszodában. Széles szerint az olimpiai bajnok sem a telefonhívására, sem a levelére nem reagált, és azt is csak pletykákból tudja, hogy Gyurta csak októberben akarja elkezdeni az edzéseket.
Frissítés: Gyurta a Facebookon már a múlt héten megírta, hogy egyelőre nem kezd edzeni, „kell még egy kis szünet, kikapcsolódás. Néha már lemegyek az uszodába, de még néhány hétig nem kezdem újra az edzéseket” – fogalmazott; de ezek szerint erről nem tájékoztatta edzőjét.
Persze a későbbi edzéskezdéssel nincs baj, hiszen Gyurta Dániel az idén nem indul világversenyen, legközelebb a 2017-es budapesti vizes világbajnokságon áll rajtkőre.