Gyurta: Látszik, hogy nincs rend a magyar úszás körül
A Londonban olimpiai bajnok Gyurta Dániel is elmondta véleményét Hosszú Katinka és a Magyar Úszó Szövetség vitája kapcsán, amelybe a háromszoros riói olimpiai bajnok oldalán szállt be. Gyurtát a 24.hu érte el, nekik mondta a következőket:
„Sajnálatosnak tartom, hogy szeretett sportágam a botrányok miatt rendszeresen címlapon van az utóbbi időben. Hosszú Katinka tegnapi nyilatkozatában sajnos sok olyan meglátás van. ami minden úszó számára ismerős, még ha ezekről nyíltan nem is tudnak beszélni. Az látszik, hogy nincs rend a magyar úszás körül, és a legszomorúbb, hogy az úszók – akikről az egésznek szólnia kellene – látják ennek kárát. A 2017-es vb-re készülve ez különösen ártalmas, hiszen ez a hazai világverseny lehetne nekem és sok sportolótársamnak is karrierünk csúcspontja. Abban tudok bízni, hogy rövid időn belül olyan döntések születnek a sportvezetésben, amelyek ezen a téren változást hoznak, és amelyek a személyes érdekekkel szemben a medencébe csobbanók érdekeit veszik majd figyelembe.”
Hosszú Katinka kedden szólította fel lemondásra a szövetség elnökét, Gyárfás Tamást, miután közölte, hogy a szövetség vezetősége úszókat és teljes klubokat is sakkban tart ígéretekkel vagy megfélemlítéssel.
Válaszul Gyárfás a szerdai sajtótájékoztatóján visszautasította Hosszú vádjait, kijelentette, hogy továbbra is nyitottak a kommunikációra és várják a visszajelzést Hosszútól, aki szerintük mindent megkap.
Gyurtának az elmúlt hetekben nem ez az első kritikus megnyilvánulása az úszószövetséggel szemben, egy hete öccse, Gyurta Gergely és az úszókapitány Hargitay András vitája kapcsán mondta ki, hogy rossz irányba megy a hazai úszósport.