Fizetett korábbi ellenségének a Fidesz, hogy megvalósuljon a Hosszú Katinka úszóakadémia

D ABA20110826001
2017.06.12. 18:22 Módosítva: 2017.06.12. 18:42

A Budai Központi Kerületi Bíróságon hétfőn megegyezéssel zárult a Magyar Állam kontra Rácz Péter-per. Ha valakinek rémlik Rácz neve, annak jó memóriája van, az első Fidesz-kormányzás után ugyanis a Rogán Antal vezette Fidelitas a volt főúttörő machinációin keresztül tudta érzékeltetni, hogy lopnak/loptak a korábban az állampárthoz és a KISZ-hez köthető emberek. Ráczék a fél margitszigetnyi Csillebércen "privatizáltak" el egy vadászházat. 

A 24.hu által részletezett történet szerint „az úttörőszövetség 1989-es ajándékozási szerződését 2004-ben a bíróság első fokon érvénytelennek nyilvánította, Ráczot hűtlen kezelés miatt a bíróság elmarasztalta, az ajándékozásra vonatkozó ítélet csak 2015 novemberében vált jogerőssé. A ház ismét az államé lett, „az úttörőknek és cégeiknek pedig el kellett hagyniuk a területet."

Csakhogy közben a tábor nem ürült ki, számos iskola, bérlő rendelkezik hosszú távú szerződéssel, amit Ráczék ingatlanhasznosító vállalkozásával, a Csillebérc Szabadidő Kft.-vel kötöttek. „Az ingatlanhasznosítás ügyében külön bírósági eljárás zajlott a Budai Kerületi Bíróságon", így nehéz lett volna őket kitenni, ezért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megállapodott, ezt jelentették be a hétfői tárgyaláson.

Rácz nem árulta el, mennyi pénzt kapott.

És hogy miért nincs idő megvárni, hogy lejárjanak a szerződések, az a 24.hu szerint arra vezethető vissza, hogy az Orbán-kormány a „drága budai ingatlanon egy Hosszú Katinka nevével fémjelzett úszóakadémia létesítését tervezi”.

Az akadémia Hosszú Katinka, világ- és olimpiai bajnok úszó és csapata irányítása alatt működne, írja a lap, amely megkérdezte az MNV sajtóosztályát, és Hosszú Katinka PR-menedzserét is, de egyikük sem válaszolt.