Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Tizenöt évesen nyerte első vb-aranyát, most hússzal rekorder

2019.07.17. 15:53

Az orosz Szvetlana Romasina 20 világbajnoki aranyérmét nyerte műúszásban a kvangdzsui világbajnokságon, és ezzel a sportága legsikeresebbje lett. 

Romasina a dél-korai vb-n második aranyát szerezte, először a párosok technikai számában győzött Szvetlana Kolesznyicsenkóval, majd szerdán az egyéni szabadprogramban mutatott be nagyon erős gyakorlatot. A második Ona Carbonellt két és fél ponttal előzte meg. Egyébként a spanyol is legjobbak között van, csak a vb-kről 22 érme van.

Romasina éremszámban mögötte is van, de az orosz, ha világversenyeken dobogóra állt, akkor csak a legfelső fokára. Húsz világbajnoki címe mellett ötszörös olimpiai bajnok és tízszeres Európa-bajnok. A korábbi vb-csúcstartó honfitársa, Natalja Iscsenko volt, aki 19 aranyat gyűjtőtt pályafutása során.

Első világbajnoki címét még 2005-ben, 15 évesen szerezte, és azóta mindegyik vb-n, amelyiken elindult, nyert legalább három aranyat. Két évvel ezelőtt Budapesten nem láthattuk úszni, csak edzőként volt jelen, mert 2016-ban visszavonult.

Döntését 2018-ban változtatta meg, a kvangdzsui vb-t vette célba – mint látjuk, sikerrel – , és a 2020-as olimpiát.