Fölényesen nyerte újabb vb-aranyát Hosszú Katinka
![2019-07-22T124945Z 299944808 HP1EF7M0ZMXKE RTRMADP 3 SWIMMING-WO](https://kep.index.hu/1/0/2872/28722/287225/28722523_969b1ba88ed5941b77b9133037982dc1_wm.jpg)
További Úszás cikkek
-
Hosszú Katinka korábbi edzőjét másfél évre eltiltották egy kislánynak küldött üzenete miatt
- Vilniusban is aranylány lett Belgrád magyar hősnője
- Nyírbátorból pillangózik a világhírnév felé a Milák-utód
- Már az amerikai kormány is vizsgálódik a kínai úszók doppingügyében
- Infarktusos hajrával repítette csúcsra a magyar váltót az Eb aranylánya
Hosszú a legjobb idővel került a döntőbe, ennek megfelelően a négyes pálya volt az övé. Az előfutamban 2:07,02-t úszott, az elődöntőben 15 századdal gyengébbet. A szándéka egyértelmű volt, rögtön az előfutamban sokkolni akarta riválisait Kvangdzsuban.
A fináléban a kanadai Sydney Pickrem volt mellette az ötösön, de ő éppen csak 2:09-en belülre tudott kerülni.
Hosszú az első ötvenen ezúttal nem volt a legjobb három között, a két japán nagyon megnyomta az elejét. Háton feljött a második helyre, de még mindig Omoto vezetett. Mellen aztán leszakította riválisait, majdnem egy másodperc előnyt szerzett. Végül 2:07,53-mal lett világbajnok.
A második helyre a 2012-ben olimpiai bajnok Je-Siven jött be 2:08,60-nal. Egy tizeddel előzte meg a kanadai Pickremet. Omoto visszacsúszott az ötödik helyre, a másik japánt, Ohasit, aki két éve megszorította, kizárták.
Nyolc világbajnoki aranyat a nők közül eddig csak az amerikai Katie Ledecky nyert, ő már tíznél tart. A nyolc arany azt is jelenti, hogy Hosszú minden idők ötödik legeredményesebb úszója lett.
![2019-07-22T124952Z 378019211 HP1EF7M0ZN4KF RTRMADP 3 SWIMMING-WO](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2872/28722/287225/28722581_49593f10b04d9013c63a4a16a9299c37_wm.jpg)
Íme, az örökrangsor:
- Michael Phelps – 15
- Katie Ledecky – 14
- Ryan Lochte – 10
- Szun Jang – 10
- Hosszú Katinka – 8
- Sarah Sjöström – 7
Az Iron Lady egy ezüstöt és öt bronzot is begyűjtött 2009 óta.
Ezt a távot 2013, 2015 és a két évvel ezelőtti budapesti világbajnokság után negyedszer nyerte meg, de először Shane Tusup nélkül.
![D AS20190722311](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2872/28723/287233/28723335_49b16b5e7c782153f9362c5be8f52b6f_wm.jpg)
Hosszú 2017 végén magánéleti válságba került, elvált amerikai férjétől, akivel új metódusokat honosított meg 2012 óta. Most Petrov Árpáddal lett újra a világ legjobbja. Petrovot ebben a cikkben mutattuk be, azt is elmondta, hogy a Deadpoolt nézte Svájcban, amikor felhívta őt a versenyző.
Szabó Szebasztián ötven pillangón országos csúccsal (22.90) az ötödik lett, 11 század hiányzott neki az éremhez. Nem bánkódott, mert bízik benne, hogy van még benne, és tud fejlődni. „Bele kell még párszor ugrani a medencébe, hogy érem legyen” – mondta mosolygósan a győriek versenyzője, aki először volt döntős.
100 mellen Adam Peaty nyert, csak a saját világcsúcsa volt az ellenfele, de most a piros vonal nyert. 100 pillangón a svéd Sarah Sjöströmöt meglepte a kanadai Maggie Macneil.
Kozma Dominik hatodik idővel döntős 200 gyorson.
(Borítókép: REUTERS/Antonio Bronic)