Iván
21 °C
39 °C

Szabó Szebasztián Európa-bajnok 50 pillangón!

D  AS20210521060
2021.05.21. 18:27
A 25 éves Szabó Szebasztián rendkívül szoros csatában, 23.00-s idővel megnyerte az 50 méteres pillangóúszást a budapesti Európa-bajnokság pénteki napján.

A péntek délutáni program a női 1500 méteres gyorsúszás döntőjével kezdett, amelyben két magyar, Késely Ajna és Mihályvári-Farkas Viktória volt érdekelt. Akárcsak 800-on, itt is az olasz Simona Quadarella és az orosz Anasztaszija Kirpicsnyikova haladt az első két helyen az egész versenyen, mögöttük úszott a szintén olasz Martina Caramignoli, Mihályvári-Farkas és Késely is. Mihályvári-Farkas körülbelül 1000-ig nagy csatában volt a harmadik helyért, de egy kicsit elfáradt a 400 vegyes ezüstérmese, akit Késely is megelőzött 1200-nál.

Sőt Késely Caramignolit is üldözőbe vette, azonban az olasz visszaverte a támadást, így Késely végül a 4., Mihályvári-Farkas pedig a 6. helyen csapott célba.

Ezután a férfi 50 pillangó fináléja következett Szabó Szebasztiánnal.

Jól kapta el a rajtot, féltávnál a harmadik helyen állt, de szenzációs hajrával és benyúlással mindenkit megelőzött, végül 23.00-s idővel elsőként ért be, amivel megszerezte első Európa-bajnoki címét magyar színekben!

Sőt ez az első érme a magyar válogatott tagjaként a zentai születésű sprinternek. Habár az idejével nem volt elégedett, azért azt mindenképp meg kell említeni, hogy nem mást előzött meg egyetlen századmásodperccel, mint a világcsúcstartó ukrán Andrij Govorovot.

Érdekes események zajlottak le női 100 háton, amit hiába nyert meg a brit Kathleen Dawson, a nyolcas pályán versenyző Louise Hansson megóvta a futamot, mivel nem hallotta a rajtdudát, ezért két másodperccel a többiek után indult el, így ezt a döntőt újra fogják úszni.

Férfi 200 háton folytatódott a sikeres nap magyar szempontból, ugyanis Telegdy Ádám és Kovács Benedek is egyéni csúcsot úszott a második középdöntőben. Előbbi ráadásul másodikként végzett a futamban, így ott lesz a szám fináléjában.

Női 100 gyorson Gyurinovics Fanni tizenötödikként végzett a középdöntőkben, így nem jutott be a fináléba, míg Gál Olivér szintén 15. lett 50 méteres mellúszásban. A női 200 méteres mellúszás is brit győzelmet hozott Molly Renshaw révén, majd jött a 200 férfi gyors döntője Milák Kristóffal.

Milák régóta szerette volna kipróbálni magát gyorsúszásban is nemzetközi versenyen, Sós Csaba szövetségi kapitány pedig zöld utat adott neki az Eb-n, mert az olimpiára történő felkészülés ezen szakaszában jót tehet a sorozatterhelés. 

A 200 pillangó egyeduralkodója az egyes rajtkőröl ugrott a medencébe, az első 50 után pedig mintegy fél testhossznyi előnnyel fordult.

100-nál még mindig vezetett, igaz, a többiek feljöttek rá, 150-nél pedig majdnem négyes holtverseny alakult ki. A végén négyen is lehajrázták és ötödikként csapott a falra, de így is egy másodpercen belül maradt a győztes Martin Maljutyin mögött, aki egyébként Európa-bajnoki csúcsot úszott.

Női 200 vegyesen az első középfutamban indult Hosszú Katinka és Sebestyén Dalma is. Féltávnál a szám olimpiai bajnoka magabiztosan vezetett, de Sebestyén hátránya sem volt vészes. Hosszú végül irgalmatlanul, több mint egy testhosszal megverte a mezőnyt, Sebestyén pedig a harmadik helyen ért be. A második futam gyorsabb volt, azonban végül ő is becsusszant a döntőbe összesítésben a nyolcadik helyen, négy századdal megelőzve a kilencedik helyezettet.

A napot a 4 ×200 méteres női gyorsváltó zárta, Magyarország a Jakabos Zsuzsanna, Fábián Fanni, Veres Laura, Kapás Boglárka összeállítású egységgel nevezett a döntőre. Jakabos a negyedik helyen váltott Fábiánnal, aki egy helyet javítva „adta át a stafétát" Veresnek. A 15 éves tehetség elszántan üldözte a második helyen haladó franciákat, 500-nál pedig meg is előzte őket. Kapás a második helyről kezdhette meg a saját etapját, de szorosan ott volt a nyomában Federica Pellegrini.

A britek győzelméhez nem férhetett kétség, az ezüstért viszont hatalmas csata alakult ki, Kapás pedig sikerrel visszaverte a világklasszis olasz támadását, és behozta a második helyre a magyar váltót!

Remek zárása volt ez a pénteki napnak.

Eredmények:

Női 1500 m gyors:
1. Simona Quadarella (olasz) 15:53.59 perc
2. Anasztaszija Kirpicsnyikova (orosz) 16:01.06
3. Martina Rita Caramignoli (olasz) 16:05.81
4. Késely Ajna 16:10.50
...6. Mihályvári-Farkas Viktória 16:17.27

Férfi 50 m pillangó:
1. Szabó Szebasztián 23.00
2. Andrij Govorov (ukrán) 23.01
3. Andrej Zsilkin (orosz) 23.08

Férfi 200 m hát, középdöntők:
1. Luke Greenbank (brit) 1:54.43
2. Jevgenyij Rilov (orosz) 1:55.11
3. Telegdy Ádám 1:56.17
...13. Kovács Benedek 1:58.20

Női 100 m gyors, középdöntők:
1. Marie Wattel (francia) 53.34
2. Femke Heemskerk (holland) 53.49
3. Ranomi Kromowidjojo (holland) 53.59
...15. Gyurinovics Fanni 55.04

Férfi 50 m mell, középdöntők:
1. Adam Peaty (brit) 26.38
2. Ilja Simanovics (fehérorosz) 26.47
3. Nicolo Martinenghi (olasz) 26.49
...15. Gál Olivér 27.79

Női 200 m mell:
1. Molly Renshaw (brit) 2:21.34
2. Lisa Mamie (svájci) 2:22.05
3. Julija Jefimova (orosz) 2:22.16

Férfi 200 m gyors:
1. Martin Maljutyin (orosz) 1:44.79
2. Duncan Scott (brit) 1:45.19
3. Thomas Dean (brit) 1:45.34
...5 Milák Kristóf 1:45.74

Női 200 vegyes, középdöntők:
1. Anastasia Gorbenko (izraeli) 2:10.35
2. Hosszú Katinka 2:10.66
3. Ilaria Cusinato (olasz) 2:10.72
...8. Sebestyén Dalma 2:12.34

4×200 m női gyorsváltó:
1. Nagy-Britannia 7:53.15
2. Magyarország 7:56.26
3. Olaszország 7:56.72

(Borítókép: A győztes Szabó Szebasztián a férfi 50 méteres pillangóúszás döntőjében a budapesti vizes Európa-bajnokságon a Duna Arénában 2021. május 21-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)