Már évekkel ezelőtt elbaltázták a Milák-sztorit

Tartozik, de ki kinek?

Inkább nagyon… Sőt, nem is egy bili, mindjárt legalább kettő. A budapesti világkupa-forduló harmadik napján Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke az M4 Sport élő adásában a következőket találta mondani:

Ő tartozik Magyarországnak annyival […] hogy elvégzi a munkát, hiszen olyan talentum van benne, ami nagyon kevés sportolónak adatott csak meg életében, talán csak Egerszegi Krisztinát tudom mondani. Neki csak le kell úsznia a napi hat-nyolc kilométert, és akkor biztosan feláll Párizsban a dobogó tetejére…

Nem mondok újdonságot azzal, hogy Wladár szavai úgy hatottak, mint amikor nem követ, hanem Gellért-hegy-méretű sziklát dobnak a tóba. Tucatnyi jelenlegi és egykori úszóval, úszóedzővel válthattunk szót, nagy részük pedig csak kapkodta a fejét.

Az olimpiai, háromszoros világ-, hatszoros Európa- és háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok legenda – mert már 23 évesen legenda – bőven lerótta a tartozását akár előre, az élete végéig – ha volt neki egyáltalán.

Ez volt sokak véleménye, miközben megint mások azt fejtegették, hogy ha Miláknak elege lett az úszásból, akkor legyen karakán, és mondja ki. Fejezze be az aktív pályafutását, és ne vegye fel a milliós fizetését klubjától, a Budapesti Honvédtól, és egyéni szponzorával, a Mollal szemben is járjon el tisztességesen.

Hosszú Katinka is leteszi a garast

Itt tartottunk a vélemények ütköztetésében, amikor Milák Kristóf onnan kapott segítséget, ahonnan aligha számíthatott rá. A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok Hosszú Katinka is megnyilvánult, egy röpke pillanatra félretéve a babakocsit és a cumisüveget, felfüggesztve a gyereknevelést, illetve a Szent István körúti bisztrója menedzselését.

Úgy gondolom, Kristóf nem tartozik Magyarországnak, a sportvezetés pedig hálás lehet az eddig elért eredményeiért! Felháborító és primitív a kijelentés, hogy egy olimpiai bajnok, világcsúcstartó még tartozna az országnak

– rontott neki kivont karddal Wladárnak.

Mondjuk, Hosszú sohasem volt szívbajos. Nagyobb potentátnak is nekiment ő már, mint amilyen a MÚSZ elnöke, gondoljunk csak arra, hogy miként buktatta meg 2016-ban Gyárfás Tamást, a szövetség akkori vezetőjét, majd hogyan rontott neki dühében a magyar sport teljes vezérkarának a nyáron, amikor nem tették lehetővé, hogy beindítsa úszóakadémiáját.

Tehát – ebben is – két pártra szakadt az ország, ahogy mindenben, csak most kivételesen és szinte példátlan módon nem a politikai kettéosztottság mentén. Itt nem a Fidesz párt és az ellenzék, nem a „népnemzetiek” és a „libernyákok” feszülnek egymásnak, hanem azok, akik úgy vélik,

Józan hang a Honvéd elnökétől

Ez volt az a pillanat, amikor az eddigi legjózanabb, leginkább visszafogott és empátiával megfogalmazott véleménnyel is találkozhattunk, amely a Honvéd kétszeres olimpiai bajnok ügyvezető elnökétől, Gergely Istvántól származott:

Lehet sajnálni, haragudni rá, óriási elvárásokkal szembeállítani, de elsősorban szeretni kell mint embert. Meg kell érteni, ha abbahagyja a sportot, akkor abbahagyja. Az én feladatom, hogy bent tartsam a sportágban, motiváljam őt az edzésekre, és segítsek neki megtalálni azt a Milák Kristófot, aki imád úszni, szeret versenyezni, és aki csak a győzelemben tud gondolkozni.

Itt nem esett szó a nemzettel szembeni tartozásról, csak arról, hogy mindez valahol Milák magánügye, de persze segíteni kell neki, hogy újra visszataláljon önmagához.

Ahány vélemény, annyiféle. Még azt is mondhatjuk, hogy valamilyen szinten mindegyik érthető (mármint a megszólaló, ítéletalkotó szemszögéből), akceptálható, sőt legitim.

Eddig csupán egyvalaki nem szólalt meg az érintettek közül érdemben: maga Milák Kristóf.

Illetve, láthattunk-hallhattunk tőle egy kétmondatos videót, amelyet a minap a Hír TV sugárzott, bár ettől nem lettünk sokkal okosabbak:

Nekem most jelenleg egyetlen célom van, az, hogy a párizsi olimpián tudjak szerepelni, ott a legjobb formát előhúzni. Igazából engem addig más nagyon nem is érdekel, nem is foglalkoztat. Megpróbálok mindent ez alá berendelni.

Hát ez nagyon érdekes. Ha Milákot semmi más nem foglalkoztatja, akkor vajon miért nem jár edzésekre? Merthogy nem jár, az ténykérdés.

Rejtély.

Esőember a viharban

Milák a legfurcsább élsportoló, akivel valaha találkozhattunk, pedig az elmúlt negyvenkét évben volt dolga a magyar sportvilágban újságíróként dolgozó személynek egy-két különös klasszissal Darnyi Tamástól Sztojan Ivkovicsig, Kásás Tamástól Szalai Ádámig.

Régóta különös figyelemmel követtük megnyilvánulásait. Volt, hogy a pandémia idején találkozhattunk vele a Duna Arénában, ahol abban maradtunk vele, hogy öt perccel később kint, a bejárat előtt ad interjút. Ezt követően arra lettünk figyelmesek, hogy kislisszol a hátsó kijáraton, és futva menekül az autója felé, csak hogy ne kelljen nyilatkoznia.

Máskor meghívott vendégek lehettünk azon a sajtótájékoztatón, amelyen aláírta szponzorációs szerződését. Beszédet kellett volna mondania, de két mondat után elakadt, és legalább két percig egy hang nem hagyta el a torkát. Lefagyott, mint a meghibásodott laptop, csak nézett maga elé, miközben mi, újságírók egyfajta szekunder szégyenérzet hatására csak fészkelődtünk, és nézegettük egymást. Miközben sajnáltuk is Milákot, amiért egy ilyen, számára szokatlan szerepbe kényszerült. Az egész jelenet annyira szürreális, abszurd, sporttól idegen volt, mintha Dustin Hoffman egyik korszakos filmjének a szereplői lettünk volna a 80-as években.

Igazából egyetlenegyszer láthattuk Milákot gondtalannak, felszabadultnak, természetesnek, olyannak, amilyennek egy húsz év körüli szuper tehetséges, sikeres sportolót elképzel az ember.

A kvangdzsui éjszakában, 2019. július 24-én, két órával azok után, hogy 1:50.73 perces világrekorddal világbajnok lett 200 méter pillangón. Ott, egy doboz Mad Scientist K-Pop Star sörrel a kezében gondtalan, felhőtlenül boldog, minden fenntartás nélkül szerethető Milák Kristóf szelfizett e sorok írójával a sportolói falu bejáratánál.

Akkor, egy őrült pillanatig leomlott a Milákot a külvilágtól elválasztó fal.

Hogy aztán a kegyelmi pillanat olyan gyorsan elszálljon, ahogyan jött, és a fal visszaépüljön, még az addiginál is áthatolhatatlanabbul.

Ezekben a napokban az a hír járja, hogy Milák Kristóf senkinek sem veszi fel a telefont. Sem Virth Balázsnak, az edzőjének, sem Wladárnak, sem Sós Csaba szövetségi kapitánynak. Azt mondják, még az édesanyját sem engedi be a lakásába, pedig amúgy a mama tartja rendben, takarítja a legénylakást, ő főz a kisfiára. A kivétel Gergely István, a klubja, a Honvéd ügyvezető elnöke, aki baráti viszonyt ápol az úszóval.

Persze, a sajtóhírek nyilván az úszóhoz is eljutnak, el lehet képzelni, mi járhat a fejében, amikor azt olvassa, hogy ő tartozik a nemzetnek.

Vagy a szövetségnek, a magyar úszósportnak.

Van, aki szerint a tartozás fennáll, csak fordított irányban. Nézőpont kérdése, döntse el az olvasó.

Ki is tartja az esernyőt?

Attól kezdve, hogy a 2019-es kvangdzsui vb után Hosszú Katinka megszűnt világklasszisnak lenni, Milák kis túlzással egymaga tartotta az esernyőt úszósportunk fölé. A tokiói olimpián medencés úszásban egyedül ő szerzett érmet, egy aranyat és egy ezüstöt.

2021-ben a budapesti Eb-n a 100 és a 200 pillangót is megnyerte. A 2022-es római Európa-bajnokságon három arany- és két ezüstéremmel jeleskedett. A szintén 2022-es budapesti vb-n egyedül Milák szerzett érmet magyar részről a medencés úszásban, miután megnyerte a 100 m és a 200 m pillangót. Végül idén a fukuokai vb-n egyetlen magyar érem született a medencében, Kós Hubert révén 200 méter háton. Milák nem indult, mint tudjuk, lemondta a szereplést.

Vegyük ki Milákot, és mi marad? Néhány Eb-érem, világszinten pedig egyetlen érem, Kós Huberttől. Igaz, az legalább arany, így Párizst illetően is okkal-joggal bizakodhatunk.

Legyünk drasztikusak? Legyünk, még ha sokaknak fájhat is.

A tartozik-követel mérleg minimum egyensúlyban van, sőt… Vajon mi lesz a párizsi olimpián Milák nélkül?! Ezért van most mindenki frászban a honi uszodák környékén. 

Most sokan nekiesnek Miláknak. Ugyanazok, akik 2017, a budapesti vb ezüstérme óta szakadatlanul ajnározták, lesték minden kívánságát, elnézték szeszélyeit, alkalmankénti otromba viselkedését. Ahogy oly sok klasszisunkat, őt is tévútra vezették, burokban tartották, ahogyan ezt tették Hosszú Katinkával is, mondván: az eredmények mindent felülírnak, legitimálnak. Mert mindez kit érdekelt, amíg az aranytojást tojó tyúk teszi a dolgát?

Most meg? Hogy nincs tojás, nemhogy kukoricát sem szórnának elé, hanem még talán le is vágnák.

Félreértés ne essék, Milák is legalább ötven százalékig „sáros”. Úszni természetesen nem kötelező, még akkor sem, ha az ember istenáldotta tehetség. Mindenki úgy teszi tönkre a saját életét, ahogy úri kedve tartja.

Michael Phelps, Caeleb Dressel, Adam Peaty, a sportág legnagyobbjai, korszakos óriásai is kihagytak egy-másfél évet. Belefáradtak a faltól falig robotba, ledöntötte őket a lábukról az élsportolók rettegett kórsága, a kiégés, a burnout.

Ahogy arról a minap Késely Ajna és Michael Andrew beszélt az Indexnek.

Phelpsék átmenetileg felfüggesztették pályafutásukat. Lelkük rajta. Csak maguknak és legfeljebb a szponzoraiknak tartoztak elszámolással. Sokak szerint Kristóf is ugyanebben a cipőben jár.

Van azonban egy alapvető különbség. Phelps, Dressel, Peaty egy vasat sem kapott az amerikai és a brit államtól. Egy fillérnyi közpénz sem áramlott a bankszámlájukra. Miláknak a Honvédtól és a szövetségtől kapott milliói viszont szigorúan adóforintok, a nap végén mi, az állampolgárok fizetjük az élsportolókat, köztük Milákot is.

Szóval, eszméletlenül nehéz száz–nullra kihozni ezt a meccset, az állás most valahol az iksz környékén lehet.  

(Borítókép: Milák Kristóf 2022. június 24-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)